A kis hódító:)

Netfeltöltés

Tegnap este 179 óra után a netem úgy döntött hogy akkor ő most talán esetleg, nem működne. Így ma Julia segítségével feltöltöttük a netemet.Járkáltunk egy csomót, és közben mindenféléről beszélgettünk. Az első ember, aki az mttn kívül nem nézett tökhülyének a szakdoga témám miatt. Rettentő izgalmas élete van egyébként neki, annyi helyen járt már, amennyin én életemben soha sem fogok.
Mindenféle boltokba benéztünk, és az egyikben találtam borsot. Őrölt borsot. Hát én rég örültem ennyire fűszernek.:)
Ma feltöltöm az elmúlt egy hét fotóit, szóval lehet majd nézni a képtárban.
Igazából egyébként ma sem történt semmi, csak beszélgettünk egy csomót.
Holnap viszont sokat fogok írni a nyelvtanfolyamról!:)

Itt lakom:DD

Dodie mutatott nekem egy oldalt, ahol olcsó szállásokat lehet találni. Gondoltam megnézem Genovát is erre kidobta ezt:
https://hu.airbnb.com/rooms/498715

Nos az a helyzet, hogy itt lakom:D Mármint ebben a lakásban, így néz ki.:))
Ezek után már sokkal könnyebb szívvel fogom megkérdezni, hogy ha jön hozzám valaki egyedül, akkor alhat-e itt. (Ja most már tudom, hogy Isabella mérnök).

Ma megint semmittevős nap volt. Olyan szinte fáradt vagyok ás álmos, hogy el is aludtam reggel, aminek nem örültem. Nem szeretek elaludni. Mondjuk ha szükség lett volna rám reggel 9-kor simán felkeltenek.:) Múlthéten is ébresztettek.:)
Ma én főztem a vacsorát!:) Levest, meg pirított zöldségeket. A leves itt a következőképpen néz ki:
Fogsz egy csomó zöldséget, mondjuk cukkinit, répát, krumplit és hagymát, felrakod őket főni egy lábosnyi sós vízben. Ha megfőttek akkor az egészet beleöntöd egy műanyag kannába és botmixerrel összemixeled. Kész. Olyan, mint otthon a babakaja (állagra), de egész finom. Főleg sajttal megszórva, meg mondjuk több fűszerrel is el tudnám képzeni. Lehet, hogy otthon majd rászokom az ilyen csinálására, mert hamar készen van.
Holnap találkozom egy másik aupairral, remélem jó lesz:)

Sono stanca

Naggyon naggyon naggyon álmos vagyok és fáradt. Tegnap hajnali három körül sikerült végre elaludni, addig csak szenvedtem. Cserébe baromságokat is álmodtam, de legalább végigaludtam az éjszakát.
Ma Valentina is itthon volt, mert beteg egy kicsit.
Délután elmentem Bogival cipőt nézni, de naná, hogy nem találtunk. Gyűjteni fogok viszont pénzt a dologra, mert amik tetszenek, olyan 40-50 euro körül mozognak. Ha két hétig semmit se veszek, akkor kijön a dolog. Ezek bőrcipők és sok olyan van, amit nekem nagyon tetszik. Majd meglátjuk.
Őő, ma nem nagyon van mit mesélni, mert nem nagyon történt semmi.

Leggi per me!

Reggel, bár már érben voltam, arra másztam ki a szobából, hogy Lucifer megint megmutatta magát. Nino feküdt a földön és üüüvöööltötttt. Áh mondom dejó, szuperül indul a nap.Kb.  5 perc kellett, hogy megunjam a hisztijét (Giorgo éppen főzött, nem ért rá ezzel foglalkozni), felkaptam Ninot, és elkezdtem vele körbejárni a lakást (mint tegnap) és mutogatni neki a tárgyakat. Hihetetlen gyorsan elhallgatott, és akkor már tudtunk reggelizni rendesen. Aztán leszórt mindent a földre, mire közöltem vele, hogy na akkor most segítesz ám feltakarítani. Nagyon aranyosan tartotta a lapátot nekem. Meg is dicsértem érte. Ezután nyakunkba vettük a várost. Van egy játszótér 4 buszmegállóra, és oda akartam ma elmenni. Úgy emlékeztem van hinta, de nem volt, viszont csak mi voltunk ott és ez ilyen Nino méretű játszótér, mászókával meg csúszdával, amin egyedül is tud játszani, és nem kell, hogy ott álljak mellette, hogy elkapjam ha leesne (a másik játszótér a Villa Gruber nagyobbaknak van és ott mindig félek, hogy lepotyog, pedig nem potyog le mert nagyon ügyes, de azért a reflex bennem van). Ennek roppantmód örültem, mert tudtam egy kicsit olvasni. Oké tudom a játszótéren a gyerekkel kéne játszani, de hát olyan jól elvolt ő egyedül is, nem igényelte, hogy játsszam vele, ha igen akkor szólt, hogy "Anna vieni! Anna guardaaaa!" Én meg nézem és látom, és akkor nagy öröm van.
Szerintem holnap is oda fogunk menni, hátha megint nem lesz senki vagy csak kevesen.
Láttunk egy nagy kutyát is, amit Nino mindenképp meg akart simogatni, és mondta a gazdája is, hogy okos kutya nem fogja bántani, de aztán mégsem lett simogatás. Hazafele bementünk a carefourba és vettünk narancslét. Bementünk és mondtam Ninonak, hogy na vegyél el egyet és ő narancslét vett (itt nincs alamlé, ananász, barack, vegyesgyümölcs és narancs van).
Ebédeltünk, én a telefonomon olvastam ő meg a játéktelefonján "olvasott". Aztán hazaért Isabella én meg bekockultam a gép elé.
Délutánra azt terveztem, hogyha nem alszik el fél ötig, akkor lemegyünk sétálni. Mit ad isten, uzsonna után megjelent a konyhában a három pelusával, a cumijával meg egy mesekönyvvel, hogy olvassak neki mesét. Woáh, bármikor, imádok mesét olvasni! Leültünk hát a nappaliban és elkezdtem olvasni a Hamupipőkét. Haláli neve van olaszul Cenerentola, mire én ezt ki tudtam mondani... Láttam a mese vége felé, hogy még egy  kicsit kell mesélnem és itt alvás lesz. Úgyhogy elkezdtem újra, sokkal lassabban (itt már ment a név kiejtése) halkabban, dallamosabban, és mire a végére értem, Nino nekem dőlve hortyogott. Betettem az ágyikójába és azóta is békésen alucikál. Én meg így tudtam vasalni.:)

Azért lassan csak helyrejön itt minden. Kezdem megszeretni a kölyköt.:)

"Ég a tuz, a fazék víznótát fütyül"

Délután Nino kegyetlen sírással ébredt. Vagy jó húsz-harminc percig járkáltam vele fel-alá a lakásban, közben különböző dalokat énekelgetve (Erdő mellett, tiszai dallamok közepe, némi kaláka és dzsungelkönyve, meg ami eszembe jutott és lassú). Döbbenetesen lassan nyugodott meg. Ha leültünk ordított, szóval sétálgattunk. Azt hiszem most fájt is valamije, talán a foga, de nem tudom. Nagyon sírt. Pont akkora ért haza Isabella a lányokkal, amikor már megnyugodott és meguzsonnáztattam.
Ezután én betelepedtem a szobába a gyerekek meg játszottak. Aztán terítettünk és vacsorázunk. Aztán Először csak Elisa, majd Nino is ideállt a géphez, hogy úúú Anna mit játszol? Angry Birdseztem... Nagyon nézték, nagyon tetszett nekik. Aztán már hárman álltak itt. Aztán azt veszem észre, hogy Elisa és Nino az ágyamon játszanak, és Nino egyik kezében a Mütyür van a másikban meg a Gizmo és felváltva puszilgatja őket. És mondogatja, hogy Bello bau bello. Molto bello bau (a bau itt a vau megfelelője, a kisgyerekek a kutyákat hívják így). Valami tündéri volt.

Annak egyébként örültem, hogy ma délután, ébredés után nem lökött el magától a gyerek. Korábban mindig ellökött, ha én mentem be hozzá, amikor felébredt. (Én is ellöknék egy vadidegen nőt, ha két éves lennék és éppen akkor ébrednék álmomból.)

Délelőtti bejegyzés

Miután tegnap éjjel MEGINT nem tudtam rendesen aludni, mert vihar volt, így kezdek lemerülni... Délelőtt elmentünk Ninoval sétálni, de mivel minden fürdött (tutto bagnato... minden vizes), ezért nem sokáig voltunk kint. Hazaérve megkaptam a mai feladatokat, de nem csak én, Isabella is, hogy hívjon fel valakit. Giorgo meg megkérdezte, hogy meg akarom-e mutatni a kezemet orvosnak és mondtam, hogy igen, mert még mindig nem jó és fáj. De ehhez kéne a júliusi röntgenkép, ami NINCS mert nem kaptam kézhez anno.
Hazaértünk, nekiálltam takarítani meg főzni. Ebédkor elővettem a GyU-t hogy na akkor most olvasok, ameddig Nino meg én eszünk. Mire Nino hozott egy könyvet, hogy akkor ő is olvas. Hát haláli volt, amilyen komolya arccal nézte a képeket és közben tömte a fejébe a tésztát. Ha holnap is megcsinálja lefotózom.

Két napja:)

Nino két napja olyan, mint egy kisangyal. Mosolygós, aranyos, kedves, nem harap, nem bánt senkit, nem visít, nem hisztizik, nem üvölt, nem kelek fel éjszaka arra, hogy felébredt. Halál boldog vagyok tőle. Mert ilyenkor imádnivaló kiskölyök ám, olyan kis mindjártmegzabálom fajta.

Ma találtam hazafele nagyon olcsó repjegyet, úgyhogy már ennek is megvan az időpontja (dec.20-tól leszek elérhető otthon). Mondtam Isabellának, hogy ekkor reppenek, és még nem tudom pontosan mikor jövök, minden nap nézem a repjegyeket, hogy találjak olcsót. Ráadásul visszafele úgy jövök, hogy elkérem anyuék gurulós bőröndjét, mert már most tudom, hogy két feladott poggyásszal fogok végül hazamenni.
Dodienak ezúton is köszönet a segítségért!:)

A másik, ami nagyon helyes dolog szerintem a családtól, hogy minden reggel, miután megreggeliztem, Giorgo/Isabella, aki épp itthon van, elmondja, hogy aznap mit csináljak. Ennek két oka van. Az egyik, hogy ugye egy kicsit félreértettük egymást, hogy mikor mit kell csinálnom, a másik meg, hogy én nem feltétlenül veszem észre, hogy na most kéne felmosni, na most kéne söpörni, na most le kéne mosni a tükröt. Nem azért mert vak vagyok, hanem mert nem így szoktam és kész. Nem tűnik fel ha szanaszét vannak a dolgok, mert otthon is szanaszét vannak, ha elől marad egy könyv vagy egy pulóver. De most már nagyon figyelek rá, hogy figyeljek erre is.
Ma meg is lettem dicsérve, mert végigporszívóztam a lakást és Isabelle mondta, hogy nagyon szépen kitakarítottam. A múltkor a fürdőt csináltam meg és akkor is megdicsért. Jól esnek ezek, mert nem akarom, hogy hazaküldjenek. Kezdem egyre jobban megszokni itt. Végül is a tavalyi munkahelyemen is kb. október-novemberre szoktam meg. Nehezen beilleszkedő vagyok na. Legalábbis tavaly erre jöttem rá. Féltem is tőle, hogy hogy fogom én ezt megszokni itt kint, de azért jól haladok. Hétfőtől meg lesz tanfolyam is, ami pluszba jó lesz.

