Villetta Di Negro, da Piazza Corvetto

Ez annak a helynek a neve, amit én kertnek hívok. A kedvenc helyem Genovában ez. Amikor eltévedtem, akkor találtam rá, és teljesen elvarázsolt. Aztán később rájöttem, hogy 15 perc sétára van tőlünk, bármikor oda tudok menni, ha akarok. Amikor először voltam sok része le volt még zárva. Aztán,amikor kijött Thereon neki is megmutattam a kertet. Először azt hitte valami virágos kertbe akarom vinni, de aztán neki is nagyon tetszett a hely. Amikor havazott, akkor is ide jöttem fotózni, csak akkor le volt zárva. Hosszú idő óta ma jártam ott először. Most más része vannak elkerítve, mint akkor. Még mindig gyönyörű.Itt valahogy nem hallatszik a város zaja, csak a madarak csicsergése, amikor egyedül akarok lenni, vagy csak vágyom egy kis természetre, akkor erre  a helyre jövök. Most, hogy melegebb végre az idő, sokkal többet szeretnék itt lenni.
Ha valami, hát ez rettentően fog otthonról hiányozni.

Kicsit olyan, mint az Anne könyvekben Anne titkos helye.Mindenkinek kell egy titkos hely. Hát az enyém ez.

Képek még itt: https://plus.google.com/u/0/photos/113800682384799294068/albums/5801505448379540513

Frutta di mare

Én annyira szerencsés vagyok, hogy szeretem a halat, a rákot, kagylót, polipot, szóval az ilyen tengeri izéket. Otthon is, minden héten volt egy nap, amikor halat csináltam magamnak (és ezt a szokásomat szeretném megtartani), általában hekket sütöttem, vagy tonhal konzervet, sprotnit ettem, hiszen az volt elérhető.

Itt kint, azonban az étkezések egyik alapvető alapanyaga a hal. Nincs olyan hét, hogy legalább kétszer ne szerepelne az asztalon valamiféle tengeri cucc. Hal, kagyló, rák, polip, valami. Giorgo valami isteni finoman tudja ezeket elkészíteni.

Ha hazamegyek ez is hiányozni fog. Bármennyit képest lennék enni belőle, főleg, amikor rendesen érzek ízeket is.


Ma egyébként takarítós nap volt. Hiába porszívóztam, és mostam fel tegnap, ma megint kellett.

A tenger - Il mare

Egy hónap múlva ilyenkor, már Milánóban fogom nézegetni a várost, vagy épp ebédelni fogok valahol. A csomagjaimat vagy megőrzőbe vagy valakihez felviszem.

A cím pedig, nos mostantól minden nap leírok ide valamit, ami hiányozni fog, amikor már otthon leszek. Az első, a tenger. A kéksége, az illata, a hangulata, a hangja. Szeretem a tengert. Sosem értettem miért vannak tőle elájulva az emberek, hogy "A tengernél voltunk nyaralni" naés? Víz víz. De van valami hangulata a tengernek, annak, hogy végtelennek tűnik, hogy nem látom a túlpartot, hogy akkora hajók úsznak rajta, amin egy komplett városnyi ember kényelmesen elfér. A tenger szép. A tenger hiányozni fog.

Egyébként ezen a héten a következők történtek:

Kedden én vittem Valentinát hittanra. Nagyon jó volt, mert sütött a nap, szép idő volt és kézen fogva, ugráltunk az utcán,indinászökdelésben, közben énekelgettünk. Jó volt. Szeretek ilyesmit csinálni, és Valentina abszolúte vevő a hülyeségeimre. A múltkor énekeltem az átjáróban, Elisa mondta, hogy hagyjam már abba, mert idegesíti az embereket (az átjárónak zseniális akusztikája van), de Vale mondta, hogy nee már olyan jó.
Szerdán Nino visítva ébredt, és miután megitattam tejjel, és megpisiltettem, elaludt a vállamon. Lefeküdtem a kanapéra vele, és aludtunk így vagy másfél órát. Néha megnéztem a kis buksiját,főleg, amikor már egyedül aludt, hogy milyen kis békés, boldog elégedett. Igazi kisgyerek. Mindegyiknek ilyennek kéne lennie. Aztán nekiálltam vasalni, és közben néztem volna a Being Humant, de megjelent Nino, és inkább az Oroszlánkirály olasz verziójába kezdtünk bele.
Tegnap már itthon voltak a lányok, mert tavaszi szünet van. Rettentő jól viselkedtek, ugyanis nekem tegnap volt a megfázás csúcs napja. Konkrétan arra keltem, hogy Valentina bejött, hogy csináljunk reggelit, mert éhes. Ojjé, basszus másfél órája ébren kéne lennem. Miután minden gyerek felkelt, evett, elvolt, lefeküdtem az ágyamba és próbáltam pihenni. Egész nap sokat pihentem, néztem a Being Human 2.évadját (amikor már Isabelle itthon volt), meg próbáltam aludni Yirumát hallgatva. Piszokszarul voltam, lelkileg és testileg is. Olyannyira, hogy este, mikor már mindenki aludt és én is el tudtam menni aludni, elsírtam magam, és így aludtam el. Nem tudom pontosan mi okozta ezt, egyszerűen megint rám tört, hogy kicsi vagyok, egyedül vagyok, magányos vagyok. Pedig tudom, hogy nem így van, de valamiért nagyon elveszettnek éreztem magam. Úgy éreztem, hogy elvesztettem valamit, ami számomra fontos. 

Ma sikerült NEM visszaaludnom, de azért így is Ninora ébredtem igazából. Most szédültem, amit nem szeretek, ilyenkor ki kell hűlnöm, hogy jobban legyek (ez milyen már egyébként??) mindenki megreggelizett rendesen, beszélgettünk közben a lányokkal, aztán Elisával nyelvtanoztunk (ő segített nekem) meg szavakat nézegettünk, és arról beszélgettünk, hogy miért rohadt nehéz a congiutivo (szerinte is nehéz...). Aztán felporszívóztam, felmostam, és éppen megnéztem ahogy Ádám énekli az MTT himnuszt, amikor csöngött a kaputelefon. Ó mondom még csak most lesz dél, mi van? Isabelle hazajött korábban, mert fáj a füle, az arca és úgy néz ki, mint akin átment egy úthenger. Szegény nagyon bekaphatott valami toszt, mert múlthéten is beteg volt. Megmelegítettem neki a sópárnámat, meg megebédeltettem mindenkit. Aztán Elisával csináltunk olyat, hogy kifújt egy tojást (jó nagy lukkal) kimosta, olvasztottunk csokit és beletöltöttük. Hát nagyon kíváncsi leszek mi lesz belőle:D

Mindenesetre azt hiszem a tegnapi sírás kellett ahhoz, hogy ma jobban érezzem magam.
Már csak a napsütés, az hiányzik nagyon. 

