Igazságtalanság:(((

Annyira de annyira de annyira szarul vagyok... Reggel arra ébredtem, hogy ráz a hideg, hányingerem van és nem kapok levegőt. Gyűlölök erre ébredni. Minden tagomat nehéznek éreztem és azt hittem sose fogok tudni kikelni az ágyból. Kellett is 15!! perc mire eljutottam a konyháig, ahol Giorgo rám nézett és ő is elsápadt. Kérdezte, hogy hogy vagyok, mondtam, hogy szédülök, ráz a hideg, hányingerem van (szerintem lázas is vagyok de a lázmérő nem mér nekem lázat, nem tudom az olaszok ismerik-e a belsőláz kifejezést...). Annyira gyenge vagyok, mint két éve a LEP-en (Tolkien Születésnap) amikor 39 fokos lázzal csináltam végig az egészet, ráadásul az egész hullámokban jön. Hol jobb egy kicsit, hol nem. Most épp jobb. Pedig tegnap este már tudtam vacsorázni is, csak az ízeket nem éreztem. Még örültem is, hogy hurrá! Tudtam enni, és nincsen hányingerem! Igaz, hogy szédültem még, és az istennek se sikerült elaludnom fél  kettő előtt (pedig próbáltam),de mivel nem éreztem magam rosszul jókedvem volt. Erre reggel így ébredek.
Két remegős roham között viszont kómatikus álomba merülök... Nehezen tudok levegőt venni, olyan, mintha valaki ülne a mellkasomon. (S mindezt el kell tudjam mondani olaszul, ugye milyen jó nekem?)
S rettentően egyedül vagyok. Otthon ilyenkor anyukám odaült az ágyam mellé, vagy hazavittek magukhoz az öcsémmel, amikor még  nem laktunk együtt Alyrral. Később pedig Alyr virrasztott mellettem, amikor nagyon beteg voltam. Most nincsen itt senki, aki vigyázzon rám.:(( (Viszont átjött a Nonna úgyhogy dolgoznom azt nem kell).
Délután elvisznek orvoshoz.
Rettentően utálom ezt, mert ilyenkor mások terhére vagyok és utálok mások terhére lenni. Utálom, hogy gyenge vagyok,hogy aggódnak értem, hogy nem tudom mi bajom van, hogy egy idegen országban vagyok beteg. Hogy egyedül vagyok.

Pedig a tegnapi nap, leszámítva a szédüléses részeket, annyira jó volt. Olyan nagyon rég nevettem már annyit, mint tegnap. Mert nevettünk Giorgoval meg Isabellel, ugyanis Isabelle azon szórakozott, hogy biztos terhes vagyok, mondtam, hogy az biztosan nem, és megijesztettük vele Giorgot, de utána nevetve mondtam, hogy biztos nem vagyok terhes, hát kitől lennék? Nevettem Ninoval és nevettem este, amikor elszabadult az agyunk a facebookon.

Igazságtalanság ez...Igazságtalanság...

5 perc munka 5 perc pihenés..

Reggel nyolctól voltam, de amint Isabellék kiléptek az ajtón,visszahulltam az ágyba. Előtte azért még megcsináltam a teámat, onnantól viszont némi kómában leledzettem. Nino szerencsére 10-ig aludt. Ma nem bőgött! Rettentő cuki volt. Megitta a tejcijét, közben én gyökkettővel mozogtam, de azért elláttam a feladatom, megcsináltam mindent, amit mára terveztem. Aztán megettem egy csokit (egyelőre mást még nem ettem), meg megittam két liter folyadékot. Nem móka ám ez így, mert nem is nagyon vagyok éhes és mégis.
Mivel szép volt az idő, elmentünk Ninoval sétálni, ő pedig dalolgatott útközben. Sütött a nap és egészen meleg volt. Ja napközben 5 percet dolgoztam, 5 percet pihentem...Egy élmény volt...

Délután feküdtem, meg olvastam, meg feküdtem. Nino elaludt a kanapén mesenézés közben és lepottyant. De sikeresen megvigasztaltam és visszaaludt.

Voltunk vérnyomást méretni, de rendben van...

Csak vírus lesz ez...

Nausea, un' po di temperatura, mi giro la testa, ho dei brividi

A fenti szavak, azok, amiket mostantól jóól meg kell jegyeznem (hányinger, hőemelkedés, szédülés, hidegrázás).
Ma ugyanis úgy keltem, hogy rázott a hideg, nem kaptam levegőt, és olyan lázasnak éreztem magam, hogy ihaj. Nagy nehezen kitántorogtam a konyhába, ahol Giorgo közölte, hogy ÚRISTEN ANNA DE FEHÉR VAGY!!! Én meg mondtam, hogy ja, szédülök, és hányingerem van. (Ja meg fájnak az ízületeim is).
Mondta, hogy biztos influenza lesz, annak ezek a tünetei, én meg ráhagytam, hogy biztos. Azt nem mondta, hogy itthon marad, de Isabelle sietett haza. Én félkómában töltöttem a délelőttöt.Ja Nino persze üvöltött reggel, mint, akit ölnek, hogy FÁJ FÁJ NE NE NE de, hogy mit ne és mi fáj, azt nem tudtuk meg. Viszont, mikor elkezdtük nézni az autókat odakint, elhallgatott. (Ja esett ma..) Ezután mesét néztünk, ő meg nagyon cuki volt, odahozta nekem az összes pelust, meg a pokrócát, hogy betakar, mert látja, hogy beteg vagyok. Azt hittem megzabálom, annyira édes volt. Olvastunk is együtt, (Ekkor egyébként 37,2 volt a hőemelkedésem...). Mikor Isabelle hazaért megkérdezte, hogy nem akarok-e orvoshoz menni, mondtam, hogy nem, csak ha rosszabbul leszek. De ha kell, akkor elvisz az ő dokijához ám. Mondtam, hogy köszönöm, viszont muszáj elmennem netet befizetni.
Úgyhogy buszra szálltam, elmentem a saturnba, vettem kábelt a gépemhez, most már nem kontakthibás (büszke vagyok ám magamra, hogy ezt egyedül sikerült elintézni) meg befizettem a netet, meg vettem csokit meg csokit és nutellát is, meg kenyeret, meg csokit is az ipercoopban. A többi pénzt pedig elrakom.:) (olyan 35-40 euro maradt meg a 90-ből, szerintem egész ügyes vagyok, tekintve, hogy 29 volt a kábel, 15 a net)
Hazatekeregtem, közben elaludtam a buszon és nagyon furát álmodtam, de azt most ide nem írom le.:)
Aztán Isabelle elment Valentinával valahova, én meg játszottam Ninoval, feküdtem a kanapén és labdáztunk. Engem közben rázott a hideg, de azért nagyon jól szórakoztam. Nevettem is bizony, pedig erre már elég régen volt utoljára példa (péntek este óta rázott a hideg, és nagyon szarul voltam)  többet sírtam amióta itt vagyok, mint nevettem. De most nagyon jólesett vele játszani és nevetni. Azt is mondta, hogy én vagyok az ő barátja. Hihetetlen forma komolyan.
Most egyébként határozottan jobban vagyok. Valószínűleg, mert ettem két bountyt és lement a lázam is, meg   ugye sikerült teljesíteni a questet és egy olaszországi ismerőstől kapok két pizsamát is.:)