Csak éjszaka ne csipkedtek volna össze a tetves szúnyogok. Alig aludtam valamit, azt sem jól.:(

Savoiardi

A mai nap úgy kezdődött, hogy valakik szétverték a fürdőben a falat, mert valami csövet vagy mit javítottak, és én arra keltem, hogy kalapálnak. Roppant vidám dolog volt.
Nino viszont ma zseniálisan ügyes volt (cserébe) nem hisztizett semmiért nem sírt, nem harapott, játszott a kislányokkal a téren, nem bántotta őket, ők sem őt, vidám volt és mosolygós. Itthon segített nekem söpörni, egyedül evett (mármint nem kellett mellette ülnöm, hogy egyen). Éééés aminek a legjobban örültem az az volt, hogy ízlett neki a főztöm. Ugyanis csináltam fokhagymalevest, kicsit másképp, mint itthon(itthon nem teszek bele répát, viszont van benne leveskocka), és ízlett a gyereknek! Ő akarta megkóstolni és csak egy kicsit kapott de ízlett neki! Nagyon örültem. Isabelle is azt mondta, hogy finom lett. Aztán megkérdezte, hogy mi van benne, majd mondta, hogy ők nem tesznek a levesbe tejet:))
Aztán Isabelle és Valentina elmentek orvoshoz, és megjött a nagymama, aki elvitte Ninot egy körre, aki közben elaludt. Viszont a nagyi nem tudja felhozni a babakocsit gyerekestül, úgyhogy leszaladtam Ninoért és felhoztam.
Aztán elrohantam, hogy találjak egy western uniont, hogy haza tudjam küldeni végre az első 100 eurót (ami, mint megtudtam 26 ezer forintnak felel meg jelenleg). Azt tudtam, hogy a kikötő környékén van egy, de hogy hol... Egyre idegesebben rohantam, mert még a gyógyszertárba is el kellett érnem, hogy vegyek ezt-azt.
Na végül arra jutottam, hogy a Principe-n biztosan lesz, hiszen az egy vasútállomás. Éééés igazam lett. Több is van a környéken. Az ügyintéző srác, valami indai fazon lehetett. Mire kioskodtuk, hogy mit hogyan kell... és persze ilyenkor hagyom otthon a magyar-olasz szótárat. De azért megoldottuk és a pénz elindult hazafele, én meg metróra szálltam a pályaudvaron.
Röhej, de hirtelen elkezdett hiányozni a büdös-koszos budapesti metró...
Gyorsan berohantam a gyógyszertárba süsért meg savoiardiért, mert Elisa holnap tiramisut akar csinálni és már épp elkezdett sajnálkozni, hogy ebből se ehetek, amikor mondtam neki, hogy hozok piskótát és megcsináljuk együtt, és ettől ő olyan boldog lett, mint én.:) Mert végre csinálhat valamit, amit Anna is ehet. Nagyon jól esik, hogy ennyire örül neki.
Szóval holnap tiramisu lesz:)

Lucifer

Gondolnátok erről a kölyökről, hogy a korábbi videón hallható visítást képes produkálni?:D

Kulturális beszámoló

Mivel ma reggel óta szitál az eső, azt hittem, na ma se megyek sehova. Esőben mégis mi a jó életet csináljak? Aztán Isabelle és Giorgo megkérdezték nem akarok-e múzeumba menni. Nos. Én nem szeretek múzeumba járni. Sose értettem mi a jó abban, hogy állsz egy kép előtt és nézed. Hogy ott vannak a tárgyak, amiket nem lehet megfogdosni, megsimogatni, hogy a teremőrbácsi/néni sürget, hogy menjél már tovább, ne állj annyit azelőtt a szobor előtt. Hogy mindig rád szólnak, hogy maradjál már csendben.
Egyszóval én nem vagyok az a múzeumba menős fajta, és ezen a héten különben is csak 20 euróm van, mert a többit küldöm haza (most jött össze 120 euró, hogy küldhessem végre).
De azért elindultam, gondolván, legalább kicsit kiszellőzik a fejem, meg felavatom a szép piros esőkabátomat itt Genovában is. Amúgy is coopba akartam menni, mert az olcsó.
Felszálltam hát a buszra, és levitettem vele magamat a Principe pályaudvarig. Közben elkezdett szakadni az eső, úgyhogy előcibáltam a táskámból az esőkabátot és nekiindultam annak azt utcának, amiről tudtam, hogy     van rajta egy csomó érdekes épület, amit le akartam fotózni már a múltkor is. Az eső közben elállt, de a szép piros esőkabátot fent hagytam magamon. Ja itt 20 fok van és minden olasz kabátban jár már, én meg pólóban voltam a kantáros nadrágban.
Szóval, ahogy megyek, mendegélek, nyitva találtam egy gyönyörű szép kertet, és gondoltam hát üsse kavics bemegyek, a kert csak nem kerül semmibe. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen meg akarom nézni a kiállítást, ami itt van merthogy a Museo di Palazzo Reale-be sikerült így betévedni. Lent az egyik kis épületben volt egy kiállítás a színházakról meg valami helyi naagy művészről. Mondtam a bácsinak, hogy szeretnék jegyet venni, mire mosolyogva közölte, hogy ingyen van. Ojjéé!. Ott tudtam fotózni, meg a kertet is körbefotóztam. Ezek után igazából már nagyon kíváncsi lettem az épület belsejére is. Megnéztem a jegyárakat, ha elmúltál 25 éves 6,5euro. Hát jó, végül is, néha ilyesmire is költeni kell. Felcaplattam a lépcsőn, ahol mondtam a fenti bácsinak, hogy hol tudok jegyet venni és mennyibe kerül? Ja hát itt és 4 euro. (4 euro a diákoknak, és a 18-25 év közöttieknek. Ezek szerint nem nézek ki 25-nek:)) Aztán mondta, hogy a következő turnus 10 perc múlva indul és várni kell, menjek be itt oldalt a terembe. Na akkor kezdtem magam úgy érezni, mintha kicsit visszamásztam volna az időben, mondjuk Mária Terézia korába.
Aztán jött egy kék inges bácsi, hogy mehetünk. De azért a hátizsákomat adjam már le a jegyvevős bácsinál. Leadtam.
Ezután egy csomó termen mentünk végig, ahol rettentő sok kép volt és tárgy (és persze semmihez se lehetett nyúlni, de itt nem is akartam), és az jutott eszembe, hogy azt hiszem én rossz korba születtem. Ha ebben az időszakban éltem volna, csak azzal teltek volna a napjaim, hogy falak freskóit nézegetem, meg a tárgyakban gyönyörködöm. Olyan nagyon szép órák, képek voltak a falakon, és a tükrökön meg aranyozott inda futott fel, hogy totál elájultam tőle. Volt egy terem, gondolom régebben bálterem (amúgy tükrök termének hívták)és simán el tudom képzelni milyen lehetett ott egy kisebb bál. Minden nagyon tetszett. Talán azért is lehetett ez, mert ez ilyen "hát így laktak itt az itt lakók" kiállítás volt és nem a "ilyen képeket tud festeni a festő" kiállítás. Nagyon le voltam nyűgözve, hát még ha van is kinek mutogatni. A teremőr bácsi, aki végig kísért minket, nagyon kedves volt, ajánlotta a francia meg az angol nyelvű magyarázó táblát, de mondtam neki, hogy magyar vagyok és csak olaszul tudok, erre elmosolyodott. (Bizony már ilyeneket is tudok mondani, meg megértem, amit hozzám beszélnek.) Aztán eltévedtem :DD Mármint a kiállításon belül. Akkor jött egy néni, hogy merre kell menni és mentem utána. Láttam hálószobát, "sárga szalont" gyerekszobát, tróntermet. Az biztos, hogy az olaszok nagyon vonzódtak a görög-római mitológiákhoz és a bibliai témájú dolgokhoz (oké ez hülye kijelentés volt, de erre én csak így látva a dekorációt döbbentem rá).

Miután kijöttem a múzeumból, sétáltam tovább és egy gyönyörű nagy (talán Bazilika?)templom előtt találtam magam. Világos volt és gyönyörű. Olyan, amiben simán el tudnám képzelni, hogy férjhez megyek. Itt is fotóztam egy csomót, meg gyújtottam egy gyertyát, mert eszembe jutott, hogy a nagyapámnak mennyire nagyon tetszene ez az egész. Vele akármikor mentünk akárhova mindig templomot kellett fotózni. Mindig. Minden templomba bementünk és én halálosan untam, mert gyerek voltam, de most már nem unom. Biztosan tudna róluk mesélni is, hogy miért ilyenek. Szóval ezért gyújtottam egy gyertyát. Közben a templomban esküvőre készültek és valaki orgonán gyakorolta ezt. (Nagyon hasonló templom volt egyébként, amit láttam, de majd megnézitek a képeket). Nos ez az zene, amire, ha egyszer férjhez megyek, szeretnék bevonulni. Ott álltam a templomban és majdnem sírva fakadtam annyira szép volt. Álltam ott és hallgattam és úgy éreztem, hogy most valami hihetetlen boldog vagyok. Megpróbáltam felvenni a telefonnal, majd berakom, ha feltettem a gépre. Persze nem sikerült túl jól. Aztán nézegettem a kirakott mindenféléket, mire odajött egy férfi, hogy van angol, olasz meg francia nyelvű. Megint közöltem, hogy magyar vagyok, mire mutatta, hogy van német is. Mondtam, hogy én csak olaszul tudok egy keveset. Mire mutatott egy képsorozatot arról, hogy hogyan bombázták le ezt a templomot a második világháborúban, elmondása szerint, mi magyarok. Nem vártam meg az esküvőt, pedig gondoltam rá, hogy meg kéne nézni, mert még sose láttam olasz esküvőt és vajon miben különbözik a mienktől, és azon is gondolkodtam, hogy biztosan nagyon boldog lesz az a lány, aki itt megy férjhez.

Ezután még mentem egy darabig és megint a kikötőbe jutottam (itt minden út a kikötőbe vezet). De azt már tudtam, hogy hova akarok elmenni még. El akartam jutni Kolombusz Kristóf házához, mert tudtam, hogy van ott két torony, amit meg akarok nézni és ha tudok fel akarok menni. Sikerrel jártam. Ott is fotóztam egy keveset, de már kezdett merülni a gép.
Sajnos a házba nem jutottam be, mert az újabb 3 euró lett volna, és már elköltöttem kulturálódásra 8,5-t.
És mivel még boltba is akartam menni, így majd legközelebb, a ház nem szalad el.:)

Aztán felmentem a főtérre, ahol a szökőkút van. Először azt hittem, hogy rosszul látok, de nem RÓZSASZÍN volt a szökőkút vize. RÓZSASZÍN!!! Még gyorsan lefotóztam, meg le is filmeztem, aztán elmentem a coopba.
A Coop itt olyan, mint a tesco otthon. Viszonylag nagy, és olcsó. 6,5 euoróért vettem egy naagy zacskó csipszet, sütikét 5-ös bountycsoki csomagot, meg áfonyalevet. Utóbbi leginkább az üvege miatt kell, hogy legyen majd mibe tenni a teámat.
Aztán hazabuszoztam.

A  képeket feltettem a képtárba.:)

Vicces dolgok

Azért leírom, hogy tudjátok, hogy történnek azért mókás dolgok is itt velem és Ninoval.

Valamelyik nap jöttünk hazafele, mondom neki, hogy szerintem ügyes vagy ma. Mire közli, hogy nem. Mondom miért? Hát mert hisztiztem (ja igen tényleg). Mondom jó de  utána ügyes voltál. Asszonya nem. Mondom de, mire ő nem, mire én de, és ezzel elvoltunk egy ideig, aztán közöltem, hogy nem, mire ő csak nézett rám, hogy eh? És aztán nevetett egy nagyot.
Vagy az is mókás, amikor sikító versenyt játszottunk tegnap. Ő sikított erre én is elkezdtem, aztán ő megint sikított de hangosabbat, erre én is sokkal hangosabbat, persze nem tudott túl sikítani,de legalább abbahagyta. Vagy amikor sírva kel és sikerül megnyugtatni, mint ma reggel is, nézegettük az autókat, aztán magától átöltözött (bepisilt az éjjel), és kért scottit (biscotti) meg tejet, és azóta is köszöni mosolyog jól elvan. Vagy amikor labdázunk és én utánozom a pattogó labda hangját, és egy idő után is elkezdi, hogy "putty putty pitty".
Vagy, amikor segít nekem valami házimunkában, és utána nagyon büszke magára. Vagy, amikor örülünk annak, hogy meeekkooooráááát pisilt/kakilt a bilibe. Hát az haláli, hogy mennyire tud örülni neki, hogy ennyire ügyes nagyfiú már.
Tegnap este például az volt a nagyon vicces, amikor elkezdtek bújócskázni, és Elisa bepattant a szobámba, hogy elbújjon, én meg kinyitottam neki a szekrényajtót, hogy ide bújjál. Aztán kiszalad, mert ipiapacsos bújócska volt. Utána már Valentinával ketten bújtak a szekrényembe, de úgy, hogy eltakarták magukat a ruháimmal, így nem látszott csak a lábuk. Hát volt nagy öröm, amikor Nino meg Isabelle megtalálta őket.