Il mio pachetto.:)))

Dodieval már beszéltük egy ideje, hogy küld ki nekem dvdn filmet. Aztán valahogy úgy alakult, hogy Mirrand is küldene valamit. Én meg előre örültem, hogy jön hozzám csomagban film.
Egész múlthéten vártam, de nem jött semmi. Aztán ma, kb. egy órája épp pisilni voltam, amikor Nino kiabált, hogy valaki csöngetett. Gyorsan kinyitottam az ajtót, de nem jött senki. Aztán jött a postásbácsi, kezében egy kis dobozzal. Ó mondom a csomag,de vajon miért ekkora, hát csak dvdk meg pendriveok vannak benne.
Miután átvettem már elkezdtek gyűlni a könnyek a szememben és úgy szorongattam a dobozt, mint egy pici plüsskutyát.
Mondtam Ninonak, hogy kinyitjuk és megnézzük együtt mi van benne. Kerestem egy ollót és kinyitottam a dobozt.
Először a képek és a naptár került elő belőle. Na itt már potyogtak a könnyeim. Aztán egy kendő, az a fajta, amit szerettem volna már egy ideje de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy vegyek is,majd egy póló kinyomtatott mintával (na vajon mit fogok csinálni a héten?:DD) aztán még a dvd-k és a penek, és végül levél mindenkitől. Olyantól is,akitől nem számítottam levélre. Mire az utolsó levélig jutottam már annyira sírtam, hogy alig láttam olvasni, ráadásul a levél írója szerint ő rondán ír, úgyhogy 2XP is jár érte:)


Nem tudom elmondani mennyire hihetetlenül hálás vagyok, hogy milyen örömet okoztak nekem ezzel, hogy mennyire boldog vagyok és még sorolhatnám. Olyan, mintha karácsony lenne, amikor az ember egy régen vágyott dolgot kap ajándékba. Nem, ezt tényleg nem lehet szavakba önteni.

Köszönöm nektek, köszönöm, hogy a barátaim vagytok, hogy a második családom vagytok, hogy számíthatok rátok, hogy hiányzom nektek, hogy hiányozhattok nekem, hogy nem is tudom...

Egyszerűen csak köszönöm.

Torino 2.0

Reggel arra ébredtem, hogy tüsszögök. Nagyon szar érzés ám erre kelni.
Utána megírtam az előző blogbejegyzést, úgyhogy kb. onnan folytatom is.
Szóval felkerekedtünk Olivierrel, hogy elkísérjen a múzeumba. Közben megnéztünk néhány tényleg szép teret, meg LAKÓHÁZAT, és közben megáztunk kicsit. Merthogy ez a szutykos szemerkélő ratyli hullott az égből. Aztán elérkeztünk a múzeumig,ami persze nem volt ingyenes, (7,5 euro) úgyhogy Olivier nem is jött. Én álltam és vártam, hogy bejuthassak. Közben áztam és áztam, főleg mert a körülöttem állok esernyőjéről rám csöpögött a víz. Baromira élveztem, mondhatom. Azon is elkezdtem filózni, hogy megéri-e nekem itt állni.
Hát megérte.
Ugyanis, miután bejutottam, egy mosolygós nénitől kaptam a jegyet. A biztonsági őr is mosolygott. Végignéztem a kiállítást, és fotóztam, és fotóztam és fotóztam. Ja meg fotóztam is.Láttam igazi papiruszt és szarkofágot, és múmiát, igazit! És mindenféle edényeket, meg amuletteket, meg szobrokat. AKKORA szobrokat, hogy ihaj! És láttam Szfinxet is, rögtön kettőt! Meg óóriási szobrokat, nagyobbakat, mint egy ember. Meg azt, hogy mit hordtak akkor az emberek, milyen volt a cipőjük, a ruhájuk, milyen játékaik voltak a gyerekeknek. Jaj nagyon érdekes volt, de tényleg, Tünde elájult volna, ha ott van és látja mindezt.
Majdnem két óra mászkálás után, hívtam Júliát, hogy én kész vagyok, ő merre. Hát itt és itt.Aha...biztos...
Szóval innentől annyira nem volt jó. Mert eltévedtem. A térképem nem kicsit megázott, én is megáztam, fáztam, nem éreztem jól magam, és még el is tévedtem. És éreztem, hogy totálisan hülyének vagyok nézve, amiért eltévedtem egy számomra ismeretlen városban, aminek az utcái,nekem, teljesen egyformák.
Némi keringés után, visszajutottam a pályaudvarra, ahol gyorsan meg is vettem a vonajegyemet haza,igazából ha nem lett volna nálam Júlia gépe, lehet, hogy fel is szállok az első vonatra, ami hazahoz.
De a vasútállomásnál összeszedtek, visszamentünk Alessandróhoz, és kaptam megint teát.
Aztán elindultam a vonathoz, és annyira kurvára ügyes az itteni MÁV, hogy a vonatom nem akkor ment ám, amikorra ki volt írva, hanem 20 perccel korábban... Na ekkor kezdtem el nagyon sírni. Fáradt voltam, fáztam, vizes voltam és betegnek éreztem magam és még ez is. Bemenekültem egy mekibe, ahol vettem forrócsokit, és a nagyon kedves tündéri takarítóbácsi segítségével net is lett a gépemre. Ezúton is köszönöm Tominak, hogy kipanaszkodhattam neki magamat. Nagyon jólesett köszönöm!

A vonaton hazafele írtam, és zenét hallgattam és igyekeztem nem elaludni.

Összességét nézve nem volt rossz hétvége, de Torinót nem szerettem meg. Ugyanolyannak találom, mint bármelyik nagyvárost, azt pedig látok otthon is. Genova sokkal szebb szerintem.

Torino első felvonás

Tegnap nagyon ügyesen elértem a vonatot, és megérkeztem Torinóba. Az első reakcióm az volt, ahogy sétáltunk, hogy olyan, mintha Budapesten sétálnék az Andrássy úton. Baromira városnak néz ki.
Ahol alszunk, van egy francia srác is, aki szerencsére beszél olaszul, így tudok vele kommunikálni.
Délután először találkoztunk egy figurával, aki gyorsan körbevitt kocsival egy-két helyen, amivel nekem csak az volt a bajom, hogy tényleg gyorsan mentünk és nem tudtam rendesen körülnézni. De azért majd lesznek képek, amiket felrakok.Ja a helyi kutya mindenkit meg akar dugni, engem kivéve.Nem tudom ezt mivel értem el nála, de engem békén hagy.
Szóval láttam a polenta szelet alakú házat, meg Torino azt hiszem legmagasabb helyén is voltunk, ahol képes voltam megkérdezni mi a folyó neve...
Aztán a bazilikát is megnéztük, de csak kicsit.
Után este elmentünk bowlingozni. Utoljára Drizzttel, Pókkal és Rayannal bówlingoztam kb. 9 éve. Ehhez  képest egész ügyesen csináltam. Közben persze beszélgettem emberekkel.
Aztán kitalálták, hogy menjünk át valami helyre (ekkor már majdnem éjfél volt), ahol kaptam forrócsokit és még hajnali kb. kettőig ott voltunk. Na ott beszélgettem ugyanazzal a figurával, aki furikázott minket, mindenféle számítógépes játékokról meg elmeséltem, hogy kell szereznem Torinós üveggömböt meg felespoharat (hogy az üveggömb neve hogy jutott eszembe olaszul fogalmam sincs...).