Szóval most kicsit jobb. Holnapra nincsen tervem. Takarítok, zenét hallgatok, énekelek és játszom a kiskrampusszal...

Novantadue (92)

Annak idején, amikor kijöttem, megszámoltam, hogy kb. 111 nap van még hátra addig, hogy felszálljak a repcsire és hazamenjek. Akkor megbeszéltük Thereonnal, hogy a 100.naptól kell majd visszaszámlálni, mert az olyan szép kerek szám.
Csak, hogy nem néztem a naptárat, mert más dolgom volt, így csak most vettem észre, hogy 92 nap van még hátra. Pontosan 3 hónap és két nap.
Igen, tudom nem ezzel kéne most foglalkozni...

Eldöntöttem, hogy holnap veszek új pizsamát, meg befizetem a netet, illetve feltankolok csokiból. Már egyáltalán nincsen semmilyen nasim és mostanában úgy érzem kéne.

Február elsejétől pedig ráfekszem az olaszra, most már tényleg. Ha minden nap megcsinálok 10 feladatot és egy fordítást, akkor csak haladok valamennyit nem igaz?(vagy 5feladatot és egy fordítást).

Amire most igazán készülök, az a Carnevale lesz Viareggioban. Igaz, hogy még három hét van addig, már várom. Tudom, hogy jó lesz!

Egyébként a hétvégén végül is nem mentem sehova.Ma egész nap csak feküdtem az ágyamban, néha kimentem inni vagy pisilni, de még enni is idebent ettem. Isabelle aggódott is, de mondtam neki, hogy nem kell, néha van nálam ilyen, csak hagyjanak aludni. Hagytak. Nagyon helyesek voltak,Isabelle többször is kérdezte, nem kérek-e valamit.Mondtam neki, hogy nem, tényleg jól leszek, csak aludnom és pihennem kell. Estére jobban is lettem, és mondtam is neki, hogy sokkal jobban vagyok, átaludtam a napot.

Remélem a jövőhetem jobb lesz, mint az ehetem volt. Például, ha Nino nem visít holnap reggel, amikor meglát, én már örülni fogok. Ha szép lesz az idő, elmegyek vele sétálni is.

Ieri e stasera (tegnap és ma este)

Tegnap este elmentem aperitívora, ami egészen jól sikerült, viszonylag sokat beszélgettem, csak nagyon nagyon nagyon sokan voltunk s nagyon nagyon nagyon hangos volt minden én pedig nagyon fáradt voltam már.Volt, aki felismerte, hogy mi van a fülemben és akkor volt miről beszélni kb. 5 percig. De nem bántam meg, hogy elmentem, mert aludni még mindig nem tudok. Miután hazaértem, még olvastam kicsit a Csontvárost  aztán elaludtam. Nehezen aludtam el még így is, és nem emlékszem rá miket álmodtam, pedig sokféle volt. Reggel hallottam, hogy mind a három poronty itthon van. Oh jee,gondoltam magamban, pont ez hiányzik most még nekem.Mert hogy olyan hányingerrel, remegéssel és szédüléssel ébredtem, mint sok éve nem. Kellett is jó 10-15 perc mire ki tudtam mászni az ágyból és jó egy óra, mire emberré váltam. De egész délelőtt úgy mozogtam, mint egy zombi, a gyerekek elvoltak egymással, én megcsináltam a napi teendőket, főztem nekik ebédet,és amikor Isabelle hazaért begubóztam a szobámba skypolni (nem volt vidám). Valószínűleg hallhatták, hogy hogyan skypolok, mert nem jöttek szólni nekem fél ötkor, hogy menjek ki, csak hat körül (én próbáltam aludni négytől egy kicsit, de nem nagyon sikerült, inkább kóma volt).De nagyon hálás voltam ezért, meg azért is, mert Valentina csak benyitott volna a szobámba, és Isabelle rögtön rászólt, hogy előbb kopogjon. Szóval ez nagyon jólesett. Aztán Isabelle elvitte Ninot és Elisát valahova, mi pedig édes kettesben maradtunk Valentinával. Ő zenét hallgatott, én vasaltam, és gondolkodtam. Az a baj, hogy túl sokat gondolkodom. Nem lenne szabad.
Este pedig elmentem Júliával és egy barátnőjével pizzázni, nagyon szimpatikus volt a csaj, folyamatosan javított ha hibásan beszéltem, meg kérdezgetett, meg mondta a szavakat, szóval tökjó volt megismerni.Pizza helyett én paradicsomot meg mindenféle szalámikat kaptam, ami nagyon finom volt. De nem bírtam megenni.
Mert hogy enni sem tudok ilyenkor rendesen, amikor így ébredek. Nem is nagyon vagyok éhes sem, ha mégis akkor utána nem érzem jól magam.
De azért igyekszem, ebédre például gnocchit ettem paradicsomszósszal, ami finom volt. Végül is vissza akarom hízni, amit otthon leadtam...Meg egyébként is, én szeretek enni.