Azt is észrevettem, hogy egyre többet értek abból, amit beszélnek körülöttem. Pedig Elisa kegyetlenül hadar. Meg sokszor már nem kell fordítanom, amit mondani akarok, hanem automatikusan olaszul mondom. Ijesztő ám, amikor rádöbbenek, hogy hopp, ezt most olaszul is gondoltam, nem kellett fordítani. Nagyon ijesztő. De azért jó is, mert tudom, hogy fejlődöm és, hogy így fogom elérni a célomat.

E Anna?

Ma reggel Nino jókedvű volt, ami engem teljesen meglepett. Én is jókedvűen keltem, pedig baromi nagy hülyeséget álmodtam. Ezt:


Azt álmodtam éjjel, hogy valami felkészítő táborban, de mégis mtt táborban voltunk, és valami forgatásra vagy mire készültünk, de hogy pontosan mire azt nem tudom. Dobótőrrel kellett gyakorolnom meg íjjal, a többiek kardoztak, meg sminkeltek, meg jelmezeket próbáltak. Kellett táncolni is, de a ház, ahol gyakoroltunk olyan alacsony volt, hogy én csak görnyedve tudtam benne járni, és, amikor ezt szó vá tettem közölték, hogy ez van.

Na ezután Alew közölte velem, hogy el kell menni az egyik faházba, a banyához, mert valami infóval fog szolgálni, ami kell a küldetés sikeréhez. Elmentem a banyához, de a házában minden csupa vér volt, az meg ott feküdt összekaszabolva, a szoba közepén. Én a döbbenettől elkezdtem kihátrálni, és szépen belehátráltam az orgyilkos tőrébe, aki még a fülembe súgta, hogy nem öllek meg ha nem sikítasz. Én meg annyira meg voltam ijedve egyébként is, hogy nem sikítottam, csak éreztem, ahogy a derekamba tolja a kését. Persze csuklya volt rajta, úgyhogy nem láttam. Aztán ellépett a hátam mögül én meg összeestem és tudtam, hogyha eleget várok, akkor dobótávolságon kívülre fog érni, és biztonságosan sikíthatok. És akkor sikítottam, de akkorát, mint még életemben soha. Erre, az éppen a keretjátékot próbálok, rohantak oda, mindenki talpig jelmezben, és az iszonyat ott ült az arcukon. Valaki felnyalábolt, Esgal meg távol tartott mindenkit a háztól.

Miután kicsit rendbe tettem a konyhát, meg a lányok szobáját, Nino épp szétdobálta az autóit. Mondtam neki, hogy én nem szedem össze, ő dobálta szét, de addig nem megyünk játszani, ameddig nincsenek az autók a hátizsákjában. Mire vigyorogva közölte, hogy én szedjem össze. Na ezen elvitatkoztunk egy ideig, aztán mondtam neki, hogy segítek összeszedni, de neki kell elkezdeni. Aztán csak összeszedte egyedül. Tudtam én, hogy össze tudja. A téren rajzoltam neki egy autót krétával és belerajzoltam őt is. Mire ő mutatta a másik ablakot, hogy és én meg ott ülök. Mármint, hogy Anna qua! Oké odarajzoltam magamat is és nagy volt az öröm.


Itthon főztem neki gnocchit, meg kapott magozott szőlőt, aztán megjöttek Isabelláék. Azt terveztem, hogy a délutáni műszakban, megint elmegyünk sétálni és jól elalszik és addig én vasalok. Erre most alszik... Hát mikor fogok én vasalni meg felmosni?


Egyébként rájöttem, hogy én tényleg soha nem fogom a takarítást olyan nagyon fontos dolognak tartani, mint sokan mások. Ma például megcsináltam Valentina ágyát (minden nap megcsinálom) és hazaérve az első dolga volt oda "menekülni" amikor Nino kivette a kezéből a szövegkiemelőt, és a takaró alól kiabálta, hogy EZ ROSSZ EZ ROSSZ!
Tök fölöslegesnek érzem, hogy be kell türögetni az ágytakarót, amikor este úgyis kiszedik... Ugyanilyen fölösleges dolog, a már említett mosogatógépbevaló bepakolás előtti öblítés. Ráadásul nincsen elég evőeszköz két étkezéshez, úgyhogy úgyis ki kell szedni és el kell mosni a villákat/kanalakat. A portörlés (bár ezt nem kell csinálnom) is ez a kategória.

Amit nem tartok fölöslegesnek: a seprés (itt minden meglátszik naponta 2-3x simán seperni kell), a porszívózás, a felmosás, a ruhák mosása-teregetése ezt még szeretem is csinálni, néhány ruhadarab vasalása, meg a mosogatás. A mosogatógép egyébként a lábasokat pl.: nem tisztítja rendesen, szóval azokat kézzel kell elmosni.

Lassan megszáradhatnának a ruháim...

Depi nap

Azt álmodtam éjszaka, hogy egy üres tízemeletesben kempelünk az éjszaka közepén Alussal és Mogyival és csak egy villogó zseblámpánk van, és valamit nagyon keresünk. Meg fel is ébredtem hajnali négykor, hogy kegyetlen szomjas vagyok.
Aztán 9 körül megint Nino hisztijére keltem. Nem tudom min hisztizett, de azt ige, hogy olyan erővel csapta falnak a bilijét, hogy letört belőle egy darab (Giorgo mesélte). Fogalmam sincsen miért csinálja ezt, de ami még rosszabb a szüleinek sem.
Miután rendbe tettem a lányok szobáját elmentetünk a térre, ahol Nino sikeresen beleharapott egy másik gyerekbe, aki meg megtépázta a haját. Éljenhurrá.
Hazafele rossz buszra szálltunk, de nem baj, buszozni sosem rossz (Petivel pl.: külön program volt a busz-metró-villamos). Szerintem fogok olyat csinálni, hogy megyünk egy kört a busszal, hátha elalszik rajta...
Itthon labdáztunk, ebédeltünk, labdáztunk, visított, fogalmam sincsen miért... De legalább nem hisztizett. Most hisztizik az anyjának.:)

Viszont nagyon szeretnék hazamenni. Azt már most tudom, hogyha legközelebb ilyesmibe fogok, akkor 5 éves kor alatt nem vállalok gyereket. Az 5 éveseknél már legalább tudom mit kell csinálni... (Otthon meg legalább értem a gyereket akkor is ha visít...)

A délután

Nino kettő után ébredt, Isabelle meg négykor szólt, hogy tán menjünk már el a térre. Elmentünk. Ahol is Nino folyamatosan sikoltozott meg üvöltözött velem, ha olyanja volt. Az egyik alkalommal nem sikerült a motorokat felállítani, én meg kérdeztem, hogy segítsek e, mire üvöltve-visítva közölte, hogy NOOOOOOOOOOO. Jólvan pajti, nem segítek, ha nem akarod. Fél perccel később közölte, hogy de segítsek. Mondtam neki, hogy NEM, mert kiabálsz velem és ha kiabálsz velem, akkor nem segítek, csak ha szépen kéred. Érdekes módon, ezután sikerült szépen kérnie... Aztán elkezdte lelökdösni egy másik kisgyerek vonatjait, na ekkor fogtam kézen, hogy akkor irány haza. Itthon megint kiverte a hisztit valamin, és én már nagyon nagyon nagyon nagyon unom, hogy csak úgy, minden átmenet nélkül visít. Mintha olyankor elmennének neki otthonról. Visít, ha valami nem sikerült (és harap), visít, ha valamit kiveszel a kezéből, ami érdekli, visít, ha nem kap meg valamit azonnal, visít, ha le akarom róla venni a pisis cuccot, és persze visít, ha éppen nem arra megyünk, amerre ő gondolja, ha megfogom a kezét, amikor nem akarja (akkor is ha az úttest közepén jön rá, hogy nem akarja, pedig tudja, hogy ott fogni kell, amúgy nem szoktam, csak ha igényli).
Amikor éppen nem visít, akkor viszont bűbájos okos gyerek. Néha azon gondolkodom, hogy a saját gyerekemet az első ilyen visításnál fogom pofon vágni. Igen tudom, hogy nem jó módszer, de szerintem ez a fajta visítás az, amiért anno én is kaptam pofont. Nem vagyok büszke magamra, hogy ilyen jutott eszembe, de majd ha meghallgatjátok a videót, amit mindjárt felteszek, azt hiszem érteni fogjátok. Ja és a legjobb, hogy ezt a visítást akkor is műveli ha éppen unatkozik (megáll a lakás/utca közepén és visít...)

Tökmás:
Ma néztem a gyerekeket a téren, a fiúk fociztak, a lányok ücsörögtek és beszélgettek, néha átszaladtak a focizó fiúk között, akik pont ugyanúgy voltak belelkesülve a fociba, mint a mieink otthon. DE mivel itt nincsen focipálya, ezért szinte egymás szájában voltak a focizók, a lányok, az anyukák, a kisebb gyerek, és valahogy mégsem zavarták egymást. A focisták vigyáztak a kicsikre és a lányokra, a bringázók előre üvöltöttek, hogy VIGYÁZAAT, és senki nem ment neki senkinek. Senki nem bántja a másikat. Csak a kicsik a szokásos "enyémadide" játéka az agresszív. Jó volt nézni őket. Aztán az egyik kiscsávó nekiállt kamatézni. De tényleg, stimmelt a szöveg meg a ritmus is (Ha nem tudná valaki erről van szó: http://www.youtube.com/watch?v=g7pMvn5_3Vw )

Zárásként a hiszti:

Ebéd nélkül

 Reggel, hajnalban, valamikor 6 óra környékén arra ébredtem, hogy a fiatalúr ÜVÖLT... Már megint. (A legtöbbet elhangzott mondat a számból az, hogy Pregooo!!! No grida PREEEGOOOO NOOOOO! vagyis Kérlek ne üvölts!) Olyan fél óránként felébredtem rá, hogy üvöltözés van, vagy Nino üvölt vagy a lányok, vagy Isabelle a lányoknak, hogy siessenek már, mert indulni kell. Ehhez hozzátartozik, hogy hajnali kettőig nem tudtam elaludni, utána meg azt álmodtam, hogy Alyr játékból másvalaki kezét kéri meg, és én meg elszaladok szomorúan, sírva, hogy nem szeret. De aztán az én kezemet is megkérte és akkor örömködés volt, aztán meg azt álmodtam, hogy gyereket szültem és megsüketültem a bal fülemre... És akkor ugye ezek után ez a reggeli ébresztő, hát csodás volt...
Azért igyekeztem vissza-vissza bóbiskolni.
10-kor munkába álltam, 11-kor elindultunk Ninoval sétálni. Mivel egész éjjel esett, minden vizes (ahogy itt mondják minden fürdik), úgyhogy csak sétáltunk, de hazafele egyszer csak megáll a gyerek. Mondom neki, hogy mit szeretnél? Fáradt vagy. Áll és néz rám és látom, hogy majd leragadnak a szemei. Ojjé! Felkaptam az ölembe és mire felértünk az utcába, már aludt. De persze felébredt, amikor nyitottam az ajtót, viszont utána magától bemászott az ágyába, a szájába vette a cumiját, átölelte a bau-t és aludt (Bau a pelusa). Azóta is alszik. Nem is ebédelt, nem is éhes, semmi. Alszik. Cserébe igen mozgalmas délután lesz, ha felébred.