Aztán nagy nehezen hazajöttünk, és én két tüsszögés és orrfújás közben elaludtam. Most vagy nagyon allergiás vagyok az itteni kutyára, vagy nagyon megfáztam. Vagy mind a kettő.

A mai napra az a tervem, hogy elmegyek az egyiptomi múzeumba, aztán megyek tovább a többiekkel, akik még nem tudom kik lesznek, aztán haza Genovába.

S tegnap több helyen is MTTseket láttam, pedig biztos, hogy Annis, Ery s a többiek nincsenek Torinóban....

Anche Isabelle sta male

Reggel arra ébredtem, hogy bárcsak sose ébredtem volna fel. Nagyon ramaty hangulattal indult a napom, meg nem tudom mondani pontosan miért. Kb. másfél hete ilyen kedvem van, biztos az időjárás az oka.
Szóval felkeltem és Giorgo rögtön közölte, hogy Isabelle is beteg. Ojjé, mondom az vidám lesz akkor. Beteg anyu is, meg a gyerek is. Igyekeztem tőlem telhetően mindent megcsinálni, amit szoktam, sőt, most nagyon szétnéztem, hogy kell-e még valamit. Csináltam nekik narancslevet is, meg vasaltam friss zsepiket.
Nino egész nap három dolgot csinált.: Keringett a lakásban, taknyodzott és sírt. Ja néha aludt is, de folyamatosan köhög, így nem mondanám, hogy sokat tud pihenni. Igazából az egész család fáradt, én is.
Délután elmentem vásárolni a hétvégére kenyeret, kaptam ajándék nasit, aztán kaptam ajándék egy liter kólát! Az fog engem életben tartani a hétvégén! Mert hogy a hétvégén bizonyám, megyek Torinóba. Nagyon sokat filóztam rajta, főleg az utóbbi időben, mert szerintem a heti fizum unzusammen el fog rá menni, de nem akarom kihagyni se a filmmúzeumot, se az egyiptomi kiállítást, ami itt van tőlem 2,5 órányira, meg hát persze a város. Szeretnék egy kávét meginni egy kávézó teraszán vasárnap reggel és közben olvasni, vagy nézni az embereket, mint a filmekben. Illetve venni akarok Torino térképet ééés üveggömböt magamnak. Genovásat is vennem kell még. Szóval csúfondáros pénzköltés lesz itt, és amikor ez eszembe jutott tegnap a zuhany alatt, akkor kicsit elszomorodtam. Még mindig alig 200 eurót tudtam félretenni, és még legalább ennyi kéne ahhoz, hogy valamit is tudjak kezdeni magammal otthon, ha nem több. Mondjuk áprilisban csak Pisába megyek, amikor a barátaim tavaszi találkozón lesznek.
Szóval nehéz.

Mondtam már skypon többeknek is, hogy nagyon úgy érzem, hogy elfáradtam. Hogy nem azért vagyok fáradt, mert nem alszom eleget, vagy vitamin hiányom van, hanem egyszerűen elfáradtam. Fárasztó az, hogy a munkahelyem az ajtó másik oldalán van, hogy nem tudom magam teljesen elengedni.
Ma azért mentem el sétálni délután, emberek közé, hogy egyedül legyek egy kicsit. Mert az utcán menve, nem érzem azt, hogy szégyen lenne ha könnyezem, de a család előtt nem sírhatok, mert az ember nem sírhat a munkahelyén. Mert biztosan nagyon kedvesen fogadnák és megpróbálnának megvigasztalni, de azt mégse mondhatom nekik, hogy azért bőgök, mert haza szeretnék menni, mert hiányoznak a barátaim, hiányzik, hogy valaki megöleljen, hiányzik hogy úgy beszélgethessek velük, hogy az arcukat is látom, hogy megérinthetem őket, hogy velük lehetek.

Napszak

Nem tudom más hogy van vele, nekem az esték mindig különleges jelentőséggel bírtak az életemben. Olyankor már elcsendesedik a világ, már vége a napnak. Amikor még a családommal laktam, az éjszaka volt a nagy beszélgetések (villanyoltás után), csendben gondolkodások, mesélések ideje. Ilyenkor alapítottuk a királyságot, ahol van az ANYAkirálynő, meg a kancellár, a titkár, és a pórnép. A pórnép viszont annyira megsértődött ezen, hogy ő csak pórnép, hogy még sírni is kezdett, pedig csak 3 vagy 4 éves volt. Ilyenkor születtek a nagy gondolatok, a lelkizések az öcsémmel, később a húgommal,és sokszor úgy lett vége a beszélgetéseknek, hogy "ugye nem alszol még?".


Később éjszaka tanultam,mert napközben lehetetlen volt. Éjjel írtam házit,beadandót, később a szakdolim nagy része is éjszaka készült el. Valahogy kellett a naplemente ahhoz, hogy elkezdjek rajtuk dolgozni. Bekapcsoltam egy jó kis jazz-klasszikus zene (Vivaldi, Mozart) válogatást, bedugtam a fülemet és alkottam. Gyerekkoromban éjjel varrtam a babaruhákat, és éjszaka találtam ki a meséket is.

Itt is éjszaka tudnék leginkább élni. Olyan 11 körül már nyugi van. Sokszor már csak én vagyok ébren éjfélre. Éjszaka beszélgettem a legjobbakat, néhányszor hajnali háromig, négyig is (reggel aztán nyolckor keltem), és éjszaka szoktam gondolkodni, azon mi lesz ha hazamegyek. Éjszaka találok ki történeteket, amik közül néhányat le is írok, de csak magamnak, és általában csak párbeszéd formában, mert az még megy.

És éjszaka álmodom. Az utóbbi időben két-három olyan álmom is volt, ami utána az egész napra kihatott. Nem voltak jó álmok. Az érzés sem volt jó, amikor felébredtem belőlük.

Amikor még otthon voltam, egyszer hajnali nemtomhánykor írtam a húgomnak egy sms-t, hogy MONDD HOGY NINCS SEMMI BAJOD!!! Mert azt álmodtam, hogy meghalt és annyira valóságos volt az egész. Olyan is volt, hogy a Szederrel álmodtam, hogy baja történt, és akkor nagyon sokat kérdeztem anyutól, hogy ugye minden rendben van-e vele?

Ilyenkor éjszaka járok Fantáziában, harcolok a gonoszok ellen, vagy oldok meg olyan problémákat, amiket a való életben nem tudok.

Azt hiszem nekem az éjszaka a kedvenc napszakom.

