Manifestazione

Elmentem ma délután Elisáért, meg suliba is. Cefetül hideg van kint, már kesztyűt kellett húznom. Nem voltam tőle túlzottan vidám, de ház hazafele úgyis busszal jövünk. Várom a kiscsajt, közben elkezdett kockára fagyni az orrom, odaadtam neki a papírt, amit oda kellett adnia a tanítónénijének. Itt is tegezik a tanárokat ha jól vettem ki a szavaiból. Ezután elmentünk a buszmegállóba és vártunk. És vártunk... És vártunk... És a busz nem jött és nem jött és nem jött. Mondtam Elisának, hogy menjünk haza gyalog, de nem őő busszal akar menni. Oké legyen. Na negyed hat körül érkezett egy 18-as, amiről tudtam, hogy a lift aljában rak le minket, ami meg felvisz a kilátáshoz, dejó. Aha... Csakhogy tüntetés volt a főtéren, úgyhogy NEM ment arra semmi, hanem került, így nem jutottunk el a térre, egészen az ipecoopig mentünk, ami azért nincsen közel. Mondtam neki, hogy na akkor most leszállunk és el kell jutnunk a Principe felé, onnan meg majd gyalog. Zseniális ötlet volt, mert jött is egy busz, ami arrafele megy, de nem ment ám el a Principére hanem az alagútnál tett le minket, onnan pedig gyalogoltunk, aztán lifteztünk. Közben mind a ketten jól átfáztunk, nekem azóta dől a takony az orromból, úgyhogy ha holnap nem hoznak narancsot, elmegyek venni  egy kilót és megeszem szombat délután. Még van 4 euróm az erre a hétre magam által kiutalt pénzemből.:)
Megbeszéltem vele a kiabálást is, azt mondta, hogy oké. Szerintem nem is vette észre, hogy üvöltött. Mondtam az apjának is, hogy nem volt jó erre ébredni reggel.

De tuti, hogy ezt a szót, míg élek nem fogom elfelejteni...

Il primo bacino

Reggel Elisa hangjára ébredtem megint. Valamiért nagyon üvöltött, és már ott tartottam, hogy kimegyek és pofon vágom. Aztán persze mégsem tettem és igyekeztem visszaaludni, de délután, hazafele beszélek vele, hogy legalább reggel ne üvöltsön már. Nino megint 11-ig aludt, mert tegnap többször is sírva ébredt éjjel.

Ami miatt ma elkezdtem írni az az, hogy éppen öltöztettem a gyereket, készen voltunk és az ölembe ugrott aztán adott nekem egy nagy cuppanós puszit. Olyan igazit.:) Hát én halál boldog lettem tőle. De tényleg, nagyon nagyon boldog lettem tőle. :)

Filo

Már majdnem teljesen készen vagyok az egyik ajándékkal, de kellett hozzá még cérna. Na megkérdeztem Isabelle-t hogy hol van itt cérnabolt (merceria). Mondta, hogy elmegyek az xy térig és ott kérdezzem meg. Néztem rá, hogy őőő oké... Nagyon rendes volt, mert egy órával hamarabb engedett el, hogy még nyitva találjam a boltot. Na el is indultam szépen, le is értem az adott térig, ahol először egy kreatív cuccokat áruló boltban kérdeztem meg, hogy amúgy ez a bolt hol van? A néni magyarázott valamit, de nem teljesen értettem, így jól eltévedtem. Visszajutottam a térre, bementem egy másik boltba, ahol megint magyaráztak valamit, de még mindig nem jártam sikerrel. Már majdnem sírtam, amikor bementem újra ugyanabba  a boltba, hogy bocsi, de nem találom! Jaa, hát ne merceriát keressek, hanem a boltot úgy hívják hogy... Így persze azonnal megvolt. Icipici boltot képzeljetek el, benne egy csomó emberrel. Na gyorsan megkerestem, amiért jöttem, majd mondtam, hogy egyébként hímzőfonalat szeretnék. Jaa az csak feketében van... Hát az nekem nem jó, nekem barna kéne meg sárga. Jaa az nincsen. Hurrá. Úgyhogy a következő adag ajándékhoz még fel kell kutatnom valami boltot,ahol van hímzőfonal is, nem csak keresztszemes öltéshez való...
Viszont ezután nagy örömmel jöttem haza, mert ma szépen be tudom fejezni (majdnem) amit elkezdtem.

A másik mókás dolog az volt, hogy Nino közölte az utca közepén, hogy MOST kell pisilni. Őőő.. Oké. Nadrág le, gyerek megtart, mondom neki, na hol a pisi? Hát nem telibe pisilte a kezemet? Én akkorát visítottam ijedtemben (képzeljétek el, hogy fogtok egy gyereket, hogy tudjon pisilni, de nem látjátok, hogy pisil-e és akkor valami meleg végigfolyik a kézfejeteken...), aztán elkezdtem röhögni, és itthon olyan mennyiségű szappannal mostam kezet, hogy ihaj. De azért vicces volt, Nino is nevetett.