És most már kezdem nagyon érteni, hogy annak idején Anett az aupairközvetítő mit értett azalatt, hogy vannak időszakok idekint, amik durvábban fájnak, mint egy szakítás. Amikor az embernek semmihez sincsen kedve, amikor szeretne máshol lenni, amikor úgy érzi, hogy értelmetlen minden. De mi szerencsésebbek vagyunk már, mint ők voltak, mert nekünk van skype, internet,nekik csak a posta volt meg a telefon hetente egyszer.

S elnézést kérek a barátaimtól, hogy ennyire rájuk akaszkodom mostanában, rettentő régen éreztem magam ennyire rosszul, és nem tudom mikor fog elmúlni, de dolgozom rajta. Csak az sem segít, hogy Nino akárhányszor meglát felvisít...

Köszönöm, hogy vagytok nekem.Tényleg.

List

Amit muszáj lesz venni:

1 vagy 2 pár cipő, ha találok pl.: leárazva túracipőt, akkor egy olyan mindenképp kell, illetve egy pár rendes cipő, mert az itt sincsen és otthon se.
2-3 felső. Kihoztam magammal 7 db felsőt, és ebből négy olyan van, amit már nem fogok hazavinni, utcára már nem lehet felvenni. Ezek helyett muszáj másikat venni.
1 vagy 2 melltartó... Az 5-ből, amit kihoztam kettő már elszakadt...
Ha sikerül, akkor kártya a fényképezőgépbe, mert szeretnék fotókat készíteni a helyekről, ahova elmegyek és a tervekben sok ilyen hely van.
Helyek, amiket meg szeretnék nézni:
1. Viareggio-i carnevál. Erre 99% hogy menni fogok. Nehogymár úgy menjek haza Olaszországból, hogy nem láttam egy darab karnevált sem...
2. Pisa. Valamikor március elejére van tervezve.
3. Milánó, szintén valamikor márciusban, állítólag egy nap alatt bejárhatóak a főbb érdekességei.


Egyébként Lucifer továbbra is köztünk van. Ma megint alkotott. Pisilés után földhöz vágta a bilit... Nem mintha nem akartam volna felmosni ma, de nem így...
Kérdeztem a szüleit, hogy mitől ilyen mostanában de fogalmuk sincsen. Tegnap este közölte az anyjával, hogy ő nem tud többet a nagyszobában aludni és képtelen rá. Átvitték az ágyukba, ahol közölte az apjával, hogy éhes, szomjas, pisilni kell stb. Na utána visszatették aludni a saját ágyába... reggelig aludt.

Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy ezekre ébredek fel éjszakánként, amikor őfelsége jön-megy a lakásban. Mert hogy elég éberen alszom itt kint.Otthon volt olyan, hogy annyira mélyen aludtam, hogy arra se ébredtem fel, hogy csörög az ébresztő, pedig arra mindig felébredek.

Viszont most már érezhetően szebb idő van. Például sokkal tovább van világos, és süt a nap is. Meg melegebb van, mint, amikor jöttem. Jó lenne ha most már kifelé mennénk ebből az undorító mediterrán télből.

Mozgalmas hétvégém lesz, majd írok róla:)

No strillai!!!!!

Nino valamiért sikít. Állandóan. Valami rettenetesen. Borzalmas. Főleg, amikor erre ébredek...
Nem csak rám, mindenkire, az anyjára is, szóval ez nem az én kiváltságom...

Lássuk csak mi is volt az elmúlt időszakban?
Visszavittük Isabellel Nino ágyát a szobájába.Nagyon vicces volt, mert nem akart beférni, le kellett szedni az ajtót.Közben nagyon nevettünk, hogy mennyire bénák vagyunk, de megoldottuk a problémát!

Tegnap elmentünk Ninoval sétálni,vittük a rollert is.Gyönyörű idő volt, szóval ráértünk.De a fiatalember egyszer csak leült az útra, hogy onnantól vigyem. Mondtam neki, hogy de akkor hazamegyünk. Jó... Úgyhogy hazacigöltem a gyereket meg a rollert, levettem a kabátját, aztán őfelsége földhözvágta magát és visított. Mivel egyébként nem voltam valami jókedvű, mert reggel a visítására keltem.  Egy ideig hagytam, had hisztizzen. Aztán fogtam, bevágtam az ágyába és közöltem vele, hogy OTTMARADSZ!!! 5 perc múlva úgy aludt, mint akit leütöttek.
Egyébként megint harap. Meg ütögeti a felnőtteket.  Haláli volt, amikor közöltem vele, hogy Nino ez fáj! Ne üss meg! Mire adott egy puszit oda, ahol megütött, de tíz perc múlva megint próbálkozott és megint megpuszilt.

Beszélgettem Giorgoval arról, hogy otthon mi a helyzet most.Hogy nincsen nagyon állás, hogy tüntetések vannak, hogy a miniszterelnökünk egy idióta. Nagyon érdekes volt, hogy ezeket el tudtam mondani.

Tanulnom kellene, de még nem érzek rá elég lelkierőt. Meg hideg van a lakásban és úgy nem jó... azért legkésőbb február elején elkezdem a nyelvvizsgára készülést.

Álmatlanul

Még mindig képtelen vagyok vagy végigaludni az éjszakát, vagy időben elaludni. Tegnap hajnali négy körül sikerült elaludnom... Ennek hatására, némileg zombi fejjel jelentem meg reggel, mondtam is Giorgonak, hogy nem aludtam ki magam. Aztán ahogy ültem a teácskám felett épp elbambulva, Giorgo kérdezte, hogy min gondolkodom. Mondtam neki, hogy azon, hogy mit csinálok ha hazamegyek, hogy lakást kell találnom, meg hogy hülye a miniszterelnökünk és alig van otthon munka, tanári meg főleg nem és sok a tüntetés is. Mindezt olaszul ugye. Kicsit azért büszke voltam magamra, hogy el tudtam neki magyarázni.:)
Aztán felébredt Nino 11 körül. Egy órát mesézett, mert semmihez se volt kedve. Nagyon nagyon nehezen kelt, szerintem pont valami mélyalvásból keltettük fel. Nem szeretem felkelteni, mert marhaságnak tartom, hogy ameddig nem muszáj kimászni az ágyból (óvoda, iskola ilyenek) addig minek kell egy kisgyereket felkelteni?