Piccolino sta male:(((

Nino beteg. Tegnap este sitterkedtem és megébredt, kivittem pisilni, aludt tovább, majd megint megébredt, de akkor már itthon voltak a szülei.
Reggel, mentem kifele, és Giorgo mondta, hogy Nino lázas és köhög. Mondom ojjé, csóri gyerek.
Déltől délután kettőig aludt is szerencsétlenkém. Ültem az ágya mellett, simogattam a lázas kis buksiját (nem mértem neki lázat, és nem tudtam mivel lehetne csillapítani), és azon gondolkodtam közben, hogy vajon a következő aupair mennyire fogja őt szeretni? Hogy vajon fog-e neki énekelni, mint most én, fogja-e simogatni a hátát, amikor altatja, fog-e vele játszani? Vagy nem fogja szeretni?
Aztán azon is gondolkodtam, hogy nagyon nem állok én még készen a saját gyerekre, hiszen ezért a kis hülyéért is mennyire aggódom most és mennyire gyűlölöm, hogy nem tudok rajta segíteni, hogy tudom, hogy fáj neki, hogy tudom, hogy ez iszonyatosan rossz érzés, főleg 2,5 évesen, és én nem tudok segíteni. Mit érzenék a sajátomnál? Hogy bírnám én ezt ki? (igen önző vagyok)
Rémesborzalmas érzés ez. Kicsit el is szomorodtam az egésztől, főleg attól az aupaires résztől.

Szegény kis babóca.:(

Matematika

Valentina még mindig beteg. Nem vidám dolog ez, mert megint úgy beteg, hogy igazából nincsen nagy baja, de pont annyira van szarul, hogy iskolába ne menjen. Tudjátok ez az fajta, amikor ahhoz van elég erőd, hogy az öcséddel játssz, de a játszótérre már nem mehetnél le, mert beteg vagy. Rémes lehet neki.
Reggel mondtam Giorgonak, hogyha megy vásárolni, hozzon már nekem paradicsomszószt, szeretnék pizzát csinálni. Hozott.:) Bár  a pizza nem lett a legfinomabb alkotásaim egyike, azért egész ehetőre sikerült.
Megkérdeztem, hogy keresnek-e már másik aupairt, mondta, hogy igen, én meg, hogy szeretném majd tudni ki jön utánam, kíváncsi vagyok rá.

Délután matekoztam Valentinával. Nagyon érdekes, hogy a szorzást is el tudom ám magyarázni olaszul. Viszont rettentő fura, hogy itt nem úgy tanulják, mint nálunk, hogy 10-ig szoroznak azt szevasz neeem. Van szorzás 55-el meg 87-el is bizony,és a szorzás jele nem egy pont, hanem a jól megszokott X. Nem is tudom otthon miért a pontot tanítjuk.

A mai nap egyik legennivalóbb jelenete az volt, amikor Nino megjelent a szobámban, egy 2,5 éves összes bűntudatával az arcán.
- Anya kiküldött a konyhából.
- Miért?
- Mert rossz voltam.
- Rossz voltál? Mit csináltál?
- Fájdalmat Valentinának és anyunak.
- Tényleg?
-Tényleg. És anya azt mondta menjek el. Most mit csináljak?
- Hát szerintem menj be az ágyadba.
Kiment, majd megjelent Bau piccoloval
- Ideülhetek melléd?
-Ide.

És közben ne akard megölelni meg megpuszilni. Hát halál édes volt a kölyök, azt hittem megzabálom. Látszott rajta, hogy tényleg nagyon nagyon bánja, hogy ez történt. Rettentő cuki volt. Ült itt mellettem minden teherrel a vállán, amit egy 2,5 éves vállai elbírnak, és én nem vigasztaltam meg, csak hagytam itt ülni. Aztán bejött Isabelle, hogy most már mehet ám a konyhába, nincsen semmi baj.


Egyébként esik...Baromira unom már...

Március idusa

Az az érdekes, hogy október 6 valamiért sokkal emlékezetesebb volt a számomra, mint a márc.15. Valahogy fontosabb volt, mint most ez. Pedig gondoltam rá, hogy most is kirakok majd valami jó kis videót vagy ilyesmi, de végül nem tettem,és arra is rájöttem, hogy miért.

Sok évvel ezelőtt, a jelenlegi kormány elkövette azt a hibát, hogy politikai rendezvényt csinált márc.15-ből de olyan szinten, ami, minket általános iskolásokat is érintett. Ezzel ez az ünnep elvesztette a jelentőségét számomra, csak egy ünneppé vált, amin balhézni szoktak a jobb és a bal oldal támogatói. Ugyanis miután Orbán Viktor kijelentette, hogy aki igaz magyar az márc.15 után is hordja a kokárdát, az osztályomban úgy ültünk, hogy jobb oldalon a jobboldali szülők gyerekei, kokárdával, bal oldalon a bal oldali szülők gyerekei kokárda nélkül, középen meg, mi maradékok, akiket ez annyira nem érdekelt volna akkoriban, mégis ránk erőltették. Mert ránk erőltették a tanárok, akik jobbra voksoltak, az utcán a felnőttek, és a szülők is.

Pedig azt gondolom (talán 13-14 éves lehettem), hogy ebben a korban sok mindennel kellett volna nekünk foglalkozni csak pont ezzel nem. Persze nem azt mondom, hogy egy ekkora gyerek ne foglalkozzon a politikával (bár mi Balázzsal meg kaptuk a buszsofrtől, hogy taknyos kölykök vagyunk, minek gondolkodunk egyáltalán...), csak azt hiszem, hogy az, ami akkor történt elég ronda rombolásokat tett az emberi kapcsolatokban és nem utolsó sorban a márc.15-höz tartozó dolgokban. A kokárdát például évekig nem vettem fel emiatt...




Aztán a másik dolog, ami miatt máson járt az eszem, az az otthoni időjárás volt, és a hírek, amiket kaptam. Rémes lehetett mindenkinek, aki ott ragadt a hóban. Én ugyan csak esős viharban ragadtam már ott valahol, de az is borzasztó volt. Tényleg elismerésem mindenkinek, aki segített a bajba jutottaknak.







A harmadik dolog, ami eszembe jutott a napokban, pont egy Mirranddal való beszélgetés közben jött ki. Rá kellett jönnöm, hogy egyre több olyan ember van, akit nem kedvelek. Nem az, hogy nem szeretem, vagy közömbös, nem kedvelem. S sajnos én nem is tudok úgy tenni, mintha kedvelném őket, ez biztos valami genetikai hiba, mert a családomban senki se képes erre...

