Trenta minuti (30 perc)

Az indulás előtti estén már rém ideges voltam. Minden indulás előtt ideges szoktam lenni, de most extrán az  voltam. Nem jutottam haza álmomban, mindenféle bajok történtek, szóval rettenetes volt. Aztán másnap igyekeztem minél jobban kitölteni az időt, amit még ott vagyok, és negyed egykor elindultam HAZA. A vasútállomáson rögtön nehézségbe ütköztem. Történt ugyanis, hogy a vonat a 18-as vágányra volt kiírva. Majd kiírta, hogy 10 percet késik. Ojjé, nem baj. Aztán egyszer csak bejött egy vonat a másik vágányra, és hopp kiírták, hogy az megy Milánóba. Na mint az őrültek próbálta mindenki megtudni, hogy most akkor mi is van. A csúcs akkor következett, amikor rájöttem, hogy nincsen 9-es vagon csak 8-as. Na akkor kaptam el egy kalauzt, hogy most mi a tökömet csináljak? Mire ők mondták, hogy üljek csak le, ez a vonat megy Milánóba. De még ezek után is álltunk vagy fél órát. Én már síkideg voltam. Persze emiatt lekéstem a csatlakozást Verdelloba, úgyhogy az első utam az információhoz vezetett, hogy most mit is kell csinálni. Az ott lévő bácsi nagyon kedvesen elmondta, hogy nyugi mehetek a következővel. Egyébként legalább mindenhol volt hó és szép volt és ez kicsit kárpótolt. Verdelloban aludtam, egy magyar-olasz családnál, és rettentő jó élmény volt. Reggel Fabio kivitt a reptérre, és kifele végig olasz-magyar nyelven beszélgettünk mindenféléről. Meglepő élmény volt, hogy tudok olaszul beszélgetni.
A reptéren viszont iszonyat rosszul lettem. Remegtem, hányingerem volt, rosszul voltam attól, hogy még van másfél óránk az indulásig és alig ettem és szomjas vagyok és haza akarok már érni, és nem tudok kivel beszélni és lefoglalni magamat. Rettentő érzés volt. Fél órás késéssel felszállt a repcsi. Akkor már azért voltam ideges, mert tudtam, hogy várnak rám a reptéren és biztosan aggódnak már, hogy mi van.

Viszont miután leszálltunk az első mondatom az volt, hogy ISTENEM IGAZI TÉL SZAG VAN! Szerintem az emberek komplett idiótának néztek.
A húgom, meglepiből, elhozta a kutyámat.:) Megpróbálom betenni ide a videot (az ő gépéről nyomom most).
Aztán Mirrand barátnőmék elhoztak kocsival, és elbújtam egy sarokba, a Bogi meg felhívta anyut, hogy jöjjön mert nehéz a csomagja, amit vett és segítsen. És akkor anyu a nyakamba repült és zokogott, hogy hazaértem és ez jó volt. Mint a filmekben.

Azóta folyamatosan menetfelszereléssel a táskámban járkálok (alvóscucc, váltóruha ilyesmik) mert sosem vagyok benne biztos, hogy hol töltöm az éjszakát, igyekszem minden barátommal találkozni, akivel szeretnék és aki fontos nekem és gyűjtöm az energiákat a következő négy hónapra, és beszélgetek és öleléseket gyűjtök és élményeket és most nekem ez így nagyon jó.

Legközelebb akkor fogok ide írni, amikor visszatértem Genovába.

Addig is mindenkinek Kellemes Ünnepeket!


Video: https://www.facebook.com/photo.php?v=4007419349957

I miei amici (a barátaim)

Mivel a másik blogot most nem tudom vezetni,viszont scriptomániában szenvedek, ezért megint ide írok egy olyan bejegyzést, amit amúgy oda írnék.

Amióta kint vagyok, jöttem rá arra, hogy mennyire fontosak nekem a barátaim. Eddig is tudtam, de az utóbbi időben valahogy felértékelődött az, hogy mennyi időt tudok velük tölteni, hogy számíthatok rájuk és ők számíthatnak rám.
Tudom, hogyha hazamegyek lesz pár olyan barátom, akikkel nagyokat fogok beszélgetni. Tudom, hogy vannak otthon olyanok, akiknek szüksége van rám, és nekem is szükségem van rájuk. Mert én valahogy úgy képzelem, hogy a barátok tényleg akármikor számíthatnak egymásra. Ha most otthon lennék, akkor tudom, hogyha felhívna valamelyik, hogy beszélgessünk, venném a kabátomat és mennék át hozzá, ahogy Mogyihoz is mentem volna annak idején, amikor zokogva hívott, hogy kirabolták őket karácsonykor. Meg, amikor a telefont is felvettem hajnali háromkor Pingwinnek, hogy kisírhassa nekem a bánatát (közben baromira figyelve rá, hogy a családom ne ébredjen fel). Akkor is mennék, ha az éjszaka közepén hívnának.

Többek között emiatt van nekem mindig bekapcsolva a telefonom (csak akkor nem,ha nem akarom, hogy elérjenek, mert mondjuk éppen egy beszélgetés közben vagyok, vagy mint a PEPSZI szigorlat után, aludni akartam), sokszor éjszaka is. Mert hívott már fel hajnali kettőkor a húgom egyik barátja, hogy a húgomnak szüksége van rám, és menjek érte, és én gondolkodás nélkül mentem.