Amúgy ma 11-ig aludtunk, mind a ketten. Én ugyan felkeltem, amikor kellett, de ő nem, és úgy voltam vele, hogy akkor még egy kis pihi az ágyikóban nem árt. Néha kimentem megnézni, hogy lélegzik-e még, és el-el aludtam én is. Naggyon jó volt.

Dove la muccha?

Történt valamelyik nap, hogy Nino épp bemászkált a szobámba, amikor öltöztem, így látott bugyiban. Akkor pont olyan bugyi volt rajtam, aminek az elején két pici tehénke van. Na Nino rögtön megjegyezte, hogy la muccha, én meg gyorsabban öltöztem.
Ma fetrengtünk a földön, rám néz, meg a nadrágomra, majd ilyet szól: Dove la muccha? Voglio vedere.
Hát én úgy elkezdtem röhögni, ő meg nem értette (a mondat értelme: Hol a tehén? Látni akarom).
Mondtam neki, hogy a tehén most fürdik. De azért nagyon vicces volt.
Délután pedig elaludt az ölemben.

Mostanában a lányokkal is jobban kijövök egyébként, főleg Elisával. Így, hogy lassan elkezdem érteni, amit mond...

Tegnap kérdeztem a családtól, hol lehet fonalat venni. Mondták, hogy hol, de nézzem meg a varrókészletet, biztosan van, amilyet szeretnék. Úgyhogy feltúrtuk a varrókészletet és tényleg volt olyan.

Ja meg ma véletlenül rányitottam Isabellre, amikor fürdött, mert nem volt becsukva az ajtó és azt hittem be lehet menni a kiskádért, amibe a frissen mosott ruhákat szoktuk tenni. Hát nem tudom melyikünk volt jobban zavarban, ő vagy én. :))

Alszik a munkám

Ma reggel Nino sírva ébredt. Nem csodálom, elég csúnyán köhögött előtte. Miután megitattam tejjel, kérdeztem tőle, hogy akar-e még Valentina ágyában pihenni. Akart. Azóta is alszik (ennek úgy egy órája legalább). Szóval épp alszik a munkám, így van egy kicsi plusz időm.
Tegnap egész délután szabad voltam, ennek örömére, amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam itthonról, mert már nem esett az eső. Még mindig annyira meleg van, hogy a vastag pulcsimon kívül nem kell mást felvenni. Ültem egy kicsit a mekiben, az ingyenwifin, aztán megkérdeztem mennyibe kerül a fa furulya. Marha ügyesnek éreztem magam, hogy meg tudtam kérdezni. De tényleg. Mondtam a bácsinak, hogy azt szeretném kérdezni, hogy mennyibe kerül egy fából készült furulya? És akkor megmutatta, hogy milyen van és mondta, hogy 23 euro. Kicsit elszomorodtam, hogy most biztosan nem fogom tudni megvenni, de sebaj. Majd ha visszajöttem. Akkor viszont uuhuuu semmi se állíthat meg benne, hogy zenéljek. Nagyon hiányzik ugyanis az, hogy zenéljek. Elég sokat énekelek itt kint, de egy csomó dal van, aminek nem jut eszembe végig a szövege, vagy néha Nino rámkiabál, hogy mostmár fejezzem már be de rögtön. (Ilyenkor kaján vigyorral üvölti, hogy BASTA ANNA NON CANTARE!!!!!!) Én meg vigyorogva közlöm, hogy nem, mert én most énekelni akarok.
Olasz után elmentem felkutatni a boltot, ahol ahhoz voltak dolgok, amit karácsonyra készítek. Elleszek vele egy darabig, mert jó macerás dolgot találtam ki, de örömmel csinálom. Utoljára akkor szöszöltem ennyit valamivel, amikor neszeszert varrtam magamnak és arra a mai napig büszke vagyok, olyan jól sikerült.

Az jutott még eszembe egyébként, amiért megnyitottam a blogszerkesztőt, hogy annyira érdekes, hogy az elején csak arra törekedtem, hogy mindegy hogyan, de értsék meg, amit mondani szeretnék. Most már arra is nagyon igyekszem figyelni, hogy helyesen, vagy szépen, választékosan mondjam.

Szeretnék tényleg szépen beszélni olaszul, mire hazamegyek májusban. Nem csak a nyelvvizsga miatt, hanem egyébként is.