Délután sétálni mentem azzal a céllal, hogy veszek pólót, meg festéket, meg amúgy is nagyon szép idő van. Nem fújt a szél, nem volt hideg, sütött a napocska. Otthon kb.március végén szokott ilyesmi lenni. De persze nem találtam se pólót se festéket (textilfilcet igen), úgyhogy holnap megint nekivágok.

Rettentően fáj a lábam, érzem, hogy megint taknyosodom:((

Lucifer...

Mivel régen írtam már a kölykökről, ezért most írok egy kicsit.
Nino sokat nőtt, s a lányok is változtak, ameddig nem voltam itt.
Nino felvette a következő két rossz szokást: Sikít... De úgy, mint a disznó, amikor vágják.Ilyenkor nem sír, nem könnyezik, csak áll valahol és teljes erejéből sikít. Most már két napja erre kelek, és ma nagyon nem volt vidám erre ébredni, tekintve a vasárnapot. A másik rossz szokása, hogy üt. Nem csak a testvéreit, hanem a felnőtteket is meg engem is. Én simán visszacsapok a kezét, hogy NA EZT NEM PAJTÁS! És akkor nem is próbálja meg újra. De azért próbálkozik.
Elisa bevette a fürdőszobát.Ha csak teheti, mert mondjuk nincsenek itthon a többiek, akkor bezárkózik oda, akár órákra is. Valentina most már elkezdett kiállni magáért, ha pl.: nem azt a rajzfilmet nézzük, amit ő szeretne, akkor kiabál, meg sír. Igazi nő:DD

Jó velük lenni és jó velük beszélgetni is.

Ninoval is jó lenni, amikor éppen nem Lucifer. Szeretek neki énekelni, játszani vele,sétálni, amikor nincsen ilyen ocsmány idő, mint az utóbbi napokban (esik, fúj a szél és hideg van).

Domenica

Tegnap este megérkezett hozzánk Júlia és hajnali kettőig beszélgettünk. Nagyon jó volt vele beszélgetni egy bögre tea mellett, mesélt ő is, meséltem én is sok mindent. Megmutattam neki a karácsonyi ajándékaimat, amiket magammal hoztam, aztán aludni tértünk.
Reggel Nino visítására keltem, de nem másztam még ki az ágyból, mert annyira szépet és megnyugtatót álmodtam, hogy vissza akartam még egy kicsit kerülni oda.
Aztán reggeliztünk és nekivágtunk a városnak, ahol persze minden zárva volt. Elmentünk a Fiumarába is, ettünk pizzát, és a pincér nagyon aranyos volt, rögtön kiszúrta, hogy külhoniak vagyunk, és leállt velünk beszélgetni, és kérdezgetett szavakat meg telefonszámot cseréltek Júliával:) Ez egyébként annak a pizzériának a párja, ahol Thereonnal voltunk.
Megnéztük, hátha adják a Hobbitot, de ott csak este 10-kor volt, így ez most kimaradt. Helyette mászkáltunk, nézelődtünk, beszélgettünk.

Hideg volt kint eléggé nagyon.

Megmutattam neki a kórust meg, megkaptam tőle a másik két GyU filmet is. Néztünk nekem netbookot, 220 euró alatt nem fogom megúszni a témát, de muszáj leszek elkezdeni gyűjteni egyre, mert tényleg félek, hogy ez nem bírja ki. Ha nem kell vennem, csak annál jobb, akkor majd veszek otthon.:)

"Nem mosol bugyit, hogy tiszta...."

Mivel tönkrement a mosógépünk (folyik) ezért most a kézzel mosás projekt van. Nekem nem kell mosni, ne ijedjen meg senki (nincs az az isten, hogy 3 gyerek+3 felnőtt ruháit ÉN kézzel kimossam).
Viszont az azért elég brutál lett volna, ha odaállítok a szennyesemmel Isabelle, elé, hogy helobelo, mosni kéne.
Mivel nagyjából annyi fehérneműt (értsd: zokni,bugyi) hoztam ki, hogy másfél hétig kihúzzam mosás nélkül, kezdtem érezni, hogy hát akkor ma lesz a nagy napja annak, hogy a két kis kacsómmal bugyit mossak.

Úgyhogy reggel bedobáltam a bugyikat, zoknikat és három pólót a csapomba és ráengedtem a vizet. Ázzon csak egy kicsit. Aztán nekiálltam szappannal kimosni őket. Mint táborban esküszöm, azzal a különbséggel, hogy most nem állt ott mellettem még X MTT-s, hogy közben megtárgyaljuk a keretjátékot,vagy az aktuális MTT pletykákat. Így azért némileg unalmasabb volt, elbeszélgettem saját magammal (döbbenetesen sokat beszélgetek a fejemben olyan emberekkel, akik nincsenek itt...).

Próbáltam ma délután aludni is, de nem jártam sikerrel...Pedig istenbizony nagyon igyekeztem. Nem tudom mikor fog visszaállni az alvásritmusom a normálisba. Most még hideg sincsen a szobámban,mert Isabelle felcsavarta a fűtést a kedvemért.

Este érkezik Júlia, s itt alszik nálunk.:)

Péntek éjjel

Látszik, hogy ma péntek van, mert nagyon kevesen, és kevés ideig voltak ma netközelben. De azért sokakkal tudtam beszélgetni, jövőhéttől meg talán, már nekem is lesz valami programom.
Eredetileg filmet néztem volna, de a gépem nem ahajtotta ezt a vágyamat teljesíteni, maradt hát a gondolkodás, mint az utóbbi időben oly sokszor.

Mert, amióta visszajöttem, még nem aludtam át éjszakát és még nem sikerült elaludni éjfél előtt (hajnali kettő...)