Mindenféle

Ma reggel tíztől voltam szolgálatban. Mondtam Giorgonak, hogy nem terveztem kivinni délelőtt Ninot, de ő mondta, hogy vigyem. Oké, akkor viszem. El is mentünk a játszótérre, ahol naná, hogy bepisilt... És naná, hogy nem volt nálam váltás cucc. El is indultunk haza, és amikor itthon át akartam öltöztetni, nekiállt oooordítani. Pedig én tényleg csak a pisis cuccot akartam róla levenni, de ő csak oooordított. Hát oké, ordítsál, leszarom. Ameddig ő a földön fetrengett én szépen megcsináltam az ebédet, majd megmostam a gyerek kezét (aki még mindig üvöltött) meg az arcát (amire jól megdöbbent, de azért üvöltött), aztán leültettem az ölembe és sorban elkezdtem kérdezni: éhes vagy? szomjas vagy? játszani szeretnél? enni szeretnél? Mit szeretnél? Éhes vagy? szomjas vagy? Narancslét szeretnél? Mit szeretnél? Attól, hogy folyamatosan beszéltem hozzá, megnyugodott ,majd megebédelt, és közölte, hogy akkor ő most kér narancslét. Én meg közöltem, hogy oké, de előbb felöltözöl. És lőn. Aztán szépen játszott ameddig én a konyhában vasaltam egy kicsit.
Megjöttek Isabelláék, én meg elmentem nyelvtanfolyamra beiratkozni. Nagyon vicces volt, mert először rossz helyre küldött minket a néni, de aztán megtaláltuk a bácsit, aki rettentő kedves volt, és nagyon segítőkész (Bogival voltunk ketten), és már egy csomó papír feküdt az asztalon. Amikor megtudta, hogy Magyarországról jöttünk, felcsillant a szeme, hogy aháá Budapest! Jártam ott és láttam a Parlamentet, meg a várat, és gyönyörű város az a Budapest. Bogi születési helyét pedig nagyon nehezen tudta leírni.:)))
Mikor hazaértem várt egy kedves cetli a feladataimmal. Mivel tök üres volt a lakás, szépen végigdzsuváztam mindenhol, majd, amikor hazaért Isabelle odamentem hozzá, hogy oké azt tudom, hogy a gyerekek szobáját mindig rendben kell tartani, meg azt is, hogy mikor kell vasalni, de a többit akkor most mikor kell? Amikor úgy adódik vagy hogy? Mire mondta, hogy a konyhát/többi helyiséget naponta 2-3 naponta mindenképp fel kell seperni (tök logikus, ott játszanak a kölykök), és hetente egyszer kell naaagytakarítani, amikor lemosom a tükröt, felmosok, lemosom a koszos felületeket a konyhában és a fürdőben.
Okké, ez nem volt tiszta, hogy a "pulire la cucina e il bagno" pontosan mit jelent, de most már tudom. Igazából nem megterhelő és meg is lepődtem az elején, hogyhogy ilyen kevés a dolgom.
Ami miatt mégis nehéz az a kezem. Még mindig fáj az esés óta... Nem folyamatosan, de érzem, amikor kezdem túlterhelni és érzem, hogy még mindig nem működik rendesen. Kiesnek a kezemből a dolgok (eddig is kiestek, de nem ilyen nagy számban) nem tudok vele rendesen erőt kifejteni, kicsavarni mondjuk egy ruhadarabot ha vizes lesz, vagy rendesen megszorítani a szivacsot, ami azért lássuk be, takarításnál elég nagy hátrány.
Mondtam Isabellenek, hogy oké most már akkor mindent tudok és fogom is csinálni (addig se unom magam). Igazából nem nagy cucc. A kezemet meg kenegetem lóbalzsammal és ha nem fog elmúlni most már lassan ez a fájdalom, akkor megkérdezem, hogy itt milyen feltételek mellett nézné meg egy orvos. Nem vicces ez így ugyanis...
Amit viszont tuti nem fogok csinálni ha saját gyerekem lesz az, az, hogy nem fogom felkelteni ha csak muszáj. Most minek keljen csórikám reggel 8-kor, ha nem kell neki? Had aludjon, a saját órája szerint. Persze az más kérdés, amikor muszáj, mert menni kell valahova. Én is utáltam (utálom a mai napig) ha felkeltenek reggel, pedig igazából alhatnék akár délig is. Szerintem ezt mindenki utálja.
Azon is gondolkodom, most, hogy látom hogyan működik, hogy igazából nem is akarok én mosogatógépet. Ugyanis a mosogatógép úgy működik, hogy előtte el kell öblíteni a tányérokat, hogy a nagyobb dzsuva lejöjjön róla, ezzel az erővel meg már el is mosogathatom... Akkor meg minek? Oké, akkor biztos jól jönne, ha mondjuk sok sok gyerekem lenne vagy, amikor egy csomó mtt-s nálunk van, vagy egy nagyobb családi vacsora után. De egyébként nem tudom mire használnám. Ettől függetlenül nem szeretek mosogatni, de valahogy mégis jobb lenne, mint bepakolni a gépbe. Fura szaga is van ennek a gépnek. Amúgy az edények tiszták lesznek benne.
Amire még rájöttem, hogy lehet, hogy nekem azért nem tűnik fel, hogy mit, mikor kell megcsinálni, mert más a fogalmam a kupiról, mint a családnak. Nekem nem kupi egy-egy széthagyott könyv vagy ruhadarab, nem kupi ha elől vannak a cuccok, nekik igen. Persze ez totál érthető, csak még meg kell szoknom és mivel korábban erre sosem kellett figyelnem (világéletemben káoszban éltem és átláttam rajta), ez egy kicsit nehéz. Tuti, hogy nem fog hiányozni ha hazamegyek.:DD

Egyébként a tanfolyam okt. elsején kezdődik és heti három délutánomat veszi majd igénybe (h-k-sz). Várom már nagyon.

tüütürtütürütü

Tegnap este szólt Isabelle, hogy reggel nem lesznek itt, úgyhogy, ameddig hazaérnek az enyémek a gyerekek. Ojjé, sokáig akartam aludni, de nem fogok. Nem baj. 9 előtt valamivel kopogott az ajtómon Giorgo, hogy akkor ők most elindulnak itt a meleg tej Ninonak, ha felébredne, de nyugodtan aludjak még, a gyerekek is alusznak. 10 perc sem telt bele, hallom, hogy "Mama, mama". Kipattanok az ágyból, mint akit kilőttek és már előre felkészültem a hisztire, hiszen ha két éves lennék én se díjaznám, ha anyámat hívom és egy kvázi idegen nő jelenik meg az ágyam fölött pizsamában, kócos hajjal, egy cumisüvegynyi tejjel a kezében. Az első 5 perc azzal telt, hogy nagyon halkan beszéltem hozzá, meg néha felkínáltam a tejet, amit nem fogadott el, ellenben üvöltött. Öt perc után, nagy nehezen kiszedtem az ágyból, és ölbe vettem (olyan kétkezes ölbevétel tudjátok, mint, amikor valakit cipelsz és a térde alatt fogod meg, meg a hátán.)Némi járkálás és tütütü éneklés után (amikor nem használsz szavakat, csak tütü vagy nana és valami tökegyszerű dallamot, amit eszedbe jut), megitta a tejecskét, majd, mielőtt megint nekiállt üvölteni, gyorsan megnéztük az apró vackokat a szekrényben és akkor megnyugodott. Kb. 5 perc múlva szólt, hogy pisilni kell, úgyhogy mentünk pisilni, aztán egy pici kék pattogós labdával játszottunk. Nagyon vicces volt, én eldobtam a labdát ő meg visszahozta:D Tisztára, mint a Szeder, csak Nino nem vágta hozzám, hanem a kezembe adta  a labdát. Néha együtt kerestük, amikor a fotel, a szekrény vagy az asztal alá gurult és akkor nagyon nagy öröm volt, ha meg találtam. A legjobb az volt, amikor a tvállvány mögül halásztam elő, azt a sikongatós örömöt...
Közben néha megpróbáltuk felkelteni a lányokat is, ami csak harmadszorra járt sikerrel. Nino baromi aranyosan keltette őket, nagyon csendesen mondogatta a nevüket, meg néha ütögette a takarójukat. Aztán úgy döntött, hogy a hangosan játszás a szobában célravezetőbb, és igaza volt.:))
Még játszottunk egy kicsit, a lányok elkezdtek készülődni, és aztán hazaért Isabelle. Én meg nagyon nagy örömmel meséltem el neki, hogy Nino milyen ügyes volt ma reggel. Még fel is öltözött. Szóval ez most elég pozitív élmény:)

Manca

Mielőtt kijöttem, mindenki, aki már volt kint valamennyit, elmondta, többször is, hogy nagyon fognak hiányozni az otthoniak, főleg Alyr.
Tényleg hiányoznak, de nem úgy, hogy na reggel felkelek és folyton hiányzik, hanem pillanatokra. Például a múltkor, amikor sétáltam haza és delet harangoztak és elkezdtem sírni, és nagyon hiányzott Aly, leültem egy padra és írtam neki egy smst, hogy hiányzik. Vagy este, amikor felébredek (most már a második éjszaka, hogy nem alszom ki magam), és jó lenne odabújni hozzá és kiskiflinek lenni.
Hiányzik, hogy séta közben fogjam a kezét, hogy érezzem az illatát, hogy este nézzem, ahogy alszik, reggel halljam, ahogy a fürdőben prüntyög.

És hiányzik a Szeder is, hogy a hátam mögé bújjon, hogy megsimogassam, megölelgessem, amikor hazaérek.

És ilyenkor este hiányzik ez az egész a legjobban.

Nuovo pantalloni e borsa

Tegnap kinéztem magamnak egy nadrágot a kirakodó vásáron és úgy éreztem ezt MUSZÁJ lesz megvennem.Tudtam, hogy ma kapok fizut, meg megbeszéltük Bogival, aki szintén aupair itt Genovában, hogy találkozunk, szóval gondoltam összekötöm a kettőt és jajdejó lesz nekem!:)
Háromkor találkoztunk a Principe pályaudvaron és onnan indultunk el. Az első utunk a kikötőbe vezetett, ahol megvettem a nacimat, aki látni ahajtja, hogy milyen az vegyen fel skypon (rabyneckley) és megmutatom neki.:). Ezután még mászkáltunk egy csomót, nézelődtünk, Bogi vett egy hajtűt, olyan fajtát, mint, ami Encsinek is van. Én meg vettem egy kis pénztárcát, hogy legyen végre valami normálisan kinéző dolog, amibe a pénzikémet gyűjtöm. Utána továbbmentünk, hogy szerezzünk nekem olasz telefonszámot. NA az egy külön  kaland volt. Bementünk egy Vodafone boltba, az eladó csaj szerencsére beszélt angolul, így Bogi, egy szótár és a google fordító segítségével, nagy nehezen sikerült beszerezni a telefonkártyát, amivel Magyarországot sem hívom nagyon drágán, és az sms is csak 10 eurocent. Szóval szerintem tökjól jártam.Ezután jöttünk- mentünk még, s közben beszélgettünk mindenféléről. Ki hol tanul(t), mit csinál otthon, mi a hobbija, miért jött ki ide, meddig tervezi a maradást, milyen a családja. Nagyon jó érzés volt végre valakivel itt kint is magyarul beszélni. Elmentünk fagyizni is és itt valami isteni a fagyi. De tényleg. Szerintem még fogok oda menni párszor, ha lesz kivel/kikkel. Az tuti, hogyha valaki kijön meglátogatni, oda elmegyünk! TUTI!:)
Aztán betévedtünk egy indiai boltba, (itt elég sok van) és sikerült magamnak végre olyan övtáskát venni, amit egy ideje akarok. Ez simán hordható szoknyával is, olyan, mintha lenne egy plusz zsebem. Talán Maunak van  valami ilyesmi, de neki kétoldalas, nekem meg egy. Amikor tanítottam nagyon örültem volna, ha van egy ilyenem és nem kell folyton pakolászni a zsebeimből a dolgokat.
Majd betévedtünk egy 100 forintos bolt típusú boltba, ahol végre tudtam venni körömollót és körömcsipeszt, meg két új hajgumit, mert tegnap elszakadt az erős hajgumim, és bár Elisa megragasztotta, már másodszor szakadt el, szóval kell a tartalék. Hazafele pedig vettem magamnak csokit és narancslevet.
Mindennel együtt költöttem 40 eurót és már csak müzlit kell vennem. Ja és megvettem egy ajándékot a sokból és ennek nagyon örülök, hogy sikerült. Nem mondom meg, hogy kiét, mert meglepi.:))
A következő nagyobb dolog, amit vennem kell az a cipő lesz. De az ráér még október közepén is.:)
Aztán a következő küldetés az volt, hogy hogyan töltsük fel a telefonomat. Isabelle és Giorgo meg én itt szenvedtünk vele vagy 20 percig, mire sikerült.:DD

Képeslap

Ma megérkezett Lyona képeslapja, aminek nagyon nagyon nagyon elmondhatatlanul nagyon örültem. A gyerekek is teljesen belelkesültek, hogy aaa Annának képeslapja jött és kibányászták a postaládából, mielőtt   Isabelle elővette volna a kulcsot.
Ezen túl más nem igazán történt, csináltam krumplipürét, petrezselyemmel, ami Isabelle szerint nagyon finom lett. Mivel nekik nincsen krumplinyomójuk ezért botmixerrel alkottam, ami nagyon vicces élmény. Ebéd után elaludtam kb. egy órára, de nem tudtam mélyen aludni. Mivel éjszaka se aludtam ki magam eléggé nyűgös hangulatom van. Éjjel egy csomószor felébredtem, hogy utána valami nyugtalan álomba kerüljek vissza. Az egyik ilyen az volt, amit a facera is leírtam, hogy a Szedernek baja esik. Még mindig nem szántam rá magam, hogy odamenjek egy idegenhez, hogy megsimogathatom-e a kutyáját. Félek elbőgném magam közben...
Ma ugyanis eléggé sírós hangulatom van. Már-már ott tartok, hogy csinálok egy ingyen ölelés táblát, mert amióta Valentina magától megölelt, nem ölelt meg senki. Meg az is eszembe jutott, amit Sen mondott, hogy odamenni emberkékhez, beszélgetni, de én ehhez gyáva is vagyok meg nem is az én stílusom az utcán az ismerkedés.
Mostanában az is gyakran jut eszembe, hogy tulajdonképpen öreg vagyok én ehhez az egészhez. Az au-pairek többsége 19-25 éves kor között van, nem igazán éltek még egyedül, nem vezettek saját háztartást, egyetemisták, bulizósak. Én meg nem vagyok egyik se. Bulizni is az MTTsekkel bulizom csak, és velük is ritkán. Alkoholt meg aztán főleg ritkán iszom, akkor is általában cidert.
Szóval még mindig nem találom a helyemet, de hát majd lesz valami. Mindig van valami.:)
Mert végül is az idő gyönyörű, a város gyönyörű, megtaláltam azt a nadrágot, amit meg fogok venni holnap, sőt ha nem túl drága, akkor kabátot is találtam (ilyen átmeneti cucc, nem a szövet, hanem olyan indiais, amivel már évek óta szemezek otthon, csak 25-30 ezer forintom sose volt rá). A nadrág is olyan, amit otthon is akartam már venni de, 5-6 ezer forintnál kezdődik az ára, itt pedig csak 8 euro (azt ha átváltom is olcsóbb...).