Scarpe e Sandallo

Abban eddig is biztos voltam, hogy szükségem lesz egy kiránduló cipőre, figyelembe véve a nyári terveket, csak azt nem tudtam még, hogy otthon vagy idekint kívánom beszerezni, a múltkor kirándulás után viszont rádöbbentem, hogy márpedig nekem sürgősen kell egy pár kiránduló cipő. Úgyhogy ma Júliával és Iwonával felkerekedtünk cipőt venni a Dechatlonba. Yuri közölte, hogy nincsen messze a Dechatlon, sétáljunk el odáig nyugodtan.
Ahha.... Hát én olyan rohadt fáradt lettem, mire odaértünk, hogy ihaj.
Viszont nem volt az a cipő, amit eredetileg kinéztem, úgyhogy ezt vettem meg:

Csak az enyém krémszínű. Baromi kényelmesnek tűnik, majd valamikor fel is avatom itt kint. 16,50 volt, szerintem piszok olcsó egy quechua cipőhöz képest. S ha már ott voltam meglestem a szandálokat is, így tettem szert erre:

Ez nagyon hasonló ahhoz, amit ez elmúlt három évben hordtam, és mivel ő a mennyei cipőboltba távozott idén, mindenképp vennem kellett volna másikat, akkor meg már miért ne vegyek olyat, ami kényelmes is.

Meg vásároltam ma egy csomó kaját... De még így is benne maradtam a keretemben! 

Sono zoombiiicadavero

Ma extra fáradt napunk volt. Én valamiért nem aludtam ki magam az éjjel, így aztán reggel haláli élmény volt, amikor Isabelle ébresztett, hogy indulnak suliba, majd megmutatta a hűtőben, hogy mit ehetek meg belőle, én meg félálomban nyugtáztam, hogy a paradicsom szabad maradt,majd miután elmentek visszamásztam az ágyba. Persze ilyenkor már nem tud az ember lánya aludni, hiszen bármikor felébredhet őszőkesége, de azért valami bóbiskolást sikerült összehozni. Nino 9 körül ébredt, azonnal elkezdett bőgni. Nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy kakaót kér, megcsináltam megitta, aztán visszatettem az ágyába, hogy pihikéljen egy kicsit. Pihikélt ő is meg én is. Egész nap nyüggedt volt és semmi se volt jó, amit kitaláltam, nem akart játszani, nem akart semmit se csak mesét nézni. A pisilésre úgy kellett rábeszélnem, pedig láttam, hogy pisilnie kell. Külön harc volt. Aztán egész délelőtt rajzfilmet nézett, miközben én gyökkettővel próbáltam megcsinálni a napi feladatokat (elpakolás, porszívózás, felmosás) a porszívózás azért is külön élmény mostanában, mert ha őszőkesége meghallja, akkor üvölt, hogy azonnal fejezzem be. Valamiért fél tőle. Pedig még sose szippantottam be egy játékát sem. Meg ma sikerült valami félelmeset szörnyekkel teli rajzfilmet találnia, de attól hamar megmentettem. Szegény nagyon félt.
Az ebédhez úgy kellett odacipelni, de persze éhes volt, így szépen megette a gnocchikat. Az én ebédem már nem alakult ilyen jól. Először leégettem a rizst (annyira jó vagyok pár napja a lábas fülét, tegnap a krumpli, most meg a rizst égettem oda...) meg a hús is gyanús volt, de azért megcsináltam, hátha én gondolom rosszul. Hátőő.. egy falat elég volt belőle, hogy eldöntsem EZT nem eszem meg. Nem mondom, hogy romlott volt, de azt se, hogy jó. Nem kockáztatok. Úgyhogy maradt a szójaszószos rizs.Ja igen a szójaszósz az egy külön sztori, két napja este mutatta Giorgo, hogy öntsek a husira mert finom lesz. Eszem megállt, hogy GM a szósz. Otthon vadászni kell az ilyet, én pedig nagyon szeretem, úgyhogy be kell szereznem egy-két üveggel mielőtt hazamennék (viszek a húgomnak is). Kajával lesz tele a fél bőröndöm.
Délután sikerült aludnom egy órácskát, de ez se volt igazi alvás, mert Nino visítozott, Valentina meg kergette. Ilyen félkóma volt ez inkább, de azért valamit segített, viszont így is csináltam egy kávét magamnak. Elhoztam Elisát, aztán negyed nyolc körül találkoztam Júliával. Nézegettünk könyveket a könyvesboltban (megnéztem mennyi a HP1,mert meg szeretném venni Elisának, ha a szülei beleegyeznek, ha nem, akkor kérek tőlük tanácsot, hogy milyen könyvet vegyek a lányoknak, Nino kirakót fog kapni, motorosat/autósat, amit találok majd), aztán elmentünk enni valamit, aztán ő a többiekkel korizni, én meg haza, mert annyira fáradt vagyok, hogy az alap mondatokat sem értettem olaszul, nemhogy az összetetteket. Még magyarul sem mindent.
Ha kevésbé vagyok hulla, akkor koriztam volna én is, de hulla vagyok. Zombihulla.

Holnap cipővevés a program, aztán pihikélés, vasárnap is pihennék, ha tudok.

Posso leggere? (olvashatok?)

Nino reggel üvöltve ébredt, levágta magát a földre, majd bepisilt, miután átöltöztettem visszaaludt. Oh jeah. Szeretem az ilyen reggeleket, de komolyan. 10-ig az igazat álmát aludta, utána sokkal normálisabb volt. Játszottunk, mesét néztünk, olvastunk (ha még egyszer meg kell néznem a Robotok című animációs csodát, sikítok...), ebédet alkottam. Közben Nino ismét bepisilt, szegény nagyon utálta magát érte, mert nyakig pisis lett. Mondogattam neki, hogy semmi baj, előfordul, aztán jót szórakoztunk azon, hogy pucér (nagyon szeret ám pucér lenni). Ja tegnap este egyébként bejött hozzám elköszönni.

Aztán elindultam a lányokért, és útközben összefutottam Martinával, aki mondta, hogy kérjem el a számát Isabelltől és majd találkozzunk már. Annyira de annyira jókedvem lett ettől, hogy az hihetetlen. Egészen mosolygós éneklős hangulatban értem oda az iskola elé.

Mindig viszem magammal az ebook olvasót, és Elisa most elkérte, hogy megnézhesse. Nagyon ügyesen kiválasztotta magának a HP3-at olaszul és végig azt olvasta hazafele. Namost azt tudni kell, hogy ők nem látták még a HPket mert Isabellék szerint félelmetes (az első szerintem nem is annyira, a hülye rajzfilmek, amiket néha néznek rosszabbak...), úgyhogy nagy sutyiban ment az olvasás. Én lazán odaadom neki ha kéri, szerintem nem lesz baja tőle, ha HP-t olvas. De azért majd megkérdezem Isabelle-t hogy nem lehetne-e hogy megveszem neki ajándékba az első kötetet, mert hogy mind a háromnak szeretnék ajándékot venni mielőtt elmegyek, és akkor a háromból két gyereké megvan.