Furcsa dolog ez a külföldön levés, mert ha másra nem,arra mindenképp jó megismerd önmagad, és rájöjj kik azok, akiknek szüksége van rád, és akikre neked van szükséged. Fura érzés rájönni, hogy vannak emberek, akikről azt hittem, hogy jól ismerem őket, és akkor kiderül, hogy tévedtem (pozitív és negatív értelemben is). 

Szeretnék beszélgetni. Sokakkal és sok mindenről. 

Bóbita

Fogalmam sincsen miért, de elég sokat énekelgetem ezt a dalt Ninonak. Biztosan, mert azon kevés "gyerekdalok" közé tartozik, amiket fejből tudok.
Még, mielőtt hazamentem volna, volt egy kiabálásom a gyerekre, és után ezzel a dallal nyugtattam meg. Aztán most itt kint, rosszul ébredt egy délután és elkezdtem neki énekelni és megint megnyugodott.
Ma reggel, ismét sírva ébredt, és téblábolt a lakásban, mint egy zombi. Én felvettem, elkezdtem neki énekelni mindenfélét, de az istennek se nyugodott meg. Majd eljutottunk a Bóbitáig, és fél percen belül csend volt. Rádőlt a vállamra és teljesen elengedte magát. A végén már végtelenített kazettának éreztem magam, de a gyerek legalább megnyugodott.
Úgyhogy ezúton is szeretnék köszönetet mondani Weöres Sándornak a versért, amit, ha jól tudom egyáltalán nem gyerekeknek írt, és Bródynak meg Halász Juditnak, hogy megzenésítették, és a szüleimnek, hogy megmutatták nekem és megtanították nekem.
Sosem gondoltam volna, hogy egy olasz kisfiú, a világ másik felén egy magyar dalocskára fog megnyugodni.
Aztán felöltöztettem, hogy na akkor menjünk játszani, de valami isteni sugallat azt mondta, hogy előbb kapcsoljam be a gépet. Éééés igaza lett az isteni sugallatnak.
Júlia holnap nálunk alszik, aminek én nagyon örülök.:) Aztán másnap elmegyünk ide-oda, és ez is nagyon jó. Lesz mit csinálnom végre! Meg a nyelvet is gyakorolni fogom. Nagyon várom már.

Egyébként taknyos vagyok és fájogat a torkom,meg az arcom is. De azért alakulok, ilyen megfázással simán dolgoztam tavaly, ahol 20 gyerekre kellett felügyelni, tanítani. Szóval rendben leszek.

Viszont, aminek nem örülök, hogy fájnak az izületeim. A térdeim, a bokám, és ez nem móka...

Sogno... (álmos)

Tegnap direkt korán mentem aludni (11 körül) és az istennek se tudtam elaludni egészen hajnali egyig. Pedig mindent bevetettem, de nem sikerült. Hogy, hogy merültem álomba, fogalmam sincsen, de nem álmodtam jókat, arra emlékszem. Harcolós, menekülős,harcolós álmok voltak.
Reggel még így is jóval az óra előtt ébredtem, de nem másztam ki az ágyból, csak fél 10 körül. Nino már ébren volt, így játszottunk,meg játszottunk. Halál fáradtnak éreztem magam, és semmihez se volt kedvem. Aztán láttam, hogy hoppá, nem takarítottam ma semmit, és ez nem jó, így gyorsan lemostam a tűzhelyet, meg felsepertem, de felmosni már nem maradt energiám.Úgy érzetem, hogyha nekem most még ezzel is szórakozni kell, sikítok. Éhes se nagyon voltam.
Ninoval megnézettem a gépemen, a Dzsungel Könyvét olaszul (a Disneyt). Na az tetszett neki, meg le is foglalta.
Délután meg találkoztam egy másik aupairral, ami tökjó volt!:) Találtam egy teázót közel a főtérhez, ahova majd sokat megyek, ha már nagyon nem bírom itthon. Nem mondom, hogy hangulatos hely, de közel van és van wifi, és inkább ott ülök, mint a mekiben. mondjuk 3 euro egy forrócsoki, de hát istenem...
Aztán elhoztam a lányokat.

Most egészen használhatónak tűnik a space billentyű, de muszáj leszek összeszedni egy új gépre valót, és addig imádkozni, hogy ez ne haljon meg, májusig...

Pöttyözés

Az.a.faramuci.helyzet.állt.elő,hogy.a.space.billentyűm.sztárjkba.kezdett.Így.most.csak.így.tudok.írni.Még.ebben.a.hónapban.megpróbálok.beszerezni.egy.új.gépet...

Cantare! (Énekelni!)

Amikor kijöttem, akkor magammal hoztam az összes dalszövegemet, egy daloskönyvet meg a furulyámat is. Nagyon hiányoztak már ezek a dolgok decemberben, és mindenképp ki akartam őket hozni magammal. Minden nap játszom egy kicsi a furulyán, meg énekelgetek (azt eddig csináltam, de most többfélét tudok, mert ugye itt vannak a szövegek is). Érdekes, mert az első nyomtatott formában meglevő daloskönyvem több, mint 15 éves. Még gyerekvasútasként kaptam, mint a kettes csoport minden tagja. Ajj de büszke is voltam én akkor magamra, hogy oda tartozom. Ott ismerkedtem meg azzal az élménnyel, hogy milyen a villamoson énekelni, hogy milyen, amikor a felnőttek együtt dolgoznak a gyerekekkel, hogy milyen egy saját magad által választott közösségbe tartozni. Szerettem ott lenni, mert sok mindent adott nekem.
Most visszanézegetve a daloskönyvet, nagyon sok olyan dalnak a szövege van benne, amit később, máshol tanultam meg, másoktól. Tanároktól az egyetemen, MTTsektől, vagy csak úgy elém sodorta az élet.
Ezeket a dalokat énekelgettem ma, és Nino egyszer csak odaült mellém, nekem támasztotta a fejét és hallgatta,ahogy énekelek. Végigénekeltem az egész füzetet, aztán megkérdeztem, hogy szeretné-e még, hogy énekeljek? Mire csillogó szemekkel mondta, hogy igen. Úgyhogy elővettem a másik füzetet, amit azt hiszem már HPC-s (ezek a rövidítések.:)) barátokkal szerkesztettünk össze, pont a daloló alapján, hogy össze legyenek gyűjtve a mi dalaink is egy helyre és csak elő kelljen venni, ha a szükség úgy hozza. Ezt is végigdaloltam neki, de ekkorra már készen lett az ebéd, úgyhogy felhagytam az énekléssel. Olyan szépen nyugodtan hallgatott, mint még sosem. Pedig tényleg sokat énekelek itt, és ha tudnék megtanulnék néhány olasz nyelvű dalt is,de nem igazán tetszenek, amiket hallok.Valahogy a magyar nyelv olyan szépen tud kifejezni mindent, örömöt, fájdalmat, kétséget, biztonságot, mindent, hogy nem érzem szükségét annak, hogy idegen nyelven keressek dalokat, amik jelentenek a számomra valamit.
Mert a legtöbb dal, amit fejből tudok, általában jelent is nekem valamit. Emléket, érzést, gondolatot, kötöm valakihez, vagy valamihez. (Talán pont ezért van, hogy hiába tanultam meg 2 év alatt kb. 100 népdalt a töredékére sem emlékszem már, nem jelentettek semmit, csak egy vizsga része voltak.)