Mindig megyek.

Mert nekem fontosak a barátaim, és rosszul érzem magam akkor, ha tudom, hogy csak egynek is valami baja van, és most többnek is van valami baja, és én nem tudok átmenni egy bögre teával, hogy gyere, üljünk le és meséld el, én meghallgatlak.

Mercato di natale

Júlia tegnap kérdezte, hogy nem akarok-e ma elmenni vele kesztyűt venni. Ódehogynem, nekem úgyis vásárolnom kell kaját. Úgyhogy fél háromkor találkoztunk és nekiindultunk kesztyűt keresni, közben beszélgettünk mindenféléről. Az egy kirakatban egy nőci volt a kirakati baba, na azt jól megbámultuk, majd nagyon nevetve elszaladtunk. Végül egy kis boltban találtunk neki kesztyűt, és rögtön össze is haverkodtunk az eladó lánnyal, volt e-mail cím csere is. Aztán elmentünk nekem kenyérét/lisztért, aztán át a coopba hozzávalókat venni. Mikor minden megvolt, a karácsonyi vásár irányába mentünk, ahol rettentő sokat nevettünk. Főleg azon, hogy az egyik standnál volt egy rasztahajú srác, aki igencsak bejött Júliának, és hát nagyon vicces úgy mondani egy pasira, hogy "ódejólnézelkicukivagy" hogy ő nem érti. Egy másik fazonnal is összehaverkodott Júlia és elkérte az elérhetőségét.

Tényleg rettentő sokat nevettünk, és nagyon jó volt ennyit nevetni.

A budapesti karácsonyi vásárnak viszont sokkal jobb illata van. Ja és megsimogattuk az óriás fenyőt, ami a főtéren van felállítva, mert az igazi fenyő, igazi fenyő illattal.

Konstans mosoly

Az előbb megnéztem a videót ami a Hobbit premierjén készült otthon, és azóta mosolygok. Nagyon hiányoznak a barátaim, és ez a videó megmelengette egy kicsit a szívemet. Jó lesz otthon, ebben biztos vagyok.

Tegnap itt járt nálunk Júlia, aminek nagyon örültem, mert rég találkoztunk már, meg hozott nekem GyU első részt olaszul (holnapi program lesz megnézni).
Mondta Isabellenek, hogy Elisa milyen nagy, ahhoz képest, hogy csak 10 éves. Hát igen. Konkrétan már nőiesedik, és szerintem nagyon nem tud ezzel mit kezdeni. Melyik tíz éves tudna? Én se tudtam mit kezdeni azzal, hogy elkezdtek nőni a melleim, pedig én bőven 12 voltam már akkor, és még is még annyira gyerek. Elisa még nálam is gyerekebb. Ő még nagyon kislány, ez látszik azon, amiket játszik, ahogy mozog, ahogy beszél, de olvasni már kiskamaszoknak való könyvet olvas (Ja igen OLVAS, kihozott három könyvet a könyvtárból, és nem ám képregényt, hanem könyvet!), szívesebben néz ismeretterjesztő toszokat, mint rajzfilmet, és a kérdései is már nagylányosabbak tudnak lenni. Komolyodott is, amióta itt vagyok. Az, hogy az elmúlt héten végig a szobámban dekkolt, és varrogatott, meg a sodukumat fejtegette, és közben néha beszélgettünk, nagyon fura érzés volt. Mintha lenne még egy kishúgom. Mert előtte nem igazán beszélt velem, nem  voltam különösebben érdekes a számára. Kíváncsi leszek, mit ha kihozom a kötni valómat:)) Ugyanis akarok magamnak kötni egy naagy kendőt, lesz rá 4 hónapom, hogy megcsináljam. Van hozzá sok fekete, meg néhány gombolyag színes fonalam, de ha elfogynak, hát majd veszek.

Nino mostanában nagyon anyás lett, biztos érzi, hogy a szülei nagyon fáradtak, meg hogy a nagypapa kórházban van/volt. De azért elvan velem is, teljesen egyedül ment ki pisilni tegnap meg tegnapelőtt, mint a nagyfiúk. Meg is ünnepeltük kellőképpen.

Valentina csütörtökön elsírta magát a suliból hazajövet, hogy hiányzik neki az anyukája. Szegényt nagyon sajnáltam, ilyenkor olyan kicsinek látom még. Pedig mindjárt 8 éves lesz ő is.