Szóval ez van most. És elfogyott a babapiskóta...

Azért haladunk...

Reggel elaludtam... Nem tudom miért, de nem csörgött az ébresztőm, de megérte, mert olyat álmodtam, hogy ihajja:) Bemásolom ide facebookról:


"Olyat álmodtam, amit muszáj veletek megosztani. Ennek köszönhetően ugyanis ma reggel, először mióta itt vagyok, mosolyogva ébredtem. Szóval:

Egy nagyon fura városban voltunk, ami egyszerre volt Genova és Budapest. Ott volt anyu, meg Szilvia Uszkay meg egy csomó barátom. Anyu és Szilvi barátok lettek és közösen dolgoztak valamin. Aztán elmentünk reggelizni egy csomóan, és ott ült az asztalnál Al Pacino, Robin Williams meg Bradt Pitt és én közöltem, hogy áááá úgyse hiszi el senki, hogy velük reggelizem. Aztán a kezembe került egy fényképalbum, amin Davide Baio volt és Erika Galina úgy, mintha a saját esküvőjükön lettek volna, és én megkérdeztem (olaszul persze), hogy összeházasodtak-e mire Davide közölte, hogy á, csak egy kedves barátja esküvőjén voltak. Aztán megjelent mellettem egy Hámozatlan Mogyoró az alternatív valóságból, aki közölte, hogy nem érti miért nem szeretem az Andrist, merthogy ők olyan szépen táncolnak meg nagyon boldogok együtt. Mondtam neki, hogy jah, csak így lemaradtál a reggeliről Al Pacinoval, Robin Williamssal meg Bradt Pittel. Persze mindezt nagyon nagyon nevetve mondtam, mire Csikós Júliamegszólalt, szintén nagyon nevetve, hogy jah, meg ott volt még Daniel Sági Kiss is.

És mindenki nagyon nevetett.

Na ezután nagyon jókedvűen ébredtem, ennyire jókedvűen egyébként is régen, itt meg még sose.:))"

Na ezután egész jól ment a délelőtt. Teregettem, pakolgattam, porszívóztam, megfőztem az ebédet, Ninoval megebédeltünk, majd megjött Isabelle és a lányok meg vele ettek. Aztán Isabelle mondta, hogy mi lenne ha elmennénk sétálni, hátha Nino elalszik. Okké. Ő elment a lányokkal ruhákat venni, én meg Ninoval gesztenyét szedni. Szedtünk két zsebnyit, majd csinálok belőle babákat, mert ugyebár az ősz nem ősz gesztenyebabák nélkül.

Aztán láttam ám, hogy Ninonak lassan leragad a szeme, s kerestünk egy buszmegállót. Éppen jött a busz, felszálltunk, leültünk, és éreztem, hogy a gyerek kezd elfolyni az ölemben. Ojjéhurrá, így már le se raktam. Mire felértünk a kapuig édesdeden aludt az ölemben, amivel csak volt a probléma, hogy nem volt könnyű (szerintem sokan ismeritek, az egyre nehezedő gyerek súlyát, ahogy egyre jobban elalszik), és hogy a kulcsom a hátizsákban volt a hátamon. Hosszas töprengés után leültem a földre, a gyerekkel a kezemben, megtámasztottam őt a lábaimmal, levettem a hátit, kivettem a kulcsot, kulcstartóstul a fogammal megfogtam, aztán felálltam gyerekestül, kinyitottam a kaput fél kézzel, betoltam a térdemmel és felcaplattam a lécsőn, mert a lift kétkezes játék. Aztán betettem Ninot hátizsákostul az ágyába,amire egy percre felébredt, hogy pont le tudjam róla szedni a cipőit meg a hátiját, és a szájába nyomjam a cumit, meg a kezébe adjam a pelusát (egy kék kutya az érintett).




Aztán még felmostam, jöttem-mentem a lakásban, és olvastam egy kis Hobbitot.:)




Örülök, hogy Nino el mert aludni a kezemben:)

Per favore, non gridare!

Reggel hatkor arra ébredtem, hogy Nino úgy üvölt, mint akit ölnek. Nem sírt, üvöltött. Hallottam Isabelle hangját is, hogy próbálja megnyugtatni. Aztán szépen lassan visszaaludtam, hogy Nino mennyit aludt arról fogalmam sincsen. Délelőtt egész jól elvolt, de délután megint kiborult azon, hogy kezet kellett volna mosnia... Jó fél-háromnegyed órát üvöltött (ráadásul ez az fajta üvöltés, amit én nehezen bírok, és ha a saját gyerekem ilyet fog csinálni, berakom a hideg zuhany alá...) és üvöltött és üvöltött. Aztán hirtelen csend lett. Kinézek, jaah mondom a gyerek elaludt a földön. Ojjé. Szóltam Isabellenek, hogy Nino elaludt, ő meg betette az ágyba. Szerintem ha nem aludt ma délután 3 órát a kissrác, akkor egyet sem. De olyan mélyen, hogy semmi se ébresztette fel.
Közben én próbáltam kicsit a Hobbitot olvasni, egész sokat értek belőle, aminek nagyon örülök. Ha ezzel is olyan jól fogok haladni (csak gyorsabban), mint a HP3-al akkor már kéét könyvet olvastam ki olaszul.
Aztán segítettem előkészíteni a terepet, mert jönnek Giorgo szülei és naagy közös húdemenő vacsora lesz.

Meglepően sok programja van ennek a családnak. Szerintem tökjó, hogy ennyi van nekik és nem gubóztak be a gyereknevelésbe.

Éééés úgy néz ki szombaton végre találkozom egy másik aupairral!

Egyébként nagyon furcsán érzem magam. Az egyik percben szeretnék hazamenni és folytatni a régi életemet (rendszeresen álmodom a Bárczival, hogy ott dolgozom, vagy oda tartok dolgozni, sőt néha az előző munkahelyemmel is álmodom, meg néha a kettő keveredik), a másikban pedig szeretnék itt kint letelepedni valahogy, de nem ebben a városban, hanem egy másikban. Nem érzem úgy, hogy ebben a városban tudnék élni.

Mindenképp szeretnék utazni, megnézni Firenzét, Rómát, Velencét. Rómára már van tervem is, Davidevel megbeszéltük, hogy majd megnézzük együtt, mert az egyforma távolságra van mind a kettőnktől, és mekkora buli lenne. Meg meghívott magukhoz Perugiába is, de mondtam, hogy majd talán tavasszal, mert baromi drága az út.

De ezeket a városokat nem egyedül szeretném megnézni, hanem valakivel. Ha esetleg valaki majd jön ki Olaszországba, akkor szóljon már és odamegyek abba a városba, ahol lesz (ha nincsen túl messze) és akkor találkozunk.:))

Vacsora a kolostorban

Isabelle megkérdezte, hogy nem megyek-e velük a valahova vacsorázni. Először nem értettem mit mond, meg nagyon akartam beszélni Alyrral, így nemet mondtam. Majd közben sikerült Alyrral beszélni és Giorgo megint megkérdezte, hogy biztos nem megyek-e. Őőő jó végül is..
A közelben van egy gyógyszertár http://www.erboristeriadeifrati.it/ ez itten, és már be akartam nézni, hogy mit árulnak itt. Naszóval elmentünk az ehhez a gyógyszertárhoz tartozó szerzetes rend házába, és először attól voltam elhalva, hogy milyen kertjük van. Ott van minden! Egy csomó gyümölcs meg zöldség meg mindenféle gyógy-és fűszernövények. Fényképeztem párat, nemsoká felkerülnek a képtárba. (Tettem ki neki linket oldalra).
Aztán szóltak nekem, hogy menjünk be, kezdődik a vacsi. Egy csomóan voltunk, nem csak szerzetesek (karmelita szerzetesrendiek), hanem más családok is. Volt egy másik lisztérzékeny, aki mindig mutatta, hogy miből ehetek és miből nem. Elsőnek valami salátát kaptunk pici rákokkal, kapribogyóval, oliváva, meg még néhány zöldséggel. Nekem nagyon ízlett. Kb. az ízlett a legjobban. Aztán valami hal jött, ami nem tetszett nekem túlzottan. Kicsi keserű volt az íze, hiába öntöttem le citromlével (kaptunk hozzá citromot). Aztán meg valami nagyon sós hal jött, amit nem is ettem meg (az előzőt sem) aztán kaptunk polipot, ami édes volt. Lehet, hogy ezeket egyszerre kellett volna ennem. A polip után pedig rákot, amit ki kellett szedni a páncéljából (nem garnéla volt) és Giorgo megmutatta, hogy hogyan kellene megenni a fejét, de én eleve nem eszem meg semminek a fejét és a szívét, a lábát is ritkán. Szóval ezt se ettem meg. Ezután jött grillezett zöldség, és a végén torta, meg gyümölcs (a tortából persze nem ehettem), és a helyi szőlőből készült szőlőlé. Valahogy mindennek brutál intezív íze volt. Woah. Szerintem jó másfél órán át ettünk. Nagyon nagyon finom volt. Közben voltak, akik próbáltak velem beszélgetni, és mindenki nagyon nagyon kedves és mosolygós volt. Volt ott három fekete ember is,egy Nigériából, egy Ugandából egy pedig Brazíliából. És mind mosolygós volt. A vacsi közben az ott lévő gyerekek simán rohangáltak, játszottak. Nino levert egy poharat, ami ripityára tört, de senki se kapott szívrohamot, hanem hoztak egy seprűt megy lapátot és eltakarították. Aztán a szomszédos szobában volt ping-pong asztal meg billiárd asztal is, és nekiálltak játszani az emberek. Aztán én is pingpongozam egyet, az egyik fekete szerzetessel. Sose gondoltam volna, hogy valaha egy szerzetessel fogok pingpongozni.:))
Este 11-kor indultunk haza. Szerencsére nem lakunk messze, de Ninot félúton már inkább hoztam, mert folyton lemaradt. Szerintem ha még 5 percet megyünk elalszik a karomban.