Egyébként, így majd' fél év után, végre járt itt egy villanyszerelő és megcsinálta az összes lámpát a lakásban, így most van fény a konyhában (főztetek már félhomályban?), cserébe nincsen a tv-ben és a hifiben, így nem tudtunk zenét hallgatni (ja ezért is kezdtem el énekelni, végül is jobban jártunk). A mosógépünk viszont még mindig nem működik, és a csapokból is eltűnt a nyomás,gyökkettővel jön belőlük a  víz. Még jó, hogy tegnap hajat mostam, mert ki tudja mikor lesz ez elintézve?:D Ismerve az olasz mentalitást, nem csinálják meg, ameddig nem feltétlenül muszáj. Mondjuk azt nem tudom, hogy szám szerint 5 égő kicseréléséhez miért kellett villanyszerelőt hívni. Oké egy hete már a villanykapcsolók sem működtek a konyhában...

Hai freddato? (Megfáztál?)

Ezt a kérdést tette fel nekem reggel Giorgo. Ó igen, rohadtul meg vagyok fázva. Fáj a torkom, a fülem, szerintem éjjel lázam is lehetett, bár ebben nem vagyok biztos.De nem aludtam jól, amióta kint vagyok még nem sikerült átaludni az éjszakát. Álmomban állást kerestem, és kiröhögtek, hogy ne is álmodjak róla, hogy tanítani fogok, aztán vízbe is fúltam. Reggel az óra előtt ébredtem, de nem másztam ki az ágyból, ameddig Giorgo nem jött ébreszteni (kopog és szól, hogy Anna, és akkor én rögtön felébredek, mindig). Aztán csináltam teát, meg megettem a tegnapi mézes gyümölcsöket, de még mindig nem voltam jobban. Nem voltam éhes sem, ami nálam külön érdekes, mert ha nem vagyok éhes, akkor két dolog lehetséges:
Vagy beteg vagyok (testileg vagy lelkileg)
Vagy annyira bepörögök, hogy észre sem veszem, hogy nem ettem (mint a LEP-en,amikor két cserpes rudival csináltam végig a napot).
Aztán felébredt Lucifer és jó egy órán keresztül velünk volt. Csak üvöltött és üvöltött és üvöltött és üvöltött és nem tudtunk vele mit csinálni. Ha felvettem az volt a baj, ha leraktam az, ha magára hagytam az, ha nem akkor az. Semmi se volt jó neki. Aztán 11 körül megnyugodott, néztünk mesét, én közben olvastam, meg játszottunk. Ebédre pörrköltöt csináltam magamnak, neki meg egy jó adag tésztát pestoval. Egész nap hisztis volt egyébként.
Elromlott a mosógép is, ami azért vicces, mert ha én nem tudok heti egyszer mosni, akkor elfogynak a tiszta ruháim. A farmeromat már így is mosásba kéne tenni, de akkor nem tudok mást felvenni, mert a többi nadrágomban fázom. Meg ma vasaltam is egy jó nagy adag ruhát.
Délután jött a nagymama, hozta Elisát, aztán elment vásárolni és vett nekem csokit! Teljesen meghatódtam, hogy kaptam tőle csokit, csak úgy. Mondta, hogy sajnálja, hogy uzsonnára sose tud nekem hozni sütit, de most hozott csokit. Úgyhogy most van egy tábla csokim.:)

A héten nem tervezek menni sehova, mert annyira undorító ronda idő van, hogy az hihetetlen. Ma jégeső esett, és dörgött meg villámlott. Mondjuk holnap van némi szabad időm, de ameddig nem megyek sehova, addig se jut eszembe elkölteni a pénzemet, és most igyekszem sokat spórolni.

Non ho fatto niente... (Nem csináltam semmit)

Azt szeretem a vasárnapokban, hogy addig alszom, addig maradok ágyban, ameddig kedvem tartja. Ma például 11 körül ébredtem, és fél egyig ki se másztam az ágyból. Aztán is csak azért, mert hazaért a család és hát mégsem mászkálhatok egész nap pizsamában. De ma egész nap heverésztem. Befejeztem a Gyűrűk Urát, lógtam a neten, beszélgettem, olvastam, ebédeltem, s gondolkodtam. Egész nap nem volt itthon senki, így nem hallatszottak be a gyerekek a szobámba.
Kicsit úgy érzem magam néha, mint Jean a Mary Poppinsban, amikor reggel van és azt képzeli, hogy ül a tojásain és mindjárt kikelti őket, és csak pár perc kell még, hogy kikeljenek, de Mary Poppins és elküldi (asszem) fogat mosni.
Most nem tartottam tőle, hogy bárki is kizökkent a gondolkodásból. Sok mindenen filóztam.
Például, hogy talán tényleg hamar el fog menni ez a négy hónap, hiszen a jövő hét végén, már majdnem vége a januárnak is. Hogy most már hosszabbak a napok és melegebbek is, többet tudok majd elmenni sétálni és nézelődni, hogy elviszem a fényképezőgépet, hogy van-e bele kártya és ha nincsen, lehet, hogy beruházok egy olcsó kis toszra, amivel itt kint tudok fotózgatni, aztán majd eladom. Szeretném megmutatni az otthoniaknak, amiket itt látok, a fényeket, a fákat, a tengert tavasszal. Szeretném ha látnák, amit én látok, mert nem tudok mindent elmesélni, amit szeretnék. 50 euronál kezdődnek a kompakt kis gépek, nekem meg most nem kell jobb.
Most próbálok a nettel is spórolni, hogy maradjon a hónap végére is.