Arról is beszélgettünk Júliával, hogy sok aupair írja/meséli, hogy jaj de szar volt neki, mert a család akkor is kért tőle dolgokat, amikor elvileg szabad volt, de otthon volt. Hogy mittomén vigye le a szemetet, meg segítsen a vacsora utáni elpakolásban. Tőlem is kérnek ilyeneket, és én úgy vagyok vele, hogy most mért ne tegyem meg? Ha úgyis itt vagyok, akkor azon az 5 percen nem múlik semmi. Ha otthon lennék a családommal, akkor is megcsinálnám az ilyeneket. Igen előfordul az is, hogy túlórázom, de meg is kapom érte a jutalmamat (megdicsérnek, kedvesek velem, beszélgetnek velem, most ugye kaptam a mézet is, érdeklődnek a dolgaim iránt, a barátaim iránt, a családom iránt), tényleg úgy kezelnek, mint valami távoli családtagot. Bármilyen kérdéssel fordulhatok hozzájuk, és ha kérek valamit, akkor megpróbálják megoldani (most mondjuk remélem Giorgo hoz nekem kenyeret vagy lisztet mert akkor azt nem kell vennem, de néha elfelejtik). Olyasmit sosem kérnek tőlem, ami nem a feladatom, például nem kell éjjel felkelnem Ninohoz ha sikít, hogy Nemakaromnemakaromnemakaom. Bár legutóbb majdnem kimentem hozzá, de az anyáknak ugye van egy érzékelőjük az ilyen esetekre, és döbbenetes sebességgel tudnak ott lenni, ahol a gyerekük sír.
Szóval lehet, hogy én vagyok tényleg óriási mázlista ezzel a családdal, de az is lehet, hogy egyszerűen a hozzáállásom miatt vagyok ekkora mázlista ezzel a családdal. Az biztos, hogyha elmegyek majd, akkor nagyon jó szívvel fogom ajánlani a következő aupairnek, akárki is lesz az.


Egyébként az előbb óriási hiszti hallatszott a nagyszobából, és Valentina sírva szaladt ki. Megyek be, hogy mivan? Hát Elisa nem rajzfilmet akar nézni, hanem valami ismeretterjesztő toszt, és a két kicsi meg ugye rajzfilmet. Valentina visszajött a párnájával, és azt látom, hogy Nino hordja oda neki a Bau grande-t meg a Lefantit, meg a saját párnáját, és mondogatja neki, hogy "ne sírj Tina, ne sírj" és simogatja a haját. Hát azt hittem megzabálom, annyira aranyos volt. Közben vitatkoztam Elisával, hogy csak egy kicsit nézzenek még rajzfilmet a két kicsi kedvéért, ő meg mondta, hogy de nem igaz, hogy megint az van, amit a kicsik akarnak. De azért átlapozott és most szent a béke, és mindenki mesét néz.

CD DVD

Lássuk csak mióta is nem írtam? Nem igazán történik semmi érdekes mostanában. Nino szerencsére, három napja 10-11ig alszik, ami nekem nagyon jó, mert addig csinálhatok mást. Egyébként eljátszik egyedül.
Tegnapelőtt kimentünk sétálni, mert szép az idő, én rögtön meg is fáztam, és tegnap egész nap fájt meg folyt a fülem... Végül is, idén még nem volt arcüreggyulladásom sem, pedig az minden télen előjön. Úgyhogy sópárnát melegítettem és elmagyaráztam Isabelléknek, hogy mi is az és hogy is van és mire használom.
Valószínűleg a betegség-érzés miatt is értettem kevésbé, amit hozzám beszélnek, mind a szülők, mind a gyerekek.Meg talán azért is, mert agyban már otthon vagyok sokszor. Már az otthonnal álmodom.
Tegnap elmostam a szappantartót, mert nagyon zavart, hogy dzsuvás. Nem tudom ez a feladataim közé tartozik-e, de hányingerkeltő érzés volt ránézni is. Nem tudom őket hogy nem zavarta eddig. Egyébként vannak olyan dolgok, amik még zavarnak, például, hogy belemásznak a gyerekek a mézbe a vajas késsel, meg a nutellással. Szerintem rém gusztustalan (főleg, hogy utána én ennék abból a mézből, de már kitaláltam, hogy a követező adag felbontásakor gyorsan kiveszek magamnak az egyik nutellás poharamba és megmondom, hogy sorry ez az enyém, mert ha belemásztok a kenyeres késsel, akkor gluténos lesz), meg olyan koszosan tudnak néha enni, nem zavarja őket, ha lepotyog a kaja az asztalra, főleg a reggelinél, simán széthagyják a félig megrágott kenyeret, meg ugye itt szokás a reggeli tejbe/kakaóba/kávéba/teába mártogatni. Ja és Elisa csámcsogva eszik, és hiába szólnak rá a szülei, hogy csukja be a száját. Még Nino is csukott szájjal eszik.:))) De ezek persze ilyen apróságok, amiken egyszerűen túl lehet lépni. Meg, amikor gyerek voltam, biztosan én is csináltam hasonlókat. Ami egyébként nagyon fura nekem az az, hogy mennyire nem vigyáznak a tárgyakra, nem a játékaikra, hanem az egyéb dolgokra. Ezért ma meguntam, hogy a cd-k és a dvdk szanaszét heverésznek és rendbe raktam őket. Ekkor szembesültem azzal, hogy hoppá egy csomó minden hiányzik, ami engem is érdekelne. Most találtam valami kelta zümizenét (Tannas- rú rá című albuma) és azt hallgatjuk Ninoval. Az olasz gyerekslágerektől már lassan megsüketültem. Az a problémám velük, hogy mind a rajzfilmek, mind a gyerekeknek készült dolgok valami döbbenetes fejhangon készülnek. Ez otthon is biztos így van, csak ott nem zavar ennyire.  Szóval rendbe tettem a cdket, megkerestem minden dvdnek a dobozát (a kazetták is pucéran voltak, azokat is a helyükre tettem), és közben eszembe jutott apa, meg a szobahőmérsékletű dvdje (A sztori az volt, hogy vittem Alyrnak dvdn valami filmet, már nem emlékszem mit,  kb. 7 éve decemberben és apám nekiállt velem üvölteni, hogy tönkre fog menni a dvd a hidegben és tartsuk szobahőmérsékleten, marha jól szórakoztunk rajta, hogy ennyire kiakadt, és persze kicsempésztem a dvd-t (boccs apa), aztán meg vissza.) és hogy mennyire rosszul lenne, ha látná, hogy itt össze-vissza vannak dobálva ezek a dolgok és semmi rendszer nincsen bennük. Hát még ha látná, hogy némelyik cd-dvd hogy meg van karcolva... Most azon imádkozom, hogy a Szépség és a Szörnyeteg működjön, mert meg akarom nézni este. Ja meg, hogy a Disney verzió legyen. Egyébként például nem találtam meg a Momo dvd-t és a Dzsungel könyve zene cd-t sem.
A múltkor kaptam kölcsön Elisától játékos cdket de azok is káoszban voltak.

