Azt szeretem a vasárnapokban, hogy addig alszom, addig maradok ágyban, ameddig kedvem tartja. Ma például 11 körül ébredtem, és fél egyig ki se másztam az ágyból. Aztán is csak azért, mert hazaért a család és hát mégsem mászkálhatok egész nap pizsamában. De ma egész nap heverésztem. Befejeztem a Gyűrűk Urát, lógtam a neten, beszélgettem, olvastam, ebédeltem, s gondolkodtam. Egész nap nem volt itthon senki, így nem hallatszottak be a gyerekek a szobámba.
Kicsit úgy érzem magam néha, mint Jean a Mary Poppinsban, amikor reggel van és azt képzeli, hogy ül a tojásain és mindjárt kikelti őket, és csak pár perc kell még, hogy kikeljenek, de Mary Poppins és elküldi (asszem) fogat mosni.
Most nem tartottam tőle, hogy bárki is kizökkent a gondolkodásból. Sok mindenen filóztam.
Például, hogy talán tényleg hamar el fog menni ez a négy hónap, hiszen a jövő hét végén, már majdnem vége a januárnak is. Hogy most már hosszabbak a napok és melegebbek is, többet tudok majd elmenni sétálni és nézelődni, hogy elviszem a fényképezőgépet, hogy van-e bele kártya és ha nincsen, lehet, hogy beruházok egy olcsó kis toszra, amivel itt kint tudok fotózgatni, aztán majd eladom. Szeretném megmutatni az otthoniaknak, amiket itt látok, a fényeket, a fákat, a tengert tavasszal. Szeretném ha látnák, amit én látok, mert nem tudok mindent elmesélni, amit szeretnék. 50 euronál kezdődnek a kompakt kis gépek, nekem meg most nem kell jobb.
Most próbálok a nettel is spórolni, hogy maradjon a hónap végére is.
Egy ismerősöm/barátom megkérdezte valamelyik nap, hogy nem érzem-e magam kifosztottnak, hogy mindenkim otthon van én meg itt vagyok.
Nem érzem. Tudom, hogy akik igazán fontosak azok várni fognak rám otthon. Hogy akik tudnak majd kijönnek elém a reptérre (most nem csinálok titkot belőle, hogy mikor megyek haza, és bárki kijöhet elém, aki szeretne).
De még messze van ez. Most, itt mindennek a kezdetén egyedül vagyok, és mégsem.
hamar elszalad majd - hisz van skype is és még számtalan más... és ezt most kell megéljed...
VálaszTörlés