Anche Isabelle sta male

Reggel arra ébredtem, hogy bárcsak sose ébredtem volna fel. Nagyon ramaty hangulattal indult a napom, meg nem tudom mondani pontosan miért. Kb. másfél hete ilyen kedvem van, biztos az időjárás az oka.
Szóval felkeltem és Giorgo rögtön közölte, hogy Isabelle is beteg. Ojjé, mondom az vidám lesz akkor. Beteg anyu is, meg a gyerek is. Igyekeztem tőlem telhetően mindent megcsinálni, amit szoktam, sőt, most nagyon szétnéztem, hogy kell-e még valamit. Csináltam nekik narancslevet is, meg vasaltam friss zsepiket.
Nino egész nap három dolgot csinált.: Keringett a lakásban, taknyodzott és sírt. Ja néha aludt is, de folyamatosan köhög, így nem mondanám, hogy sokat tud pihenni. Igazából az egész család fáradt, én is.
Délután elmentem vásárolni a hétvégére kenyeret, kaptam ajándék nasit, aztán kaptam ajándék egy liter kólát! Az fog engem életben tartani a hétvégén! Mert hogy a hétvégén bizonyám, megyek Torinóba. Nagyon sokat filóztam rajta, főleg az utóbbi időben, mert szerintem a heti fizum unzusammen el fog rá menni, de nem akarom kihagyni se a filmmúzeumot, se az egyiptomi kiállítást, ami itt van tőlem 2,5 órányira, meg hát persze a város. Szeretnék egy kávét meginni egy kávézó teraszán vasárnap reggel és közben olvasni, vagy nézni az embereket, mint a filmekben. Illetve venni akarok Torino térképet ééés üveggömböt magamnak. Genovásat is vennem kell még. Szóval csúfondáros pénzköltés lesz itt, és amikor ez eszembe jutott tegnap a zuhany alatt, akkor kicsit elszomorodtam. Még mindig alig 200 eurót tudtam félretenni, és még legalább ennyi kéne ahhoz, hogy valamit is tudjak kezdeni magammal otthon, ha nem több. Mondjuk áprilisban csak Pisába megyek, amikor a barátaim tavaszi találkozón lesznek.
Szóval nehéz.

Mondtam már skypon többeknek is, hogy nagyon úgy érzem, hogy elfáradtam. Hogy nem azért vagyok fáradt, mert nem alszom eleget, vagy vitamin hiányom van, hanem egyszerűen elfáradtam. Fárasztó az, hogy a munkahelyem az ajtó másik oldalán van, hogy nem tudom magam teljesen elengedni.
Ma azért mentem el sétálni délután, emberek közé, hogy egyedül legyek egy kicsit. Mert az utcán menve, nem érzem azt, hogy szégyen lenne ha könnyezem, de a család előtt nem sírhatok, mert az ember nem sírhat a munkahelyén. Mert biztosan nagyon kedvesen fogadnák és megpróbálnának megvigasztalni, de azt mégse mondhatom nekik, hogy azért bőgök, mert haza szeretnék menni, mert hiányoznak a barátaim, hiányzik, hogy valaki megöleljen, hiányzik hogy úgy beszélgethessek velük, hogy az arcukat is látom, hogy megérinthetem őket, hogy velük lehetek.