Azért mégis jól végződött ez a nap.:)

Mielőtt híreket olvasnék

Reggel fél nyolctól ébredeztem, néha kimentem megnézni kellek-e már. Pöppet nehéz volt, mert vasárnap is és tegnap is elég sokáig olvastam. De azért megugrottam. Majd Isabelle szólt, hogy kelti Ninot és menjek. Melegített neki tejet, aztán én próbáltam a gyereket megnyugtatni de nem nagyon sikerült. Isabellenek sem. Aztán kinézgelődtek az ablakon és nézték a motorokat meg az autókat. Ezután Isabelle elindult dolgozni, Nino meg ráharapott a székre és úgy üvöltött, mint akit ölnek. Szerintem én még életemben nem hallottam gyereket így üvölteni. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy torkaszakadtából üvölt. Néha nem kap levegőt annyira. Kb. 3 perc után meguntam és felkaptam, hogy na akkor most megyünk és játszunk. Az apró holmik pakolása nem érdekelte, de nekem is bejött, hogy az ablakon kinézve autókat és motorokat keresgélünk.
Kb. 20 percig álltunk az ablaknál. Utána megreggelizett, felöltözött, és segített nekem elpakolni a mosogatógépből. Nem sokkal később megjött a nagymama és elvitte sétálni, aztán elvitte a lányokat is sétálni, közben én nekiálltam az ebédnek. A gyerekek végül nem kóstolták meg a szószt (ilyen bolognai szerűséget alkottam, de nem tetszett nekik.:)) Aztán hazajött Isabelle én meg egy idő után bejöttem a szobámba olvasgatni és elaludtam... Arra még felnyitottam a szememet, hogy Elisa rámcsukja az ajtót. Aludtam vagy másfél órát...
Ojjé:)

Ma nem voltam sehol. Nem volt kedvem, és nagyon párás a levegő is.

Harapás

Ma nincs jó napom. Tegnap hajnali fél háromig olvastam az Éhezők Viadalának második kötetét (és be is fejeztem), reggel felkeltem, és mondtam Isabellának, hogy úgyis megyek boltba, hozzak-e valamit? Írt egy helyre kis listát (5 tétel volt rajta) adott pénzt, majd miután lefordítottam azokat a szavakat, amiket nem értek, elindultam. Először bementem a GM boltba és majdnem elájultam. OTT MINDEN van. Én nem hittem el, hogy ilyen létezhet... ha lenne 100 euróm, lazán elköltöttem volna. De csak 10 euróm volt, szóval a naagy költekezés majd máskor lesz. Aztán leültem a főtéren a szökőkút mellé és olvastam egy kicsit, mivelhogy ráérek. Fél12-kor el is indultam hazafele, hogy közben bevásárolok, csakhogy... a listát a sok agyammal itthon hagytam. Úgyhogy gyorsan hazaszaladtam érte, és elmentem boltba, de persze hús nem volt csak a hentesnél, amit nem tudtam merre van, ezért megkérdeztem a zöldségestől, ahol a cukkinit vettem. Fél1-re értem haza a cuccokkal és kértem elnézést Isabelletől, mert itthon hagytam a listát. De felhasználták a vacsihoz, szóval nem volt nagy gáz.
Délután egyedül voltunk a gyerekekkel és Ninora rájött, hogy mindenbe és mindenkibe beleharapjon. Elég szép fogai vannak.... Aztán, miután pisilt, nem volt hajlandó visszaöltözni, így egy szál fütyiben és pólóban rohangált itthon és az istennek se akart elaludni, pedig én bevetettem pár dolgot. Aztán meglátta a rollerét és közölte, hogy ő rollerezni akar. Mondtam, hogy oké, de előbb felöltözöl. És láss csodát felöltözött! Nem sokkal később hazaért Giorgo és mondtam neki, hogy mindenki nagyon ügyes volt és Nino nem aludt semmit. Aztán megkért, hogy vigyem már le egy kicsit, ameddig ő vacsorát csinál(a lányok egész nap elvoltak, Valentina hol olvasott, hol rajzolt, hol pedig papírruhát gyártott saját magának, Elisa olvasott és játszott. Namost ők nem könyvet, hanem képregényt olvasnak). El is indultunk Ninoval, néztük a motorokat, szaladgáltunk, majd hazafele ő úgy döntött, hogy akkor most kitépi magát a kezemből. Miután ez nem sikerült, megpróbált engem is megharapni. Ekkor lefogtam a kezét (mind a kettőt) és leguggoltam hozzá, hogy szemmagasságban legyek. Közöltem vele, hogy ezt ne csinálja többet megértette? A gyerek csak nézett rám egy ideig. Majd mentünk tovább és újra megpróbált megharapni. Na ekkor inkább felemeltem az én szemmagasságomba és újra megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy nem ajánlom, hogy megharapjon. Érdekes módon, ezután nem próbálta meg. Cserébe itthon megharapta az asztalt, és Elisát... De ekkor már hazaért Isabella is (láthatóan hullafáradtan) és miután büntibe rakta Ninot, aki újra megharapta Elisát, elvitte beszélgetni.
Még most is volt egy kísérlete a kölyöknek. Nem tudom miért csinálja.
Ma egyébként is rosszkedvű itt mindenki. Fáradtnak tűnnek, meg hát mindjárt kezdődik az iskola is.
Remélem más baj nincsen.

Mivel elég laza volt a délután, és láttam, hogy Isabellenek nem volt ideje kiszedni a mosógépből a friss ruhákat, kiteregettem, meg leszedtem az előzőt. Szerdán úgyis vasalni meg takarítani fogok.:)

Szóval ez nem egy jó nap.

Oszt amúgy?

Dodie kérte, hogy írjak arról, hogy amúgy mit gondolok, hogy érzem magam meg ilyenek.
Egyelőre nagyon fáradt vagyok és elég sokszor rohannak meg a "kurváranagyonhiányoztokéseztnemlehetszebbenkifejezni" érzések. Akárhányszor meglátok egy kutyát mindig a Szeder jut eszembe, a mostani vacsim fele még a tányérban van és tudom, hogyha otthon lennék a Szeder már régen megkapta volna. Ha látok egy sárkányt, rögtön lefotózom Alyrnak. A finom ételek illatáról, amit ma séta közben éreztem eszembe jutottak a közös főzések, s hogy mennyire megkóstolnám mindet. A várakat szeretném mindenkinek megmutatni, a tenger olyan kék, hogy ilyen kék szerintem nem is létezhet. A könyvesboltban ma 10 percig csak mászkáltam és nézegettem a könyveket és már most azon gondolkodom, hogy kinek mit vigyek ajándékba. Láttam például egy boltot,ahol különböző főzéshez kapcsolódó dolgok voltak, kötény, konyharuha stb. de ezek szépek voltak (kifejezetten ajándéknak valók) és rögtön eszembe jutott Miki meg Lyona, meg a húgom is, mert róluk tudom, hogy sokat főznek. A régi nagy épületeket nézve meg az jutott eszembe első nap, hogy vajon Alew mit tudna róluk mesélni (amikor Pécsett voltunk mindenféléket mesélt az épületekről). A szökőkútról a főtéren valamiért Ryana jut eszembe, az antikváriumról meg az anyukám. Ma betévedtem egy piacra is, arról meg apu jutott eszembe, hogy mennyire élvezné már magát a látványt is. A nyuszis usb portról meg Narb.:)) És ma majdnem bementem a genovai történeti múzeumba, de aztán mégsem, majd máskor, ha már jobban tudok olaszul.
És persze folyton az jár a fejemben, hogy annyira de annyira szeretném mindezt megmutatni nektek, hogy ne egyedül legyek részese az élménynek.

Szóval kb. mindenről azok az emberek jutnak eszembe, akik hiányoznak, és elég sokan hiányoznak nekem.

Egyébként nagyon furcsán érzem magam. Kezd kialakulni a sokadik énem. (Tudjátok van a Panni, a Rabyn, az Anna néni) és most alakul hozzá az Anná is. Mert azért itt mégsem tudom magam annyira elengedni, mint mondjuk otthon. Nagyon furcsa, hogy nem kell gondolnom a bevásárlásra, a számlafizetésre, nem kell kvázi ellátnom magam, mint az elmúlt négy évben. (Persze azért az otthoni dolgok foglalkoztatnak.)

Itt tényleg úgy vagyok kezelve, mint egy kvázi távoli rokon. Rettentő megértőek velem és ez nagyon furcsa nekem. Tényleg más, mint babysittelni, ami után hazamész, mert itt nem megyek haza, ha lejár a munkaidőm. Persze általában elmegyek sétálni, vagy csak beülök a gép elé és kockulok, vagy olvasok. Most épp az éhezők viadalának a második kötetét fogom elkezdeni a telefonon. Karácsonyra tényleg vennem kell magamnak egy e-book olvasót.

És nagyon szeretném ha pár napra kijönne néha valaki, ha csak egy kicsit is.

De egyébként jól vagyok, csak nagyon magányosnak érzem magam.

Az első fizu

Tegnap este megkaptam az első fizetésemet. Úgy gondoltam, hogy na akkor ma hajrá város! Reggel a család  elment családozni, úgyhogy az egész napom szabaddá vált. Dél körül el is indultam, célirányosan, hogy akkor ma veszek könyvet. Azt tudtam, hogy Via XX Settembre utcán van a könyvesbolt, de hogy hol azt nem. Közben nézelődtem mindenfelé, hogyha esetleg olyasmit látok, ami nélkül nem tudok élni, akkor megvegyem. Nem nagyon láttam olyasmit, ami nélkül nem tudnék élni. Az utcán visszafele jövet(a másik oldalon) végre megtaláltam a könyvesboltot és ott azt a könyvet, amiért indultam.

Íme: 

Szintén ebben a boltban találtam meg ezt: 

Csak az enyém sötétlila. Muszáj volt valami olyasmit vennem, amire igazából nincsen szükségem. Az első fizumból, amit a suliban kerestem is vettem valami haszontalanságot (ez egyébként egy usb elosztó). 7 euro volt és egyébként is akartam már venni valami hasonlót, mert kevés a luk a gépemen.
Aztán még boltba mentem ebédért (ha nem lennék nyomi, olyat,de olyan ebédeltem volna...) aztán hazajöttem megfőztem magamnak, mostam egy adagot (a saját ruháimat) és kiteregettem őket ide az ablak elé. Remélem hamar megszáradnak, meg hogy nem fog esni se.:)) 

Most boldogság van az új könyvemmel, ami nagyon nagyon szép. 

Az a fura

Aminek igazából nem kellene furcsának lenni. Az, hogy ez a család úgy működik, mint egy család. A szülők láthatóan szeretik egymást és a gyerekeiket. Mind a hármat. A gyereke szeretik egymást, és a szüleiket. Engem úgy kezelnek, mint egy családtagot, este többször is megkérdezték tuti jól vagyok-e. Most is játszanak a gyerekek, rohangálnak a lakásban (itt még szünet van), Nino hangosakat sikongat, Elisa meg szalad utána. És ez itt nem csak látszat, hiszen azt nem lehetne ennyi időn keresztül fenntartani. Ahogy beszélnek a gyerekekkel, ahogy a nagymama beszélt velük, érződik, hogy ők fontosak. Fontos az, hogy minden este együtt vacsorázzanak, hogy az asztal meg legyen terítve, hogy ha valami gond van akkor azt megbeszélik egymással. Senki nem kiabál senkivel (ma volt egy kisebb veszekedés az asztalnál, amikor Elisa kiborította a hagymát), de egyébként nyugalom van. Velem is rém türelmesek, amikor nem értek valamit.
Próbálnak megismerni, kérdezni, én meg ahogy tudok válaszolgatok nekik.

És megkaptam a fizumat is. Most van 100 euróm (80 lenne de nem tudtam visszaadni, majd a jövőheti kevesebb lesz), amiből 50-et rögtön félre is tettem. A többiből olyan dolgokat akarok venni, mint a nutella, keksz, csoki, nasika (sós is), egy fogkrém és egy szivacs, meg még egy kis gyümölcslé, mondjuk smoothie, mert olyat se ittam még. De azért nem akarok sokat költeni.:)

Ja és a képek fent vannak a képtárban.

Van amikor....