Oké lehet, hogy csak engem zavar, mert ugye otthon minden kazettának volt száma, betűjele, később a dvdk is ilyen számokba és betűjelekbe kerültek és ez mind apa gépén tárolva katalógusban van, így könnyű megtalálni egy-egy filmet ha az ember keresi. Otthon nekem csak rá vannak írva a dvdkre, hogy mi van rajtuk, de általában tudom melyiket hol találom, és baromira vigyázok rá, hogy ne legyen karcos.

De ezen is látszik, hogy ami nekik nem kupi, az nekem igen, és fordítva:)

L'ombra (Az árnyék)

Még akartam írni a tegnapi Momo nézésről. Valamelyik nap a lányoknál megláttam a Momo című mese rajzfilmverziójának DVD kiadását. Totál megörültem neki, mert ez az egyik kedvenc történetem. Anno, amikor feladták az egyetemen kötelező olvasmányak, én örültem neki a legjobban.
A történet (szerintem) arról szól, hogy sose felejtsük el azt, ami igazán fontos. Megállni megnézni az eget, beszélgetni a barátainkkal, az emberekkel az utcán, lassítani, lehajolni felszedni egy gesztenyét, meghallgatni a nénit a postán várakozás közben (úgyis mind a ketten várakozunk, akkor már meg is hallgathatom nem?), hogy egy kicsit mind maradjunk gyerekek, ne felejtsünk el játszani és látni a dolgok mögötti dolgokat. Lássuk meg a csodákat. De főleg arról, hogy vigyázzunk az időnkre, ami megadatott.

Egyébként a rajzfilm meglepően nem lett rossz! Arra számítottam, hogy nagyon elcseszik, de nem. Pontosan olyan egyszerűen vannak benne ábrázolva a dolgok, ahogy egy 6-12 éves gyereknek kell. A szürke urak szürkék és gonoszak, Momo kedves és aranyos. A figurák testbeszéde és mimikája is el lett találva, pedig nincsenek nagyon kidolgozva. Egyetlen dolgot nem értettem, mégpedig, hogy Gigi mikor lett gyerek. Én úgy emlékszem, hogy a könyvben minimum fiatal felnőttnek kell lennie. De azért aranyos volt.

Ma tíztől voltam, és meglepő módon Nino is tíztől volt ébren. Nem sok mindent csináltam, mert vele játszottam egész délelőtt, megint nagyon bújós kedvében van. Még táncoltunk is.:) Aztán kerítettem valami kaját, mert Giorgo későn ért haza az ebédnek valóval és Ninonak is meg nekem is már kopogott a szemünk az éhségtől. Főleg, hogy én nem reggeliztem, mert már nincsen kenyerem.
Aztán délután elmentünk a panorámához Valentinával és Ninoval (aki elaludt) és játszottunk az árnyékunkkal, meg beszélgettünk a hóesésről.

Elisa meg napok óta a szobámban dekkol és varr. Hol babaruhát, hogy valami apróságot. Teljesen belelkesült, nagyon nagy öröm nekem ezt látni. Meg velem beszélget mindenféle apróságról.

Szóval most egész jó hétnek nézünk elébe, főleg, hogy tudom, hogy a jövőhéten megyek haza.:)

Utolsó előtti mosás

Most tettem be a két pulcsimat mosódni, hogy biztosan szárazak legyenek, mire elindulok (legutóbb 4 napig száradtak ugyanis a ruháim). Közben listát készítek a fejemben, hogy miket fogok csinálni, ha hazamentem.

1. Leszállok a gépről, kijövök és a nyakába ugrom az elém jövőknek.
2. Hazamegyek és pénzt váltok, aztán elmegyek apuval vásárolni.
3. Normális, magyar kajákat eszem!
4. Találkozom olyan emberekkel, tündékkel, hobbitokkal, törpökkel stb. akik számomra nagyon fontosak, és nagyon hiányoznak.
5. Befizetem a közösköltség tartozásomat.
6.Megölelgetem a Szedert.
7. Összepakolom és kitakarítom a lakásomat.
8. Moziba megyek és megnézem a Hobbitot felirattal, eredeti nyelven.
9. LEP-re megyek tündének.

Ezen kívül szeretném, ha lenne hó, hogy csinálhassak hóembert, meg hóangyalt, meg hócsatázhassunk egy kicsit, meg szaladhassak a hóban. Szeretném ha egyszer legalább csillagos lenne az ég. Szeretnék egy nagyot sétálni, akkor is, ha hideg lesz. Szeretném Budapest fényeit látni. Szeretnék jókat főzni, az otthoni fűszereimmel, alapanyagaimmal.