Egy ismerősöm/barátom megkérdezte valamelyik nap, hogy nem érzem-e magam kifosztottnak, hogy mindenkim otthon van én meg itt vagyok.
Nem érzem. Tudom, hogy akik igazán fontosak azok várni fognak rám otthon. Hogy akik tudnak majd kijönnek elém a reptérre (most nem csinálok titkot belőle, hogy mikor megyek haza, és bárki kijöhet elém, aki szeretne).

De még messze van ez. Most, itt mindennek a kezdetén egyedül vagyok, és mégsem.

Fekete kagyló

Ma, mivel szombat lévén, nagyon lájtos nap volt. Reggel felkeltem, eltettem a reggeli maradékát, a gyerekek mesét néztek, teregettem, pakolásztam egy kicsit és lefeküdtem az ágyra olvasni. Közben hazaért Giorgo, innentől meg ugye csak akkor kerülök elő a szobámból, ha ebéd van. Úgyhogy olvastam tovább és szégyen-szemre elbóbiskoltam közben. Mondjuk mentségemre szól, hogy azt a részt sose szerettem, amikor Frodóék küzdenek felfele a Végzet Hegyén. Eleve nem szeretem annyira a Frodós részeket, pedig hát igazából az ő küldetésükről szól a könyv. Aztán szólt Giorgo, hogy nézzem meg, mi lesz az ebéd, és megeszem-e. Óháttpesrze én majdnem akármit. Namármost kagyló volt az ebéd. Fekete meg olyan kicsi fehér, és én még életemben nem ettem így kagylót, ők meg jót nevettek rajta, hogy még nem. De ízlett. Volt hozzá valami rizs is, és kétszer is vettem belőle.
Aztán megmutattam a családnak az otthon készült képeket, amin tünde vagyok, nagy sikere volt.
Ők elmentek délután, én meg olvastam tovább, és aztán aludtam két órát.

Most betegnek érzem magam, fáj a torkom, a fülem és köhögök...

Guarda Anna! Due papagalli!! (Nézd Anna két papagáj!)

Ma tíztől voltam, bár már nyolc körül felébredtem valamire, aztán visszaaludtam. Rettentő sok marhaságot álmodtam, és valamikor hajnalban, amikor még sötét volt, arra ébredtem, hogy kiabálok. Elsőre azt se tudtam, hogy hol vagyok és kerestem az embereket, akikkel álmodtam. De már félálomban is eltalálok a fürdőszobámig hurrá!
A délelőtt csendesen telt. Krumplicska elvolt egyedül is, én felmostam, zenét hallgattam, furulyáztam, zenét hallgattam, énekeltem, pakolásztam. Aztán hazajött Isabelle meg Valentina és akkor volt nagyjából két szabad órám. Délután pedig elmentem a két gyerekkel a terrazzara (amit utálok ugye). A címben lévő mondat ott hangzott el. Az egyik fán három papagáj ült. Nagy zöld papagájok, megpróbáltam őket lefotózni a telefonnal, majd valahogy felteszem a gépre is. Aztán még több papagáj lett ott. Eddig is sejtettem, hogy a zöld madárkák, amiket látok azok papagájok, de biztos csak most lettem benne. Azért nemsemmi élmény szabadon élő papagájt látni. ( ez a fajta volt az).
Aztán Nino elfáradt és hazajöttünk és pakolásztam tovább.

Még nem teljesen érkeztem meg, egy részem még mindig Magyarországon van. Nem tudom megérkezem-e valaha teljesen, mert most nagyon más itt lenni, mint az előző négy hónapban. Amikor ősszel kijöttem, akkor tudtam, hogy van hova, van miért, van kiért hazamenni. (Tudom most is várnak rám a barátaim meg a családom meg a Szeder...)
Most mindez nincsen. Most csak telnek a napok és nem igazán van mire várnom. Persze vannak ilyen kisebb dolgok, például a hétvége, amikor tudom, hogy skypolok majd a Balázzsal, meg a februári karnevál, amire el szeretnék jutni, de nem egyedül. Egyedül semmihez sincsen kedvem, csak elmenni a parkba, mert ott kicsit magam tudok lenni, nem ugrál be egy gyerek sem, nem kopog be az ajtómon senki s nem hallom be kintről a mese hangját, amit a gyerekek néznek.
Szeretek ott lenni, csak most még hideg van ahhoz, hogy sokáig üljek ott és olvassak vagy írjak, vagy csak legyek.