Cenerentola

Na mire ezt a nevet nekem sikerült megjegyezni és kiejteni...
Ma délig aludtam. 10 körül elment a család, és így volt még két órám csendben aludni.
Aztán kivittem a gépet a konyhába, rendet raktam, összeállítottam egy adag zsömlét, benyomtam a sütőbe (isteni szép lett és finom is), meg ettem még gulyást. Pont annyi maradt, hogy vacsorára legyen egy kicsi. Közben beszélgettem Tündével, meg ráírtam egy csomó mindenkire, mert baromira egyedül éreztem magam.
Nem tudom, hogy ez amiatt van-e, hogy ma egész nap esett az eső és sötét volt és egyedül voltam a lakásban, vagy más oka van-e, de most már kezdem unni, hogy úgy érzem, hogy MOST akarok hazamenni AZONNAL, mert ha így érzem most, akkor hogy fogom kibírni januártól májusig? Oké az más lesz, mert akkor már szépül az idő, meg többen mondták, hogy meglátogatnak majd, meg hozok ki magammal kreatív cuccokat, hogy tudjak alkotni. Mármint nem is unom ezt az érzést, hogy haza akarok menni, most azonnal, csak rossz, hogy tudom, hogy még nem lehet. Ha lehetőségem lenne rá, akármennyire is jó itt, nem jönnék vissza. Nem azért, mert itt nem jó. Tudom, hogy otthon sokkal nehezebb lesz sok szempontból, de úgy érzem, hogy ott most nagyobb szükség lenne rám, hogy több feladatom van, amit otthon meg kell csinálnom, mint itt. Rettentő soknak tűnik az az idő, amit még itt fogok eltölteni, pedig tudom, hogy elrepül és tudom, hogy hasznomra lesz és sokat fogok belőle tanulni.

A fenti név pedig azért lett a bejegyzés címe, mert jobb dolgom nem volt ma, mint főzés közben Hamupipőkét nézni olaszul. Ebből sokkal kevesebb szót értettem meg, mint a Hófehérkéből, pedig igyekeztem figyelni rá, és az utolsó fél óráját már az ágyban ülve néztem végig.
Belegondolva, mind Hófehérke, mind Hamupipőke alkalmatlan királynénak.
Mert gondoljuk végig. Hófehérke, bár elvileg a királyi család sarja, nem egészen úgy kezelik, mint egy nemeslányt. A legjobb barátai a galambok, meg az erdei állatkák. Aztán a gonosz mostohája meg akarja öletni, ő meg a törpéknél köt ki. Azonnal kitakarít (egy vadidegen házban!) meg főz némi vacsorának valót, majd, mint aki jól végezte dolgát ledől a törpék ágyára. Ha én törpe lennék nem valószínű, hogy baromi boldog lettem volna tőle, hogy hazamegyek és a házam nem úgy van, ahogy hagytam, ráadásul egy vadidegen alszik az ágyamban. Másnap, amikor a törpék elhúznak dolgozni, jól a lelkére kötik a kisasszonynak, hogy ne engedjen be senkit, az meg mit csinál?Nemhogy beengedi a vénasszonyt, de még eszik az almából (az eredeti mesében meg még butább, ott háromszor is sikerül átverni). De azért ezek után megkapja a herceget, aki feleségül veszi, és így egy ország királynéja leszen belőle. Hát nagyon annak való, mondhatom.
A másik meg ugye Hamupipőke, aki hasonló háttérrel indul, csak ő egyszerűen gazdagember lánya. Sokkal életrevalóbb, mint Hófehérke, bár ő is az állatokkal társalog naphosszat, miközben hajnaltól-iccakáig dolgozik. Aztán eljön a bál napja, és ő némi rásegítéssel eljut a bálba, ahol rögtön szemet szúr a királyfinak, éjfélig táncolnak, aztán a kisasszony elszalad, de a cipőcskéjét hátrahagyja. Jön a herceg, hogy cipellő próba van, ez az idióta meg, nemám meghúzza magát, nem. Elindul ÖLTÖZKÖDNI azt a dalt dúdolva, amit nekik játszott a zenekar előző éjjel. Erre a gonosz mostoha persze bezárja, és ha nincsenek a barátai, az egérkék a madárkák meg a ház kutyája és lova, akkor ott marad élete végéig. De persze megmenekül és hozzámegy a királyfihoz feleségül, és mindenki boldog. Szintén nagyon jó királyné válhatott belőle.

Arról nem is beszélve, hogy milyen cefetül kényelmetlen lehet egy üvegcipellő...