Szeretnék feltöltődve visszajönni.

Vorrei provare! (Szeretném megpróbálni)

Napok óta varrogatok, a lányok meg nézik. Két napja elkészültem Elisa babájával, már ruhája is van. Ma egyszer csak azt veszem észre, hogy itt ül a szobámban és varr valamit a babának! Közben én Valentina babájának a lábával voltam elfoglalva, azt csinálgattam, amikor bejött az említett leányzó, hogy megpróbálná ő. Megmutattam neki, hogyan kell és a kezébe nyomtam, hogy hajrá. Egészen ügyes volt. Elisa meg olyan brutál módon koncentrált arra, amit csinált, hogy én még sose láttam őt így figyelni. Mintha nem is ugyanaz a kislány lett volna, akit az elmúlt 4 hónapban megismertem. Nagyon odavannak a babákért, pedig még nincsenek is készen, de már szeretgetik őket, játszanának velük. Jó érzés ez a pici szívemnek.
Holnap ruhát varrunk Valentina babájának (ma készen lettem a testével), meg befejezzük Elisa babájának a ruháját és akkor a lányok ajándéka készen is van, csak Ninoét kell megcsinálnom, de az hamar meglesz, mert annak nem csinálok hajat, csak sapkát.

Egyébként azt figyeltem meg, hogy amióta varrogatok, meg beszélgetgetek Elisával, sokkal könnyebben kezelhető a kiscsaj. Valahol átérzem a helyzetét, legidősebb lány, nem éppen könnyű természettel. Ismerős:D
A csúcs ma este amúgy az volt, amikor megjelent a szobában Nino is, s a lányok varrtak, én meg Ninoval játszottam, Giorgo meg ajtóban nézett minket és várta, hogy Nino megunja, hogy dobálom, és menjenek aludni. Az ilyen perceket nagyon szeretem itt, ilyenkor tényleg kicsit olyan, mintha én is a család része lennék.

Capriccio (hiszti)

Tegnap jött a hír, hogy épp nem működik a reptér otthon, és ettől én totál elkezdtem parázni. Közben épp Thereonnal beszéltem skypeon, aki, ha nem szól, hogy "és becsekkoltál már online?" akkor nem tudom mikor jutott volna eszembe, mert a wizzairnél nem kellett és még sose csináltam ilyet. NA ettől teljesen megijedtem, és ott rémüldöztem neki, hogy úristenúristenúristen. Aztán ma némi pánik után sikerült végrehajtani a folyamatot, de ettől még mindig bennem van a félsz, hogy mi van ha:

1. Hirtelen szaridő lesz és nem száll fel a gépem.
2. Megint valami gubanc lesz a reptéren és nem ott száll le a gépem, ahol kéne.
3. Törlik a gépem.
4. Valamiért nem sikerül felszállnom rá.

Szóval valamiért nagyon félek tőle, hogy nem jutok haza. Tudom, hogy kb. fölösleges félelem és fölöslegesen hisztizek a barátaimnak róla, de ettől még félek. Nem tudom szerettem volna valaha annyira valamit, mint most hazamenni. Gondolatban már legalább százszor elképzeltem, hogy leszállok a repcsiről, kijövök a várakozóba, a nyakába ugrom azoknak, akik ott lesznek, hazamegyünk, mindenki örül, mindenki boldog, eszünk-iszunk finomakat, beszélgetünk és jó lesz. Aztán majd találkozom a barátaimmal, hazamegyek a lakásomba, megölelgetem a Szedert, pakolászok, takarítgatok, nyugodtan vagyok, pihenek. Tényleg.

Mert nagyon el vagyok fáradva, nagyon nagy szükségem van arra, hogy egy kicsit feltöltődjek otthon, hogy utána kibírjam még azt a 4 hónapot, amit itt leszek.

Félek na...

Triste (szomorú)

Ahogy egyre kevesebb nap van hátra az ittlétből (MÁR PÉNTEK VAN ÉLJEEN!!) egyre nyűgösebb vagyok. Nagyon szeretnék már otthon lenni.
De, mivel még itt vagyok, ezért most az ittről írok.

Ma 9-kor kopogott az ajtómon Giorgo, ami meglepett, mert tíztől lettem volna. Ráadásul nagyon mély álomból ébredtem. Mint kiderült, tegnap írták át a beosztásomat, szóval nem véletlenül nem tudtam, hogy kilenctől kéne lennem. Kitámolyogtam a konyhába, és akkor láttam, hogy épp csinálják a vizet a wcben, szóval még pisilni se tudok elmenni. Hurrá. Ja és mind a három gyerek itthon van. Hurrá. Kóma vagyok, álmos vagyok és rosszkedvű... Hurrá. Megiszogattam a teámat és felügyelgettem a gyerekeket, egyig, közben kész lett a víz, meg Giorgo elment bevásárolni, aztán itthon volt végig, szóval legalább nem voltam egyedül a három gyerekkel.
Délután három körül kimentem szólni a gyerekeknek, hogy legyenek olyan drágák és ne sikítozzanak, mert nagyon fáradt vagyok pihennék, majd benyomtam a fülembe némi jó kis zenét (éljen a winamp), és aludtam egészen este hatig. Nem mondom, hogy sokkal jobb lett, de legalább az álmosságom megszűnt. Meg azért, szépet is álmodtam. Táborban voltam és éppen elmentünk fát gyűjteni az erdőbe, az esti BNT-hez (Bazi Nagy Tűz), és sütött a nap és meleg volt és jelmezben voltunk, törpök, tündék, emberek, hobbitok. Nagyon jó hangulata volt az egésznek és közben valahonnan messziről szép zene szólt(winamp?:)). Na ebből ébredtem fel hat körül.
Aztán Isabelle mondta, hogy elmennek ma este is, de 9 körül jönnek haza. A gyerekek már megvacsiztak, most mesét néznek.