Amikor utálom magam és haragszom magamra. Ma egy ilyen nap van. Felkeltem normális időben (olyan 9 körül) majd miután befejeztem a levelek megírását, elindultam, hogy megnézzem a várat, van benne egy múzeum is, azt majd valakivel akarom megnézni, nem egyedül. Szóval megnéztem a várat (képek majd később), ahol összetalálkoztam Elisával, Valentinával és a nagymamájukkal. Kaptam buszjegyet, miután elhűltek, hogy azért gyalogolok, mert nincsen buszjegyem(meg mert fél óra séta a vár... tök fölösleges ezért kiadni másfél eurót...) és bementem egy boltba zsepiért, ahol rögtön vágta az eladó, hogy nem vagyok helyi, aztán egy másik boltba narancsléért. Ennél a családnál ugyanis nem isznak gyümölcslevet, csak a gyerekek. Mivel a gyümölcslé, az én fizumhoz képest nem drága, ezért heti 1-2x bele fog férni egy liter. Otthon se iszom szerintem többet.
Naszóval hazaértem s megebédeltünk, majd szinte rögtön ebéd után olyan de olyan hányinger jött rám, némi hullafáradtsággal párosítva, hogy az hihetetlen. Isabella rögtön látta, hogy nem vagyok jól, én meg nem fogok neki hazudni, hogy deee jól vagyok, amikor úgy éreztem, hogy pillanatokon belül viszontlátom az ebédemet... Mondtam neki, hogy volt már ilyen és el fog múlni max. egy óra múlva, de addig pihenek, de aztán jól leszek.  Ő meg felhívta Giorgot, hogy nem vagyok jól és ha tud jöjjön haza hamarabb, mert Nino egyedül lenne. Iszonyatosan rosszul éreztem magam emiatt, majd a következő pillanatban minden átmenet nélkül elaludtam és amikor felébredtem, akkor nem volt már itthon senki. Borzasztó, iszonyatos lelkiismeretfurdalásom van (mert már jól vagyok persze, tudtam én, hogy ez lesz...) és már hatszor próbáltam meg megfogalmazni, hogy hogyan fogok bocsánatot kérni. A melóhelyemen anno, az ilyen rosszullétek voltak azok, amiket nem akartak elhinni. Általában akkor jön elő,ha nagyon elfáradtam, és tényleg egy óra múlva elmúlik. (Vagy nem, de akkor meg beteg vagyok). És ilyenkor nagyon utálom magamat, meg az egészet, mert ez olyan dolog, amin nem tudok változtatni. Az is lehet, hogy ez ilyen "maradéka" a régi nagy rosszulléteknek, amikre Dodie pl.: emlékezhet MTT táborból. Akkor is jött, elaludtam elmúlt. Csak akkor még remegtem is mellé, meg szédültem. Most már "csak" a hányinger maradt, de az elemi erejű. Ilyenkor attól félek, hogy megbízhatatlannak tartanak, meg persze láttam Isabella arcán is a rémületet, valószínűleg baromi szarul nézhettem ki...
Haragszom magamra. Nagyon....

Genova Nervi

Ameddig a képek töltődnek a képtárba, megírom ezt a bejegyzést. A képtárban most már majd külön lesznek a fotók napok szerint. Bár ha valaki tudja hogyan lehet almappát létrehozni, akkor megköszönöm, ha segít.:))

Szóval ma reggel  erre ébredtem:

Aztán elmentünk a Elisával és Ninoval sétálni,mert végre sütött a nap! Kiderült, hogy mégiscsak van itt játszótér, több is. Alig tudtam hazarángatni őket, Ninot kézben hoztam hazáig. Aztán ebédeltünk, majd megkérdezték, hogy elmennék-e velük Genova Nervibe, ami egy nagy nagy park és szép játszótér van meg ott a tenger. Naná, hogy elmentem velük. Először busszal mentünk, ott Nino elaludt, aztán vonatoztunk. Leszállva már elő akartam kapni a fényképezőgépet, olyan volt, mintha egy filmben a nyaraló övezetbe kerültem volna (szerintem ez az is). A park tényleg gyönyörű. Rettentő sok képet kattintottam el. Olyan növények vannak ott, amiknek a létezéséről sem tudtam, vagy nem találkoztam vele, csak felhasznált verzióban. Giorgo mindent lelkesen mutogatott nekem, én meg lelkesen figyeltem. Úgy érezem magam, mint egy kisgyerek, aki számára kinyílt a világ. Láttam eukaliptusz fát (és elhoztam egy lehullott levelét) meg parafát, meg agave-t is. Aztán odaértünk a játszótérre, ahol éppen elkezdett szakadni az eső. De mintha dézsából öntenék. Van ott egy bár, ahol van fagyi is, meg mindenféle nyalánkság a kicsiknek. Kaptam két lapátnyi fagyit, csokisat meg rózsa ízűt. Most már értem miért mondják, hogy az olasz fagyi utánozhatatlan. Bár megkockáztatom, hogy nagyon hasonló ízű fagyik vannak a Lulubelleben is. Miután elállt az eső, továbbmentünk sétálni, mivel játszani nem lehetett a játszótéren, mert ahogy itt mondják "minden fürdik".
Giorgo megmutatta nekem a helyi rózsakertet, amiről rögtön az jutott eszembe, hogy a nagyapámnak mennyire nagyon tetszene. Bár most kevés rózsa virágzik, de így is szép volt. Megtudtam azt is, hogy az itteni rózsákból készül az a fagyi, amit ettem. Aztán tovább sétáltunk, és akkor hirtelen ott volt a tenger. Én ilyen kéket még életemben nem láttam. Valami iszonyat gyönyörű volt. Kedvem lett volna lemenni és belemenni egy kicsit, de ad1 nem volt nálam fürdőruha ad2 fogalmam se volt hogyan lehetne. Majd mondtam Elisának, hogy én még sose fürödtem a tengerben (ami igazából nem igaz, mert amikor 13 évesen voltam Németországban, akkor fürödtem, de az nem az igazi). Erre az egész család teljesen megdöbbent, hogy hogyhogy nem fürödtem még tengerben? Mondtam nekik, hogy Magyarországon nincsen tenger. Elisa akkora tányér szemekkel nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy nem szeretem a kakaót. Majd megkérdezte, hogy akkor mi van ott? Mondtam neki, hogy tavak meg folyók.:)  Mire mondta, hogy áh, mindenképp kell majd egyszer a tengerben fürdenem és hogy ugye szeretnék? Naná, hogy szeretnék. Mindent szeretnék kipróbálni és megnézni, amit csak lehet.
Hazafele összefutottunk Elisa barátnőjével és a nagyszüleivel, akikkel egy vonaton utaztunk haza.
Itthon meg segítettem megcsinálni a vacsorát, megbeszéltük, hogy egyszer fogok nekik valamit főzni (még nem tudom mit. Adjatok tippeket:)) otthon paprikáskrumplit, milánóit, lecsót, pörköltöt főzök gyakran. Gondoltam a lecsóra némi tojással, hátha.

Ja és a buszon láttam egy várat, amit meg akarok nézni. Ha megkapom az első heti fizumat az első utam a a tabbacheria után oda fog vezetni.

Azért írtam amúgy, hogy tabbacheria és nem azt, hogy trafik, mert itt ez valami külön fogalom. Mindent lehet benne kapni, újságot, bélyeget, borítékot, buszjegyet, játékot, tollat, papírt, ceruzát, szóval ilyen kis mini mindenes bolt. Amit nem találsz meg egy tabbacheriában azt ne keresd sehol.:))) 

És most fáradt vagyok... 

su skype

Tegnap este éppen Alyrral beszélgettem skypon, amikor bejött Nino. Na gondoltam gyorsan megmutatom Alyrnak. Ő meg megmutatta a Szedert.:) Nagyon tetszett Ninonak a bua, bua (olyan, mint nálunk a vau vau). Aztán akkor is bejött, amikor Anyuval beszéltem, szóval anyu most már láthatta Ninot, Valentinát meg a szülőket. Remélem megnyugodott egy kicsit, hogy nem esznek meg engem itten.

Ma Nino sírására ébredtem. Nem volt jó érzés. Egész délelőtt nyűgös volt és senki se tudta megnyugtatni, se az apja, se a testvérei (én szabad vagyok délelőtt, de azért próbálkoztam én is, kevés sikerrel).
Ebéd után aztán hazajött Isabelle és elvitték a gyerekeket valahova, hogy én nyugodtan takaríthassak. Arra kellett rájönnöm, hogy a piros telefonom a tökéletes mp3 lejátszó. Próbáltam a másikkal is, de annak nagyon halk a hangja és nem hallottam a porszívótól.
Először betettünk egy adagot mosni és Giorgo mondta, hogy lehet, hogy nem centriz ki a gép rendesen, mert kb. 13 éves. Akkor tekerjem a 9-es progira és majd kicentriz az. Oké.Miután kiporszívóztam mindenütt, szépen felmostam, ami egy külön kaland volt, ugyanis itt nem a wileda felmosó fej van, hanem a partfisnyél+rongy verzió. Mivel még mindig fáj a jobb kezem, ezért nem tudtam kicsavarni a rongyot normálisan. De megoldottam úgy, hogy csak kicsi vizet tettem rá és akkor jó volt. Szóval felmostam az egész lakásban,  aztán gondoltam kiszedem a mosógépet. Aha persze... Naná, hogy  nem centrizett ki. Ollé. Akkor még van egy kis időm, vasaljunk. Baromi régen nem vasaltam már, mert otthon nem szoktam. Rá kellett jönnöm, hogy ha az embernek jó vasalója van, akkor hip-hop készen lesz. Mire befejeztem, a mosógép is készen volt és teregethettem. Haláli élmény kiteregetni az ablakon a lepedőket.:DD Ki kell hajolni és csipesszel odafogni. Azon filóztam, mi lenne ha leesne, mehetnék az alattunk lakóhoz, hogy adja vissza.:D De nem ejtettem le, viszont ezt a mutatványt még gyakorolni kell. Vajon azok, akik Budapesten kiteregetnek az ablakon szintén olaszok-e?:)) Albertfalván is van, aki kitereget.:)
A többi ruhát persze normális fregolira tettem. Meguzsiztam és elkezdtem nézni a Borgiák utolsó részét. Megdöbbentő volt. Ha eddig nem tudtam volna, hogy Jeremy Irons egy zseniális színész, most már teljesen biztos lennék benne. Nem akarok spoilerezni, de ilyen megtörtséget én még életemben nem láttam. Még Theoden szemében sem, amikor rádöbben, hogy meghalt a fia... Komolyan. Brutális.

Aztán mindenki hazaért, megvacsiztunk. Megtudtam, hogy a családnak már volt magyar aupairja, aki csinált nekik rakottkrumplit. Meg, hogy biocsalád. Ez úgy derült ki, hogy a mosogatógépbe olyan bigyót raknak, ami "naturalmente". Valsz. ezért nincsen mikrójuk sem. Erről mondjuk eszembe jutott ma, hogyha fájni fog a fülem, akkor vajon miben melegítem meg a sópárnát amit hoztam magammal? Vajon a sütő alkalmas-e rá...
És Nino is kezd elfogadni. Lassan de biztosan haladunk affelé, hogy játsszunk. Ma legalább 15 percig tartottam, ameddig ő az apró mütyűrökkel babrált a szekrényben. Merthogy a szekrényben van egy komplett babaszoba, mini tárgyakkal, de minden van a kispohártól (kb, 1 centis) a kiswcn át a kis konyháig minden. Ezzel babrált nagyon elmélyülten. Minden kinyitott majd becsukott. Szeret babrálni a dolgokkal.

Ami viszont rossz, hogy tökre úgy érzem, hogy lassú vagyok. Mint akit félgőzzel működik. Lassan teszem el a dolgokat, lassan állok fel a székről, mindent lassan csinálok. Nem szeretek lassú lenni. Nem jó érzés.
Most nagyon távolinak tűnik még a karácsony.


Ja és nagyon nagyon nehéz elmondani olaszul mi is az az MTT.

Alvás

Tegnap este úgy döntöttem, hogyha reggel esik, akkor legalább tízig alszom. És lőn. Nem esett nagyon, de mivel nincsen vízálló cipőm, így nem indultam útnak, inkább aludtam még. Kicsit betegnek érzem magam, nem tudom ez mitől van. Valószínűleg valami allergia lesz egyébként. Ma egész nap fáradt, nyűgös voltam. Semmihez se volt kedvem. Mivel a héten délutános vagyok, ezért pihiztem még reggel. Aztán a család elment valahova, én meg megterítettem az ebédhez, pakolásztam, ültem a gép előtt, olvastam. Aztán főztünk (végre én fűszereztem a husimat.:DD). Jött a nagymama, Isabella meg elrobogott dolgozni (van neki is robogója). Nino ma egész nap hisztis volt. Semmi nem volt jó neki, akármit próbáltunk a testvéreivel és a nagymamájával. Baromi szar volt tehetetlennek lenni. Magyarul sem tudom ilyenkor megnyugtatni a gyerekeket, hát még olaszul... Nem éreztem jól magam emiatt. Mikor végre elaludt, még prüntyögtünk egy kicsit, aztán hazaért Giorgo és Nino is lassan felébredt és tovább sírt. Mivel az apja sem tudta megnyugtatni, csak a lányokkal indultam el a térre. Itt nincsen játszótér, csak egy tér, ahol lehet rohangálni, görkorizni, labdázni. Jó lenne ha találnék egy játszóteret....
Este meg segítettem főzni, meg terítettem. Ja ma egyedül pakoltam be a mosogatógépbe és sikerült el is indítani és nem rontottam el! Holnap meg mosni fogok, meg teregetni meg porszívózni,meg kitakarítom a fürdőszobát. Majd teszek a telefonomra jó kis takarítós muzsikát és hallgatom közben.

