Ninoba ma belebújt a kisördög. Mivel ma csodálatosan szépen süt a nap, elmentünk a panorámához,ahol egy csomó gyerek szokott játszani. Vittük Nino rollerjét is, amit legközelebb csak babakocsival fogok vinni. Ugyanis a fiatalember 5 perc után megunta, onnantól hozhattam én, de nem is ez volt a rossz, hanem, amikor odaértünk, akkor simán elütött vele,szándékosan egy kislányt, úgyhogy el is indultunk haza. Ja és tudja, hogy rosszat csinált... Most mesét néz.
Tegnap nagyon durván kitakarítottam a szobámat, ennek köszönhetően nem találtam egy darabot az egyik ajándékból, és valahogy éreztem, hogy felszippantotta a porszívó... Ezért ma délelőtt szétszedtem az egészet, és megdöbbenve láttam, hogy a papír, cserélhetős porzsákot odaragasztották ragasztószalaggal, hogy ne mozduljon el (gondolom el van törve maga a cucc). Na én kiszedtem azt is és elkezdtem kiszedni a dzsuvát a porzsákból, hogy megtaláljam a darabot, ha ott van. Tényleg ott volt. Meg ott volt a távirányító hátulja is... Viszont rendesen visszatenni nem tudtam a zsákot, úgyhogy majd szólok Isabellenek, hogy mutassa meg hogyan kell.
Ami miatt viszont még elkezdtem most írni az az, hogy ma annyira gyönyörű az idő, hogy az szinte leírhatatlan. Ha lenne egy jó (bármilyen) fényképezőgépem, délután elmennék fotózni. Annyira tiszta az idő, hogy nagyon messzire (szerintem Savonáig) ellátni, a tenger olyan kék, mint a mesékben, és visszacsillog róla a szikrázó napfény, a háttérben pedig ott vannak a hegyek, amiknek már havas a csúcsuk. Egyszerűen szívet fájdítóan gyönyörű, és én nem tudom megmutatni senkinek.
Emiatt vagyok szomorú egy kicsit. Mert ez tényleg sírnivalóan szép.
Ez a baj ezekkel a külföldekkel: egyik pillanatról a másikra képesek úgy kinézni, hogy az ember mindent megbocsát nekik. Amikor nagyon magam alatt voltam Párizsban, és még én is képes voltam rühellni az egészet, pedig az álmaim városa, akkor volt, hogy ültem a metrón, és hirtelen kibukkant előttem az Eiffel, kirajzolódva a naplementében. Mindent megbocsátottam Párizsnak:)
VálaszTörlés