Már csak két hétvége és otthon vagyok...

Incidente (baleset)

Délután mondta Isabelle, hogy este elmennek Elisával meg Giorgoval és addig én figyeljek a két kicsire. Ojjéhurrá. Meg én hoztam el ugye a lányokat a suliból.
Na leraktam a gyerekeket rajzfilmet nézni, és akárhányszor kérdeztem, hogy nem éhesek-e nem jönnek-e vacsorázni, azt mondták nem éhesek. Hát jó, ha nem éhesek, hát nem éhesek, fogalmam sincsen mikor ettek utoljára, biztosan oka van, hogy nem éhesek. Ha nem kérdeztem rá 10x akkor egyszer sem. Közben én tettem-vettem teregettem, amikor azt hallom, hogy Lucifer mintha fulladna. Rohanok be a szobába, kiderült, hogy a kis hülye félrenyelte a gyümölcslét, de semmi vész. Kb. fél órával később, hallom, hogy valami koppan egy nagyot és Lucifer üvölt, Valentina meg mondja, hogy nooooo. Na rohanok be megint (épp a konyhában voltam), gyerek áll és sír de még nem  vesz levegőt. Elkezdtem fújni az arcát, ahogy anyutól tanultam, és nézem, hogy hol fáj neki, hol fáj(közben vett levegőt), hát látom, hogy tiszta vér a szája belül. Viszem a fürdőbe, mosom kifele, de sehol se láttam sérülést, nem tudom honnan jött a vér. A nyelve sem volt elharapva szóval valami rejtélyes helyen üthette be a száját. Megkapta a cumiját, meg a baut és meséltem neki, közben Valentina elindult aludni. Na ekkor értek haza a szülők, és kérdezték, hogy ettek-e a gyerekek. Mondom, hogy nem, pedig sokszor kérdeztem, hogy ki éhes. Sejthetitek mennyire voltak boldogok a hírtől este tízkor. Pedig én tényleg kérdeztem, és eddig mindig mondták ha éhesek, hazafele Valentina többször is mondta, hogy éhes és kapott is valami kaját este 6 körül.
De ma éjjel remélem semmi se fog felébreszteni és kicsit kialszom magam. Iszonyatosan fáradt vagyok, már este nyolc körül is aludni akartam...
Ez a csütörtök, akár hétfő is lehetne...

Chi ha telefonata ieri sera?

Tegnap éjfél körül kitettem a Mikulás ajándékait az asztalra (mindenkinek egy kicsi kindercsokit) egy kis levéllel, hogy Magyarországon ilyenkor jön a Télapó és ajándékot hoz a jó gyerekeknek és felnőtteknek. Aztán hajnali kettő körül már MAJDNEM aludtam, amikor csörgött a telefon. Elkezdtem gondolkodni, hogy ki az isten telefonálhat a családnak hajnali kettőkor. Isabelle felvette, valamit beszélt, aztán, már megint majdnem elaludtam, amikor újra csörgött. Komolyan elkezdtem szentségelni magamban, meg az is eszembe jutott, hogy biztosan valami baj van, mert különben nem telefonálnának nekik az éjszaka közepén. A harmadik csörgésnél döntöttem úgy, hogy amúgy is pisilni kell, kimegyek és megkérdezem, hogy a mi lótúró van. Giorgo felöltözve állt a konyhában,én meg kérdeztem, hogy mi történt? Mondta, hogy csak az apukájával van valami (félálomban az apukám szót értettem), és aludjak nyugodtan. Ehhez a nem alváshoz hozzájön, hogy valami kegyetlen módon zúg a szobámban de nem jöttem még rá, hogy mi. Kihúztam minden elektromos kütyüt és még mindig zúgott. Undorító. Olyan, mint Aquincumon az elektromos vezetékes ház...
Reggel kitotyogtam a konyhába, Isabelle kérdezte, hogy "Te csináltál Mikulást?" mondtam, hogy persze:) És mosolyogtam hozzá, meg ők is mosolyogtak. A lányok elvitték a csokit magukkal az iskolába. Kérdeztem Isabellet is, hogy ki telefonált az éjjel? Mondta, hogy Giorgo apukáját kórházba kellett vinni, de már jól van és Giorgo ott van most. Ja mert hogy hajnalban elment ám. Őőő jó. Vártam, hogy mindenki elinduljon, és olyan sebességgel vetődtem vissza az ágyba, hogy ihaj. Annyira sikerült elaludnom, hogy azt álmodtam, hogy rajtakaptak, hogy alszom, de nem volt belőle semmi gáz. Aztán arra riadtam, hogy Nino kiabál, hogy "c'e nessuno!" és hipersebességgel pattantam ki az ágyból. Megitattam tejjel, aztán pihengettünk még a kanapén, játszott a nyakláncommal, a fülbevalómmal. Rettentően helyes volt. Ma megint nagyon bújós és nyugodt, bár ameddig elmentem pisilni, olyan gyönyörűen összerajzolta zsírkrétával a falat meg az ajtót, hogy öröm volt nézni. A falról nem tudom leszedni, de az ajtóról sikerült.