Primo giorno (első nap)

Ma nyolctól voltam... Elvileg... Azért mondom, hogy elvileg, mert én nagyon hősiesen felkeltem reggel, ám, amint láttam, hogy Nino alszik, úgy gondoltam, hogy felöltözés után én is szendergek még egy kicsit. Na a szendergésből az lett, hogy úgy elaludtam, hogy még álmodtam is. Azt álmodtam, hogy az aupaircéges közvetítőt eljött hozzánk és közölte velem, hogy semmiképp sem maradhatok május elsejéig, mert így szól a szerződés. Én meg magyaráztam neki, hogy tudok róla és ne aggódjon haza fogok menni, mert haza kell mennem, várnak rám. Aztán arra riadtam, hogy apró talpacskák szaladnak ki a szobából. Ekkor volt reggel tíz. Igazából baromira örültem ennek a plusz másfél órának, mert még mindig nem aludtam ki magam az út óta. Viszont ekkor elindult a hadjárat, mert Nino valamiért nagyon hisztis. Szerintem meg van fázva, mert a hangja is más, mint szokott, meg láthatóan nyűgösebb és ez nem az a fajta nyűgösség, ami akkor volt, amikor  jöttem. Délelőtt játszott, meg nézte a meséit, én meg takarítottam meg zsemlét sütöttem. Nincsen papírtörlő, ami azért baj, mert másfajta se nagyon van. Papírtörlő nélkül pedig nehéz takarítani, legalábbis itt.
Aztán megjött Isabelle, éppen ebédeltünk, és délután meg elmentünk sétálni. Na az nagyon jó volt, mert a fiatalúr kb. fél óra alatt elaludt, onnantól meg én szabad voltam. Megírtam egy levelet, meg pakolásztam egy kicsit.
Tegnap Elisa elkérte tőlem a Hobbitot, amit örömmel adtam a kezébe. Benne volt egy könyvjelző, amit Tündétől kaptam és a Gyűrű felirata van rajta. Ma közölte a kisasszony, hogy akar tudni ilyen betűkkel írni, úgyhogy ráírtam egy olasz tolkienita ismerősömre, hogy hol találok olasz tengwar abc-t (kicsit más, mint a magyar) s rögtön elkezdtem fűzni, hogy jöjjön táborba!:D Nagyon érdekes volt vele beszélgetni, mert alig kellett szótárat használnom. Erre azért némiképp büszke vagyok ám.
Elisa ma is bejött a szobámba, nézegette a mécsestartómat, meg a mindenféléimet. Nem tudom mivel nyertem el a bizalmát, de valamivel nagyon. És olvassa ám a Hobbitot, holnap viszi magával a suliba. Azért ezt nagy érdemnek tartom és örülök neki. Remélem megszereti.

Remélem hamarosan lesz valami tennivalóm, találkozó vagy valami, mert különben megkattanok. Emberekkel szeretnék ismerkedni, hogy lekössem magamat.

Ritorno a Genova!

Mivel spórolni ahajtottam, ezért busszal jöttem vissza Genovába. Hát nem mondom, hogy kényelmes volt.
Az otthon töltött három hétről nem írok. Leírhatatlan ugyanis. Egyszerre volt csodálatos és borzalmas, feltöltődés és lemerülés. Jó volt otthon, de a vége felé egyre biztosabban éreztem, hogy vissza kell még jönnöm egy kicsit.

Szóval az útról: Éjjel 11-kor indult a buszom. Thereon kikísért, amiért nagyon hálás vagyok neki. A busz persze tömve volt, én a hátsó sorban kaptam helyet, de úgy, hogy a lábamat nem tudtam rendesen kinyújtani. Folyamatosan ingáztam ébrenlét és alvás között, mert rendesen ugye nem lehet aludni, de az ember mégiscsak fáradt. Ráadásul olvasni se tudtam, mert a kindle ugye nem világít magától, a telefont pedig nem akartam lemeríteni (így is sikerült... de erről később), úgyhogy a piros telefonomban ment az a 42 szám egész  éjjel, ami rajta van. Hajnali egy körül megálltunk, de nem mertem leszállni, főleg, hogy még félig aludtam. Később ezt nagyon megbántam, ugyanis fél három körül annyira kellett már pisilni, hogy azt hittem szét fogok durranni. Ráadásul fel is fáztam otthon, úgyhogy külön öröm volt. Már-már imádkoztam, hogy álljunk már meg, mert én itt fogok elhalálozni, amikor is, fél hat körül megálltunk egy benzinkútnál. Én úgy indultam meg lefele a buszból, mint akit kilőttek. A wcnél persze sor állt, de úgy voltam vele, hogy nemérdekel nekem pisilni KELL. Utána sokkal könnyebb volt aludni kb. fél nyolcig. Egyébként, amikor átléptük a magyar határt épp aludtam azt hiszem. Szóval kómatikus állapotban, a kispárnámat ölelgetve aludtam, amennyit csak tudtam. Elvileg délben értünk volna Veronába, és meglepve vettem észre, hogy tízkor már ott voltunk. Aztán bezötyögtünk egy ismerősnek tűnő városba, ránéztem az órámra, dél múlt. Hmm... De igen, tényleg Milánóban voltunk.  Leszálltam a buszról, gyorsan megkerestem a metrót, vettem metrójegyet meg mobilfeltöltő kártyát... Soha a büdös életbe nem sikerül rendesen feltöltenem a mobilomat itt kint.. Most sem sikerült, nem tudom miért. Külön ideges lettem miatta, mert megígértem Isabellenek hogy ha a vonaton vagyok írok neki és Thereonnak is. Előbbinek meg tudtam oldani, mert elkértem egy idegen telefonját, utóbbinak nem ment el az sms és közben azon izgultam, hogy le ne merüljön a telefonom.
A vonatot ügyesen megtaláltam, és 11 euróért vettem is rá jegyet. Az úton pedig bóbiskoltam, néha olvastam, néha bóbiskoltam. Genovába érve nagyon furcsa érzésem lett. Kicsit olyan volt, mintha hazajönnék. Most legalábbis ilyen volt. Ismerős utcák, és meg tudok szólalni. Egyáltalán nem okozott problémát visszaváltani sőt. Azt vettem észre, hogy ahogy átléptük a határt elkezdtem olaszul gondolkodni, olaszul mondatokat alkotni, sőt olaszul beszélni. Pedig féltem, hogy sokat felejtek a három hét alatt, de ezek szerint annyit mégsem.
Az utcánkban összefutottam Isabellel, Valentinával és Ninoval, akik nagyon örültek nekem. Kaptam kulcsot és volt időm pakolászni, ennivalót csinálni. Merthogy a buszúton összesen két kicsi zacskó chipset és négy csokit ettem, és most már igencsak rettentően nagyon éhessé váltam.

Most álmos vagyok és fáradt.