Nehéz dolog ez az aupairkedés. Ma megint eszembe jutott, hogy haza akarok menni. Már kinyaraltam magam:)))

Ja és rettentő álmos vagyok.. Ez normális?

Az első igazi munkanap

A kilátás a szobámból

Ma volt az első igazi munkanapom. Mivel nem egészen volt tiszta, hogy ma mettől-meddig dolgozom (hiába no, nekem le kell írni a dolgot, különben nem tudom...), ezért felkeltem reggel is, aztán itt tengtem-lengtem, mivel szakadt az eső elmenni nem tudtam. Dél körül ebédeltünk, aztán megérkezett a nagymama és Isabella elment dolgozni. Mivel a nagyi foglalkozott a gyerekekkel, nem nagyon tudtam mit csinálni, ezért leültem a lakás központi helyére és ott olvastam a telefonomon, mert egyszerűen fogalmam se volt mit csináljak. Az ágyakat már bevetettem, a cuccokat elpakoltam, az edények a mosogatógépben voltak, a lábasokat elmostam. 5 körül megérkezett Giorgo és a nagymama elment. Na ekkor sikerült megnézni a papírt, hogy a héten én délutános vagyok. Ojjé. Elmentünk sétálni, mert végre kisütött a nap. A környéken nincsen játszótér... Vagyis lehet, hogy van, csak én nem tudok róla, mert még nem találtam meg. Ja meg voltunk kettő előtt Ninoval boltban. Nagyon ügyesen fogta a kezemet, aminek örülök, mert eddig nem akarta megfogni. Délután is csak visszafele volt hajlandó rá. Visszafelé egy olyan helyen jöttünk, amiről majd holnap írok, mert van ott egy múzeum, ahova be akarok menni fotózni, de még nem árulom el, hogy mi van ott.
Aztán még prüntyögtünk itthon, aztán megjött Isabella, én meg segítettem Giorgonak a vacsoránál. Szerintem életemben nem ettem még ennyi halat és gyümölcsöt, mint itt. A sárgadinnye például sokkal finomabb. Ami nagyon érdekes, hogy kevés fűszert használnak a főzéshez, azok is zöldfűszerek. Egyszer úgy ennék valami csípős tésztát.:)

Igazából nagyon furcsa, hogy itt mindenki sokkal nyugodtabb. Itt is gazdasági válság van és mégsem érzem azt, hogy az emberek hisztisek, mogorvák lennének. Lehet, hogy ebben segít a sok sok színes házikó is. És ez nem csak a családra igaz. Figyeltem az embereket tegnap, amikor sétáltam és ekkor jutottam erre a következtetésre. Például, amikor felszálltam a buszra jegy nélkül, a sofőrön az látszott, hogy "hát majd lesz valahogy". Az emberek visszamosolyognak ha rájuk mosolyogsz, nem lefelé néznek, hanem előre (mármint séta közben), minden boltos KÖSZÖN amikor bemegyek egy boltba, és tudják, hogy én vagyok a VEVŐ.
Oké ezeket az elmúlt pár napban sikerült megfigyelnem és biztosan változik majd még. Ja és ezektől függetlenül, nem érzem úgy, hogy tudnék itt élni. Úgy érzem, hogy egy baromi hosszú nyaraláson vagyok, aminek majd egyszer vége lesz és akkor HAZA megyek a jól megszokott kis világomba, Alyrhoz, a Szederhez, a családomhoz és a barátaimhoz.

Egyébként Elisa ma nagyon aranyos volt. Mutogattam neki képeket a gépemen és jó sok volt a Szederről. Ő meg megkérdezte, hogy nagyon hiányzik-e. Mondtam neki, hogy igen, mire nagyon kedvesen rám mosolygott. Meg ma kérdezték Isabelláék is, hogy hogy is van az én családom és elmeséltem (a csecsemőgondozóra nincsen szavuk és a bölcsőde mint olyan sincs a szótárban), és megkérdezték azt is, hogy Alyr egyedül lakik-e és mondtam, hogy igen és látszott rajtuk, hogy sajnálják egy kicsit.

A következő dolgokat kell majd vennem:  Gumicsizma. A mai eső után muszáj...
Kabát télre
Csizma télre

Meg egy ilyet:

http://static4.origos.hu/i/1204/20120410-kesek-otthon5.jpg

Ma ezzel vágtam petrezselymet:)))

Ismerd meg Genovát...

Úgy gondoltam, ma másik irányba indulok, mint tegnap. Tudni kell az olaszokról, hogy vasárnap délután nem nagyon találhatók meg az utcán.Vannak de kevesen és inkább a belvárosban. Szóval elindultam a valamerre és valami csodálatos helyen találtam magam. Egy kerítés mögött várrom féleséget láttam és azon filóztam, vajon hogy lehetne bemenni megnézni és a következő sarkon ott állt nyitva a kapu. Na gyorsan bementem, végigmentem, fotóztam (fotók a képtárban), és nagyon nagyon szép volt. Mivel ez egy elég magas ponton helyezkedett el a városban, kinéztem magamnak egy tornyot, hogy na azt akarom megnézni. Aztán eszembe jutott a Vili a Veréb, hogy mééért akarok én tornyok után tájékozódni, hiszen tudok olvasni....
Szóval lementem erről a helyről, és rájöttem, hogy itt nincsenek most zebrák csak aluljárók. Nem nagyon vagyok oda az ennyire szűk aluljárókért, de ebbe megérte lemenni. Ugyanis itt mindenhol festmények reprodukciói voltak. Amennyi ép állapotban maradt, azt lefotóztam, hogy lám így is lehetne... Voltak körülötte graffitik, de a festményekbe egyik sem piszkált bele. Sajnos később már málladoztak, pedig nem nézett ki rosszul.
Ezután elindultam az orrom után és....
Eltévedtem. De úgy eltévedtem, mint még életemben soha. Hiába volt nálam a térkép, hiába sejtettem, hogy merre kell menni, ezek az olaszok nem komplettek... Egy utcának legalább két neve van, és baromi nehéz kiigazodni rajta, hogy merre kell menni. A Budapesten jól bevált módszer vagyis az, olvass és kérdezz, itt nem működött. Végül meguntam és odamentem egy nőhöz a térképpel a kezemben, hogy "elnézést, de hol vagyok?" A röhej az, hogy ő se találta meg a térképen a helyet:DD LEMENTEM A TÉRKÉPRŐL!!!!:DDD Persze ott akkor ennek nem örültem túlzottan, de tudtam, hogy előbb-utóbb valahogy haza fogok keveredni. Aztán megkérdeztem tőle, hogy hogy jutok el a központig (onnan már hazatalálok), mire mondta, hogy szálljak buszra.
Aha, csak hát nincsen buszjegyem, mert nem kértem (minek az nekem ugye... De ha hazaér a család, akkor kérni fogok egy kupaccal).
Szóval bementem a buszmegállóba és megkérdeztem egy nénit, hogy hol tudok jegyet venni. Mire közölte (majdnem röhögve), hogy vasárnap délután? Sehol... Ó hurrá. Mindegy leintettük a buszt és felszálltam rá. A néni megkérdezte a sofőrt, van-e nála jegy, de mondta, hogy nincsen.
Én meg sasoltam, hogy hátha látok valami szimpatikus embert jeggyel a kezében felszállni. Kb. 3 megálló múlva felszállt egy lány, és megkérdeztem tőle, hogy adna-e egy jegyet. 1,50 euro ám egy jegy.. Durva... De legalább már volt! Ki is lugatta nekem (vagyis itt nem lugattnak, hanem pecsétel a luggató).
Aztán hopp hirtelen ismerős megállót láttam és gyorsan leszálltam (most már tudom melyik megállónál kell leszállni a buszról!!!:DD).
Ééés nincs itthon senki. Egyedül vagyok.

Szóval ez volt a mai nagy kaland. A képeket a képtárban találjátok:)

Holnap a Világító toronyhoz szeretnék eljutni.

Vendégek

Ma csak úgy repkednek a bejegyzéseim..:))))

Az van ugyanis, hogy ma egy csomó dolog történt.

Miután hazaértem Isabella szólt, hogy vendégek jönnek este. Egy barátnője Gabriella és a másik nevet akkor még nem értettem. Gabriella fog főzni valami thai kaját.
Közben a gyerekek betették az Aladdint. Meglepően hasonló hangokat adtak a karaktereknek, mint magyarul.
Aztán egyszer csak csöngettek és belépett egy barna csuhás fiatal hapsi, akit Paolonak hívnak. Még életemben nem láttam szerzetest, meg is lepett. A gyerekek külön ettek, én a felnőttekkel a thai kajából. Valami rák volt benne, meg borsó meg bab. Finom volt, csak csíphetett volna:)) Aztán kaptam ananászt. Igazi ananászt. Teljesen más íze van, mint annak, amit otthon kapni. A többiek tortát ettek.
Igyekeztem nagyon figyelni arra, mit beszélgetnek az asztalnál, hátha tanulok belőle valamit. Meglepő módon egészen sokat értettem, de nem tudnám elmondani miről volt szó. Ja és evés előtt azt hiszem áldást mondott Paolo, én meg nem tudtam mit kell csinálni, úgyhogy nem csináltam semmit. A lakás díszei alapján a család holnap templomba fog menni. Én meg alszom, aztán sétálok.
Jó lenne találni valakit, akivel lehet találkozni. A tolkieniták nem nagyon reagálnak, a genovai ismerősöm momentán nem ér rá, máshonnan meg nem tudom van-e itt valaki.
Szeretek egyedül sétálni, nem arról van szó, csak olyan jó lenne, ha nem egyedül kéne.
Amikor Albertfalvára költöztem, akkor a Szederrel sétáltam egy csomót.

Ja igen, adjatok nekem postacímeket, mert szeretnék nektek leveleket küldeni.

Ja és történt ma valami, aminek nagyon örültem. Valentina áll előttem, néz, néz, majd minden átmenet nélkül a nyakamba borult és megölelgetett. Nagyon jólesett.

Az utcán minden második kicsi kutyát meg akarom simogatni és mindenhol ismerős arcot vagy hangot keresek...

De azért jól vagyok. Első este sírtam nagyon, azóta nem.

A város

Ma délután végre nem esett, ezért lesétáltam a városba. (képek itten: https://plus.google.com/u/0/photos/113800682384799294068/albums/5783234281870334769)

Lementem a kikötőbe és körülnéztem a bazársoron is. Már most tudom miket szeretnék venni. Először is egy övtáskát, aztán van olyan pulcsi itt, amire nagyon régóta vágyom, de otthon horribilis mennyiségű pénzbe kerül, itt meg nem. Nézegettem egy csomó kirakatot is. Meg az embereket.
Rettentő sok mindent láttam és csak mentem és mentem és mentem és jó volt menni. Azon gondolkodtam, hogyha szép az idő, akkor mindennap sétálok egy kicsit, ha már bringázni nem tudok.
Ugyanis itt nagyon sok a motor és az autó, viszont kevés a bicaj. Legalábbis eddig nem sokat láttam.
Rettentően sajnálom, hogy lisztérzékeny vagyok, mert annyi finomság van itt, amit nem tudok emiatt megkóstolni.

Esik...

Most már kezdem unni, hogy állandóan esik... Ja most már van netem, szóval boldogság van.:)))

Nemsokára megcsinálom a picasa albumot, csak előbb el szeretnék menni a környékre fotózni, de mivel elég hűvös van kint még nem indulok neki. Szerintem majd olyan fél óra múlva. Amúgy is izomláz van a fenekemben a fel-le jövéstől:)
Ma az egész család 11-ig aludt. Én szépen felhúztam az órámat, hogy lálálá felkelek, erre senki se volt ébren.  Hát ezek után én is aludtam tovább. Persze nem olyan mélyen, mert arra gondoltam, hogyha bármikor felébrednek, akkor én is fel szeretnék ébredni.

Mivel mindent megkóstolok, amit megehetek, ma megkóstoltam a napraforgó krémet. Olyan íz van, mint annak a román édességnek, amit anyu annyira szeret, legalábbis akkor, ha eszel mellé mézet, mert amúgy keserű. Meg ettem sárgadinnyét szalonnával.

És igaza volt Orwellnek. Ha nincsenek szavaid kevesebbet gondolkodsz.