Ja és persze valamiért megint lelassult a netem, pedig esküszöm figyeltem rá, hogy ne töltsek le semmi olyat, ne lógjak fent egész nap, ne videobeszélgessek vele és mégis... Csak 14 napot kéne még kibírnia (most a szülők netét csentem kölcsön).

Cattivo Lucifer e triste Anna

Ninoba ma belebújt a kisördög. Mivel ma csodálatosan szépen süt a nap, elmentünk a panorámához,ahol egy csomó gyerek szokott játszani. Vittük Nino rollerjét is, amit legközelebb csak babakocsival fogok vinni. Ugyanis a fiatalember 5 perc után megunta, onnantól hozhattam én, de nem is ez volt a rossz, hanem, amikor odaértünk, akkor simán elütött vele,szándékosan egy kislányt, úgyhogy el is indultunk haza. Ja és tudja, hogy rosszat csinált... Most mesét néz.

Tegnap nagyon durván kitakarítottam a szobámat, ennek köszönhetően nem találtam egy darabot az egyik ajándékból, és valahogy éreztem, hogy felszippantotta a porszívó... Ezért ma délelőtt szétszedtem az egészet, és megdöbbenve láttam, hogy a papír, cserélhetős porzsákot odaragasztották ragasztószalaggal, hogy ne mozduljon el (gondolom el van törve maga a cucc). Na én kiszedtem azt is és elkezdtem kiszedni a dzsuvát a porzsákból, hogy megtaláljam a darabot, ha ott van. Tényleg ott volt. Meg ott volt a távirányító hátulja is... Viszont rendesen visszatenni nem tudtam a zsákot, úgyhogy majd szólok Isabellenek, hogy mutassa meg hogyan kell.

Ami miatt viszont még elkezdtem most írni az az, hogy ma annyira gyönyörű az idő, hogy az szinte leírhatatlan. Ha lenne egy jó (bármilyen) fényképezőgépem, délután elmennék fotózni. Annyira tiszta az idő, hogy nagyon messzire (szerintem Savonáig) ellátni, a tenger olyan kék, mint a mesékben, és visszacsillog róla a szikrázó napfény, a háttérben pedig ott vannak a hegyek, amiknek már havas a csúcsuk. Egyszerűen szívet fájdítóan gyönyörű, és én nem tudom megmutatni senkinek.
Emiatt vagyok szomorú egy kicsit. Mert ez tényleg sírnivalóan szép.

A penész

Amióta csukva kell tartani az ablakot, mert hideg van, éreztem, hogy egyre szarabbul vagyok. Mintha folyton meg lennék fázva. Na tegnap rájöttem, hogy penészes a fal, meg az ablakpárkány, mert nem szellőzik rendesen a szoba. Hurrá. Éreztem valami fura szagot is, s ma, amikor kitakarítottam, elhúztam az egyik kis szekrényt, amiben a gyógyszereim vannak, meg a szennyesem, meg arra teszem a gépet este, és mögötte konkrétan vizes volt a fal, és már kicsit rohadt is. Uh, jah ezért... Éljenhurrá. Mindenesetre, most nagyon alaposan kitakarítottam a szobámat, hátha jobb lesz.
A másik érdekes dolog ma az volt (ja Nino megint 11-ig aludt, zseniális a kölyök, pontosan tudja, mikor kell 11-ig aludni... Úgy esett a dolog, hogy felébredt 9-kor megitta a tejecskéjét az ölemben, majd ráborult a vállamra, és 5 perc múlva mélyen aludt tovább, én meg visszaraktam az ágyába. Így én is tudtam szundikálni még), hogy Isabelle kérdezte reggel, hogy jól vagyok-e. Néztem rá, hogy igen miért. Hát mert nagyon csúnyán köhögtem az éjjel, nem fáj a torkom? Nem fáztam meg? Jaa, de meg vagyok fázva, még pénteken fáztam meg, amikor Elisával olyan sokáig jöttünk haza, de nem fáj semmim. Ma, amikor hazaért, megint kérdezte, hogy jól vagyok-e. Mondtam, hogy persze, jobban, ittam narancslét, meg teát mézzel. Durván köhöghettem, ha rákérdezett. Tény, amikor köhögök az tényleg durva, de nem tudtam, hogy ennyire... Viszont így már tudom, miért nem alszom ki magam rendesen az éjjel, és miért ébredek meg sokszor. Biztos akkor is köhögök, meg nem kapok levegőt meg ilyenek. Úgyhogy most jó sokat szellőztetek, mivel éppen süt a nap és nincsen olyan baromi hideg, hátha jobb lesz. Nagyon nem szeretnék beteg lenni, max. ha visszajöttem.