Aztán ma az jutott eszembe, hogy most épp nem akarok hazamenni. Nagyon fura érzés, hogy úgy érzem, nagyon fogy az idő, még szükségem lenne rá, de közben tudom, mint decemberben, hogy most az a következő lépés, hogy otthon leszek, az otthoni dolgokkal foglalkozom, örülök az esküvőknek, babáknak, állást találok, albit, aztán majd lesz valami, valahogy.

De hiányozni fog ez az egész.

I. Francesco

Reggel Valentina rosszul lett, úgyhogy két poronttyal voltam itthon. Ma egész sok házimunkát csináltam, lemostam a tükröket, sepertem, főztem, teregettem, kitakarítottam az ágy alatt, mert már brutális állapotok uralkodtak ott. Tegnap ugyanis bepattogott Nino labdája az ágy alá és, amikor bemásztam érte, akkor láttam, hogy micsoda dzsuva van. Nino persze baromi jól szórakozott.
Játszottunk is.
Délután elmentünk a Terrazzára, ahol Nino mint a szélvész motorozott, Vale meg görkorizott (előbb-utóbb javasolni fogom a szülőknek, hogy nézessék meg laktózra meg gluténra, mert nem normális, hogy fájogat a hasa). Hazaértünk, Nino elaludt, Vale meg leült a gép elé játszani.

Aztán ma volt pápaválasztás is, innen a cím. Nagyon érdekes élmény az, hogy ülsz a konyhában, ott ül a fél család (Nino és Giorgo nem volt csak ott) és hallgatjátok rádión az új pápa első beszédét, közben vacsoráztok.

Ha most Rómában lettem volna, tuti ott vagyok a Vatikán környékén én is. Mert ez mekkora jó már. Még így is, hogy nem vagyok vallásos, azért valahol nagy dolog.

Ja és hogy lássátok hova szoktunk járni:

https://maps.google.com/maps?hl=hu&tab=ll itt van a kilátás (remélem jó a link)
Ez pedig a Terrazza, amit utálok:

Sei grande bimbo? (te nagy fiú vagy?)

Reggel nyolckor arra ébredtem, hogy őszőkesége áll a szobámban és halkan mondja, hogy "Anna kelj fel, játszani akarok veled!" Majd a következő percben megjelent az apja és kivitte, merthogy nekem még van másfél órám aludni. Persze innentől már csak szundikálás volt, de nem baj.
Ma is kirakóztunk, Nino teljesen egyedül tudja kirakni a 20 db-os puzzlet. Ebédre répát meg husikát csináltam neki, amit örömmel el is fogyasztott.

Most az itt a szokás, hogy úgy vesszük rá Ninot a reggeli pisilésére, hogy ma vajon milyen színűt fogsz pisilni? S akkor ő tippel egy színt (a csúcs eddig a fekete volt), mi meg nagyon gratulálunk neki mert sárgát sikerült pisilni.
A másik, hogy most van a cumiról leszokós időszak. Megbeszélték Ninoval, hogy nagyfiúk nem cumiznak napközben. Így akármikor cumit vesz a szájába, rögtön megkérdezi valaki, hogy nagyfiú vagy? Akkor nem kell neked a cumi. Ilyenkor vagy kiveszi a szájából, vagy elkezd kiabálni, hogy ő nagyfiú! S előbb-utóbb valaki megkaparintja a cumit és elteszi.

A tegnapi esés nem látszik az arcán, szerencsére, viszont a motortól még mindig fél.

Ma olyat is játszottunk, hogy milyen hangja van a... motornak, autónak, repülőnek, hajónak, kiskutyának, kismacskának, biciklinek. Haláli ahogy utánozza.:)

Si ha fatto male

Hogy ez a cím most nyelvtanilag helyes-e arról fogalmam sincsen.

A héten sokat vagyok 8-tól, és ha lesz olyan reggel, amikor Nino is felébred 8 körül és nem esik az eső, akkor elmegyünk majd nagybótolni együtt. Buszozunk is egy nagyot.
Ma 9 körül kelt, addig én is szundiztam, aztán építő kockáztunk meg kirakóztunk, ki tudja rakni tökegyedül a 20 darabos puzzle-t. Mivel nekem volt még dolgom, betettem neki a robotos mesét, amit szeret, és ameddig nézte, addig porszívóztam, teregettem, felmostam, megfőztem az ebédnek valót.
Délután szemerkélt az eső, de azért kimentünk a motorral, amit utálok...
Elmondom miért utálom a motort. Először is műanyagból van.
Másodszor is, olyan rohadt instabil, hogy egy egykerekű bringa biztonságosabbnak tűnik.
Harmadszor, ha Nino elkezd vele száguldani, nincs az a gyorsfutó, aki utoléri.
Jöttünk visszafele a panorámás térről, át az úttesten (ott mindig megfogom a kezét), és egyszer csak akkorát esett a gyerek motorral, hogy azt hittem betörte a fejét. De nem. Csak szép piros lett az arca azon az oldalon, amivel felnyalta a követ. Ordított persze, mint, akit ölnek, én meg csitítgattam, adtam neki puszikát oda, ahol fájt, meg ölelgettem, hogy elmúljon neki. Innentől viszont rém csendben volt, egyik kezemben a hülye motort hoztam, a másikban az ő keze volt,mert nem bírtam mind a kettőt cipelni egyszerre, és Nino sajnos nem tudja átfogni a nyakamat kapaszkodva, mint más gyerekek,úgyhogy a hátamon se vihettem.

Miután hazaértünk önmagától bemászott az etetőszékébe, kérdeztem, hogy éhes-e szomjas-e kell-e neki valami, de 10 percen belül elaludt.

Utálom azt a hülye motort, meg a genovai utak minőségét is.

Camogli

Amióta itt vagyok, Giorgo állandóan mondja, hogy menjek már el Camogliba mert gyönyörű hely. Mindig mondtam neki, hogy jó, majd elmegyek, de egyedül nem akarok.
Tegnap este Yuri kiírta facera, hogy menne Camogliba, lehet csatlakozni. Hát naná, hogy csatlakoztam. Kihagyhatatlan lehetőség!
Persze elsőre rossz térre mentem, de megvártak, beültünk a kocsiba, s elindultunk. Közben mindenféléről beszélgettünk, nagyon mókás ám olaszul beszélgetni könyvekről, Martinról, a Trónok harcáról (Yuri közölte, hogy nem hajlandó tovább olvasni, mert mindenki meghal benne...Ha tudná...).
Először megálltunk valami helyen, ahol a többiek befoccacciáztak, aztán fagyiztunk egy nagyot.
Camogli gyönyörű. El tudom képzelni milyen lehet nyáron, de örültem, hogy most láttam és nem akkor, mert nyáron akkora tömeg lehet, hogy el sem tudnak férni az utcán.

Igazából nem nagyon tudok mit mesélni, mert a látvány volt ami nagyon lekötött. Gyönyörű volt.
Ültünk az egyik padon, és a  nap aranyhidat csinált a tengerre és gyönyörű volt.

Képek a képtárban.

