A másik érdekes dolog ma az volt (ja Nino megint 11-ig aludt, zseniális a kölyök, pontosan tudja, mikor kell 11-ig aludni... Úgy esett a dolog, hogy felébredt 9-kor megitta a tejecskéjét az ölemben, majd ráborult a vállamra, és 5 perc múlva mélyen aludt tovább, én meg visszaraktam az ágyába. Így én is tudtam szundikálni még), hogy Isabelle kérdezte reggel, hogy jól vagyok-e. Néztem rá, hogy igen miért. Hát mert nagyon csúnyán köhögtem az éjjel, nem fáj a torkom? Nem fáztam meg? Jaa, de meg vagyok fázva, még pénteken fáztam meg, amikor Elisával olyan sokáig jöttünk haza, de nem fáj semmim. Ma, amikor hazaért, megint kérdezte, hogy jól vagyok-e. Mondtam, hogy persze, jobban, ittam narancslét, meg teát mézzel. Durván köhöghettem, ha rákérdezett. Tény, amikor köhögök az tényleg durva, de nem tudtam, hogy ennyire... Viszont így már tudom, miért nem alszom ki magam rendesen az éjjel, és miért ébredek meg sokszor. Biztos akkor is köhögök, meg nem kapok levegőt meg ilyenek. Úgyhogy most jó sokat szellőztetek, mivel éppen süt a nap és nincsen olyan baromi hideg, hátha jobb lesz. Nagyon nem szeretnék beteg lenni, max. ha visszajöttem.
Még el akartam nektek mesélni a vasárnap estét, mert arról nem írtam, ha jól emlékszem. Szóval az volt, hogy Isabelle mondta, hogy elmennének Giorgoval este 9-kor a karmelitákhoz bethlemezni és 10-kor tegyem le a gyerekeket aludni. Oké. Megvacsiztam, eljött az este tíz óra és a lányok szó nélkül mentek aludni! Semmi vita, hogy de csak még egy mesét, vagy jaj még ne, tényleg mentek, maguktól. Én annyira örültem ennek, mert emlékszem még, hogy a babysitteres családjaimnál micsoda harcokat kellett néha vívni a gyerekekkel, hogy eljussanak az ágyig. Nino is bemászott szépen az ágyába, én pedig elkezdtem neki mesét olvasni. Nagyjából 10 perc alatt aludt el, és nem csak ez volt a nagyon jó, hanem az is, hogy már majdnem úgy olvastam, mint magyarul. Magyarul ugyanis úgy olvasok fel, hogy nem kell előtte elolvasnom a szöveget, mert elég gyorsan olvasok hozzá magamban, hogy ne kelljen. Szeretek egyébként felolvasni. Szóval már majdnem így sikerült a pici verseket is Ninonak, és ettől jó kedvem lett.
Aztán 11 után megjöttek a szülők, megköszönték, hogy minden rendben van. Annyira jól esett, hogy megköszönték és az is, hogy ügyes voltam, és hogy álomba tudtam mesélni Ninot.
Szeretek mesélni. Ha elég szavam lenne hozzá fejből mesélnék, mint otthon. Otthon úgy mesélek a gyerekeknek (ha nem olvasok fel), hogy mondanak szereplőket és belemesélem a mesébe őket, és én találom ki a mese folyamát meg mindent. Amikor osztálykirándulni voltunk tavaly, akkor úgy meséltem, hogy elkezdtem a mesét, megálltam és mondtam, hogy ééés a királyfi találkozott eeeegy és akkor valaki mondta, hogy kivel. Nagyon tetszett a gyerekeknek, és én örültem, hogy tetszik nekik.
Ha hazamegyek és lesz megint osztályom, remélem vevők lesznek az ilyesmire.
hűűűű, meg még hűűűűűűűűűűűb :)))
VálaszTörlés