Még el akartam nektek mesélni a vasárnap estét, mert arról nem írtam, ha jól emlékszem. Szóval az volt, hogy Isabelle mondta, hogy elmennének Giorgoval este 9-kor a karmelitákhoz bethlemezni és 10-kor tegyem le a gyerekeket aludni. Oké. Megvacsiztam, eljött az este tíz óra és a lányok szó nélkül mentek aludni! Semmi vita, hogy de csak még egy mesét, vagy jaj még ne, tényleg mentek, maguktól. Én annyira örültem ennek, mert emlékszem még, hogy a babysitteres családjaimnál micsoda harcokat kellett néha vívni a gyerekekkel, hogy eljussanak az ágyig. Nino is bemászott szépen az ágyába, én pedig elkezdtem neki mesét olvasni. Nagyjából 10 perc alatt aludt el, és nem csak ez volt a nagyon jó, hanem az is, hogy már majdnem úgy olvastam, mint magyarul. Magyarul ugyanis úgy olvasok fel, hogy nem kell előtte elolvasnom a szöveget, mert elég gyorsan olvasok hozzá magamban, hogy ne kelljen. Szeretek egyébként felolvasni. Szóval már majdnem így sikerült a pici verseket is Ninonak, és ettől jó kedvem lett.
Aztán 11 után megjöttek a szülők, megköszönték, hogy minden rendben van. Annyira jól esett, hogy megköszönték és az is, hogy ügyes voltam, és hogy álomba tudtam mesélni Ninot.

Szeretek mesélni. Ha elég szavam lenne hozzá fejből mesélnék, mint otthon. Otthon úgy mesélek a gyerekeknek (ha nem olvasok fel), hogy mondanak szereplőket és belemesélem a mesébe őket, és én találom ki a mese folyamát meg mindent. Amikor osztálykirándulni voltunk tavaly, akkor úgy meséltem, hogy elkezdtem a mesét, megálltam és mondtam, hogy ééés a királyfi találkozott eeeegy és akkor valaki mondta, hogy kivel. Nagyon tetszett a gyerekeknek, és én örültem, hogy tetszik nekik.
Ha hazamegyek és lesz megint osztályom, remélem vevők lesznek az ilyesmire.

Ja és mivel meghalt a fényképezőgépem, ezért csak telefonnal tudok fotózni, de azzal ilyet:

Magyar zene

Tegnap megtaláltam a neten ezt az oldalt: http://www.magyarnota.com/nepdalok.html aminek rettentően megörültem, mert egy csomó olyan népdal van rajta, amit szeretek és régebben még énekelni is tudtam őket, csak elfelejtődtek, meg persze sok új is, amit meg nem árt ha megtanulok. Összesen ha jól láttam három órányi zene.
Na gyorsan leszedtem és rányomtam a telefonomra, hogy, amikor a lakásban teszek-veszek tudjam hallgatni.
Ninonak rettentően tetszett. Volt amelyikre nekiállt táncolni is. Érdekes módon nem zavarta, hogy ezeket énekelem.
A másik nagyon cuki lépése ma az volt, hogy feküdtünk a kanapén, ült az ölemben és mondta, hogy fáj a bau piccolonak a valami. Mondom neki, hogy hol fáj? Hát itt! És mutat a hátára. Na gyorsan megpuszikáltam a bau piccolot, mondtam, hogy ez az orvosság és most már biztos jobb neki. Na erre elkezdett fájni bau piccolo szeme, orra, szája, arca, és mindet szépen végigpuszikáltam. Aztán Nino is végigpuszikálta mindenhol és akkor a bau piccolo meggyógyult. Teljesen el voltam tőle ájulva, annyira aranyos volt.

Egyébként ma nyűgös reggele volt, meg nyűgös napja is van. Remélem öt körül elalszik, mert én hattól vagyok ma este és akkor kicsit még nyugi lesz.

Panini di cocciolata

Valahogy így tudnám elnevezni azt, amit csináltam. Kakaóscsigának indult, de megint leragadt a tészta, mert béna voltam, így kis zsömle szerű valamik lettek. De azért finom, legalábbis melegen annak indult. Remélem hidegen is finom lesz. Mert puhának nagyon finom puha.

Tegnap este mondtam a családnak, hogy ma sokáig szeretnék aludni. Kérdezték, hogy fáradt vagyok-e mondtam, hogy kicsit. Ma reggel arra ébredtem, hogy Nino kiabál, hogy "menjünk játszani menjünk játszani" az apja meg halkan kéri, hogy "ne kiabálj! Anna alszik!" Majd Nino halkan: menjünk játszani menjünk játszani.
Rettentő aranyos volt. Aztán ők elmentek valahova és csend lett, én meg gondolkodtam, meg feküdtem még az ágyban egy kicsit.
Délután sütöttem ugyebár. Rászoktam arra, hogy bekapcsolom a zenét a telefonomon, és berakom a farzsebembe, így jövök-megyek amikor takarítok vagy főzök, és ez roppant mód tetszik a családnak, hogy zenélek.:) Főleg Nino van tőle oda, hogy zene szól a zsebemből. Hát még milyen jó lesz, miután hazamentem és telepakolom a telefont magyar zenékkel.

Éés most látom csak, hogy az olasz könyvem, ami az ablaknál volt penészes lett.. Nem örülök neki. Itt a falak is penészednek egyébként, úgyhogy nem csodálom, hogy tüsszögök meg köhögök.

Ma van advent első vasárnapja.