Piova...(esik)

Megkattantok ettől, hogy napok óta szakad az eső.

Szerda óta a lakásban dekkolunk. Tegnapelőtt könyveket nézegettünk, Nino közölte, hogy én vezetem a hippybuszt, az anyja meg a mentőt, a lányok a helikoptert, az apja meg a motort. Tud valamit a gyerek:))
Tegnap rajfzilm nézés volt a program.
Elisa csinált tiramisut és rakott nekem félre a krémből. Szereznem kell piskótát. Bár a krémet már megettem, de van még mascarpone!:)

Ma jöttek a nagyszülők. Isabelle szólt, hogy rakjak rendet a szobámban, majd, amikor megigazítottam az ágyat, mondta, hogy áh, inkább csukjuk rá az ajtót. Pedig most tényleg rend van, csak nem áll minden szögegyenesen, mert tele van az ágyam párnákkal (három párnával alszom, két naggyal, meg a sajátommal és ott van még Gizmo is). Lepakoltam az asztalt is, szóval rend van na.
Azon húsz percig röhögtem magamban, hogy ebéd után a nagyszülők nekiálltak politizálni:D Mint az én nagyszüleim anno.Úgy látszik ez ilyen felnőttes dolog lehet.

Délelőtt játszottam a lányokkal, pontosabban Elisa játszott a gépen, mi pedig Valentinával segítettünk neki.

Pattinare (korcsolyázni)

Mielőtt hazamentem decemberben, nagyon elterveztem, hogy márpedig ezen a télen korizni FOGOK. AKAROK, mert rég koriztam és hiányzik.

Reggel hányinger, szédülés, remegés és társai nélkül ébredtem. Ojjé! Második éjjelt töltöttem nyitott ablaknál, talán ez hat. Cserbe kaptam gyomorfájást, de talán nem kellett volna annyi kamillateát inni előző este (megittam egy liternyit...) Viszont megnyugtatót álmodtam, és ez segített.
Ninonak hisztis napja volt. Semmi se tetszett neki, nem volt éhes, szomjas, nem akart játszani, mesét nézni, olvasni se, semmit. Csak nyekergett. Aztán valahogy mégis kilukadtunk a mesenézésnél, meg a mesekönyv nézegetésénél.
Elvégeztem a házimunkát, megfőztem, hazaértek Isabellék, én pedig bevonultam a szobámba pihenni.

Már tegnap mondtam Isabellenek, hogy ma korizni megyek. Nagyon vártam, nem tudom miért, de nagyon vártam. Persze én értem oda elsőnek, és ameddig vártam ,rájöttem, hogy totál beázott a csizmám (ezt még otthonról hoztam, de már nem viszem haza), úgyhogy baromi boldog voltam tőle.
Aztán jött Assia meg Yuri, később csatlakozott Elenora,aki albán, Julietta, aki spanyol (ha jól tudom) meg még két olasz nő.
A koripálya itt elég kicsi, amikor odaértünk, láttam, hogy jó ronda korik vannak, de hát nem a szépség a lényeg, hanem, hogy funkcionáljon rendesen. Ötödik próbálkozásra találtam olyat, aminek minden csatja ép volt, és rá is ment a lábamra, de azért nyomott itt-ott. Nembaj, másfél órát simán kibírok benne. Ahogy ráléptem a jégre, rögtön jobban éreztem magam. Annyira jó érzés volt, nagyon hiányzott már. Közben összeismerkedtünk egy ukrán sráccal, akinek felcsillant a szeme, amikor megtudta, hogy én magyar vagyok.Mert, hogy az közel van!
Mellesleg ő baromi jó korizott.
Nagyjából tényleg másfél órát bírt ki a lábam, úgyhogy este 11-kor el is köszöntem a többiektől, hogy agyő srácok, elhúztam haza. Addigra elállt az eső is, és fél éjfélre már itthon is voltam.

Nagyon jól éreztem magam, nevettem egy csomót, játszottunk, és kicsit olyan volt, mintha tartoznék valahova, pedig Assián és Yurin kívül senkit se ismertem. De rögtön odavettek engem is, ha fotóztunk meg ilyesmi.

Ha lesz ilyen legközelebb, szerintem megint elmegyek majd.:)

cinquantacinque (55)

Hajnalban, még sötét volt, arra ébredtem, hogy krumplicska valami kegyetlen szívszaggatóan sír, aztán lenyomja a kilincset a szobámba, de mire odaértem volna, hogy kinyissam az ajtót, már megtalálta a szülei szobáját. Nem tudom mi baja lehetett, de nagyon sírt.
Nálam egész éjjel nyitva volt az ablak, gondoltam kipróbálom, vajon légszomjjal ébredek-e ha nyitva hagyom. Hát légszomj barátunk nem látogatott meg, remegés és szédülés viszont maradtak. Rohadt szar érzés igazából, mert tudom, hogy el fog múlni (nagyjából egy óra alatt leszek teljesen munkaképes, és ha egyszer elmúlt, onnantól nincsen probléma), de nem tudom mitől van. Pedig elvileg rendesen alszom, nincsen meleg a szobámban (most ugye főleg nem volt), és amikor hajnalban Ninohoz keltem, akkor nem volt ilyen probléma. Azt is megfigyeltem, hogy ahogy hűl ki a testem reggel (tudjátok van az ágymeleg testhőmérséklet), úgy leszek egyre jobban. Marha jó lenne tudni mitől van ez, mert most már tényleg kezd roppant unalmassá válni.
Szóval a mai délelőtt is azzal ment el, hogy rajzfilmeket néztünk, Nino körbepakolt a játékaival, meg nem engedte, hogy átöltözzek pizsiből, rendes ruhába,aztán játszottunk is, ahogy jobban lettem. Megvolt ma a takarítás, pakolászás, már csak főznöm kell.

Tegnap pedig kint voltunk délelőtt is, délután is, mert gyönyörű szép idő volt. Végre le lehetett venni a kabátot, és nem fáztam. Kismotorral mentünk (ha egyszer gyerekem lesz, NEM lesz neki műanyag kismotorja, olyan instabil az egész, hogy csodálom, hogy még egyben van), amivel odafele nem is volt gond, de visszafele többször is tolni kellett őfelségét, ami azért gond, mert most baromira fáj a hátam.

Holnap este megyek korcsolyázni.:)

Anna! Vorrei latte!!!(Anna szeretnék tejet!)

Épp azt álmodtam, hogy Momo és Dodie felváltva kiabálnak velem, hogy hogy lehet akkora idióta, hogy pont Aragorna voltam képest beleszeretni, ő különben is foglalt, esélyem sincsen nála, ne is gondolkodjak ilyesmin, mert egy tündével nem vetekedhetek semmilyen formában, amikor is egy pici vékony hangocska felébresztett. Nino állt a szobám ajtajában, Bau piccoloval a kezében és szerintem már másodszor mondhatta, hogy tejet kér. Nézek rá, hogy cica, vasárnap van, anyáék? Alszanak. Ojjé. Mivel amúgy is fel kellett kelnem (alhattam volna még 45 percet...) ezért szépen kézen fogtam őkelmét és kimentünk a konyhába tejecskét csinálni. 5 perc múlva megjelent Giorgo pizsamába, hogy mi ez a buli a konyhában. Mondtam neki, hogy hát Nino engem keltett fel, hogy éhes. Ránéz, aszondja: Nino, Anna ma szabad!
Nino meg vigyorgott, mint a tejbetök. Megcsináltam neki a tejet, meg magamnak a teát, és elkezdtem reggelit, meg szendókákat gyártani. Közben a szokásos reggeli bootolást próbáltam elvégezni, baromi lassan ment ma is.
9:23-kor már úton voltam (kulcs, ebook és zenélős telefon nélkül, az ebookot és a kulcsot hazafele bántam, amikor a buszra vártam). A találkozó a Brignolen volt,ami a másik pályaudvar. Először baromira meg voltam rettenve, hogy senkit se ismerek, honnan fogom tudni, hogy ők azok? Aztán megláttam, hogy egy pasi meg egy kínai csaj álldogálnak egymáshoz közel, és odaléptem, hogy ők-e a kirándulós csapat. Ők voltak. Ha jól rémik 25-en gyűltünk össze az indulásra, és még utánunk futott Adrian meg egy barátja (hah újabb név! Mellesleg ő a mexikói srác, őszről). Felszálltunk a buszra, én meg felültem a korlát mögé, hogy elférjünk. Egy öreg néni nagyon aranyosan elbeszélgetett velem, arról, hogy hova megyünk (fogalmam se volt), meg milyen helyesek vagyunk és Magyarország milyen szép. Olyan igazi öreg olasz néni volt, tele mosollyal. Már ettől jobb kedvem lett. Aztán egy orosz lánnyal beszélgettem, akinek nem értettem jól a nevét, de azt hiszem Tanjának hívják. Gyönyörűen sütött a nap, annyira szép idő volt, hogy pólóra vetkőztem és elfeküdtem a fűben a templom előtt. Éreztem, ahogy töltődöm felfele, és az elmúlt egy hét feszültségei szépen lassan szállnak kifele belőlem. Aztán, ahogy mentünk láttunk romokat, és többször eszembe jutott Tünde, mert néha olyan úton kellett menni, amin ő biztosan nem jött volna. Konkrétan én is azon gondolkodtam, hogyha itt most megcsúszom, akkor finito. Rettentő keskeny utak voltak, tele kövekkel. Azon szórakozott Andy (ő volt a túravezető) meg egy másik pasi, hogy milyen vicces lehet itt télen, hogy csúszhat. Tényleg, baromi vicces lehet..:) Gyönyörű tavasz volt, olyan szép, amilyet már régen láttam. (Tudom rég volt tavasz.) Tényleg éreztem, ahogy töltődik belém az energia a következő hétre. Volt egy rész, ahol meg Adim és Bigfoot jutottak eszembe, hogy BIZTOS felmásztak volna oda, meg egy hegyoldal, amiről Ratz, hogy tuti megpróbálna leszaladni rajta. A keresztnél (képek a képtárban) a kilátás olyan gyönyörű volt, hogy azt szem nem képes azt hiszem befogadni. Próbáltam róla fotót csinálni, de fényképezőgép kellett volna hozzá, meg hát az sem olyan na.
Megálltunk valami helyen cappuccinózni, és azt figyeltem az asztalnál, a hol ültem, nem volt két egy nemzetiségből való ember és mégis baromi jól elbeszélgettek egymással. Az orosz lánynak egyébként Narbeleth hangja volt, ha nem láttam, hogy ő beszél, csak hallottam, egy pillanatra még azt is hittem, hogy  Narb az.
Hazafele kisvonattal jöttünk.

Rettentő jól éreztem magam, beszélgettem emberekkel, hárman megkérdezték mi a felirat a táskámon, ketten megdicsértek, hogy jól beszélek olaszul (igyekeztem figyelni), és az egész olyan jó volt.

Viszont rettentően fáj a térdem:(

Un po' (egy kicsi)

Ma reggel már úgy köszöntöttem Mr. remegést és nyomott hangulatot, mint régi jó ismerőst. Nem tartottak sokáig, és kibírható volt. Lassan csak elmúlik végre. De nagyon lassan sikerült felállnia a rendszernek. Ha nem ittam a teámat legalább 20 percig, akkor egyig sem. Közben a gyerekek játszottak a konyhában, nevettem velük együtt, jó volt. Mikor végre sikerült bebootolni, elpakoltam a konyhában, Isabelle megkért, hogy főzzem meg az ebédnek valót, és ha Giorgo hazaért, vasaljak. De azért néztem egy kis rajzfilmet is Ninoval. Egész sokat értek már a rajzfilmekből, és óóriási kedvencem ez itt: (tény ebben pont nem beszélnek, viszont szerintem baromi aranyos, kb. 4 éveseknek készült.)

Mikor kivasaltam, és összehajtogattam mindent, Giorgo közölte, hogy most már akár férjhez is mehetek. Tudok főzni, takarítani, szépen vasalni (a múltkor megmutatta, hogyan kell az ingeket szépen vasalni, mert nem ment valami jól, azóta megy) és a gyerekekkel is jól bánok. Majdnem közöltem vele, hogy jah, csak kéne egy férfi, aki elvesz feleségül... De ilyen, nem hiszem, hogy a közeljövőben akadni fog (ha mégis, akkor úgyis meghívom őket az esküvőmre).

Ebéd után elindultam sétálni, mivel gyönyörű szép idő volt és a múltkor úgy feltöltött ez a sétálósdi a szép időben. Most annyira nem sikerült. Egyszerűen nem tudott olyan jó kedvem lenni, mint a múltkor, nem tudtam kilépni egy kicsit magamból, mint a múltkor, nem éreztem azt, hogy most jobb nekem. Hihetetlen méretű magány tört rám. Ültem az ipercoopnál a padon, ettem a pudingomat, és nézem az embereket és azon gondolkodtam, hogy milyen jó nekik, mind tartozik valahova, mindnek van valami célja, a gyerekek vidáman szaladgáltak a szüleikhez, én meg itt ülök tök egyedül, az ebookommal, meg a pudingommal, és a sírás határán állok, annyira egyedül érzem magam. Hazafele már nem sétáltam, hanem buszoztam, nem volt kedvem még 4 km-et lesétálni hazafele. Elfáradtam. De azért annak örültem, hogy tudtam rendesen uzsonnázni. Vettem ugyanis paradicsmot, sonkát, sajtot, vajat, és volt itthon újhagyma, úgyhogy fejedelmi uzsim volt.

Holnap megyek kirándulni. Remélem jó lesz, mert rám férne.
Amióta visszajöttem, nem rajongok a hétvégékért.