Gulyásleves

Igen, bizony! Főztem gulyáslevest! ÉÉN ITT! Isabelle mondta két napja, hogy mi lenne ha főznék. Mondtam, hogy oké, de kell hozzá pirospaprika mert anélkül nem az igazi. Na Giorgo csak azt felejtett el venni, úgyhogy reggel közöltem vele, hogy anélkül nem lesz gulyás. El is rohant boltba. Miután hazaértek én gyorsan nekiálltam az elkészítésnek. Közben a farzsebemből szólt a muzsika a telefonon keresztül Corvus corax szólt meg Kíla. Giorgo kérdezte, hogy ez miez én meg próbáltam neki elmagyarázni, de egyszerűbb lesz, ha majd megmutatom, ha lesz rendes netem.
Aztán Giorgo kérdezte, hogy a gulyás az ilyen leveses? Mondtam, hogy igen, mert, amire ő gondolt az a pörkölt. De hogy ezt nem marhahúsból csinálják? Mondtam, hogy de, de az én családom disznóból szokta.:)
Egyébként valami isteni finom lett. Én még életemben nem csináltam ilyen isteni finomat gulyásból. Persze magamnak utánfűszereztem, mert ha én sótlannak érzem, akkor az pont jó.:)

Aztán rohantam, hogy el ne késsek a találkozóról Júliával és mentünk ingyenes idegenvezetésre. Az elején még tudtam követni miről van szó, de aztán már Júlia sem tudott figyelni. Olyan volt, mint egy nagyon nehéz szöveghallgatási feladat. Ezután mentünk A kávézóba, amiben Könyvek vannak meg Forrócsoki. Hát oda fogok szokni. Sőt ha valaki kijön oda elviszem!:)

És még holnap is lesz gulyásleves:))

Örömbódóttá.

Come posso....?

Az az érdekes, hogy nálam nem folyamatos, hanem ugrásszerű a fejlődés a nyelvtudás során. Az egyik nap még nem tudok használni egy formulát, vagy nem értem meg, a másik nap pedig hirtelen mindent értek és minden megy.
Ma három ilyen élményem is volt. Az egyik úgy történt, hogy van egy mesecd, amit nagyon sokat hallgatnak a gyerekek. Eddig fogalmam se volt róla, mégis milyen mese lehet, meg nagyon gyorsan is beszéltek benne. Ámde, vasárnap megnéztem a Disney Hófehérkét olaszul, és ma meglepve vettem tudomásul hogy az első dalocska bizony a hét törpéről szól, és az egész mesecd a Hófehérke igazából. Ettől egyébként döbbenetesen jó kedvem lett, és ahogy figyelni kezdtem, rájöttem, hogy nagyon sok mindent értek már abból, amit énekelnek, csak eddig nem értettem. Ez a jókedv egészen sokáig tartott ma, és rám is fért, mert rosszul ébredtem, de erről később.
A másik ilyen élmény, hogy a gyógyszertárban akartam venni valamit, és kérdeztem a gyógyszertárost, hogy hogyan tudnék olyat venni, amit keresek. Először csak nézett rám, hogy mire gondolok, aztán elmondtam újra, más szavakkal, de még mindig nem értette. Mondtam neki, hogy őőő nem találok olyan típusú valamit, amit keresek, még a márkát se, de majd akkor hozok róla képet vagy valamit, és akkor hátha rájön, hogy mit szeretnék. Mindezt úgy, hogy közben nem kellett fordítanom magamban, nem kellett keresgélnem a szavakat a fejemben, hogy hogyan mondjuk, hogyan ragozzuk megfelelően.
A harmadik ilyen élmény az az volt, hogy írtam Isabellenek SMS-t hogy hol vannak, mert mi most értünk haza, és életemben először használtam a stare+gerundio alakot. Anno Edina nagyon sokat magyarázta, hogy ezt mikor, hogyan kell használni, és egy facebook csetelést követően jöttem rá, hogy hogyan működik, meg itt hallottam ugye nagyon sokszor, de használni most használtam először. Egyébként szerdán erről tanultunk nyelvtanfolyamon. Szóval teljesen büszke vagyok magamra.:)

Egyébként, Isabelle ma megdicsért, amikor a fizumat adta. Mondta, hogy nagyon ügyes vagyok és nagyon jól bánok a gyerekekkel, és látszik, hogy szeretnek (főleg Nino, aki majdnem az én ágyamban aludt el). De azért a lányok ágyát még mindig nem tudom bevetni. Mondtam, hogy igyekszem.:) Az a baj, hogy Elisa ágyát mindig másképp kell megcsinálni, de hát csak megtanulom végre, hogy hogy kell. Meg ugye én otthon sose vetettem be az ágyamat, mert minek. Az emeletes ágyra amúgy se lát fel senki, a hálószobámba nem engedtem be embereket, szóval nem éreztem szükségét. Most sincsen bevetve az, amin ülök. Ez is olyan nekem, mint a portörlés, hogy nem látom értelmét a feladatnak, de azért megcsinálom ha kell. 

Holnap pedig gulyást fogok főzni. Hát szurkoljatok, hogy finom legyen. 

Fejlődéslélektan

Amikor egyetemre jártam, az egyik kedvenc tantárgyam a fejlődéslélektan volt. Meg úgy általában a pszichológia (majdnem pszichológusnak tanultam, csak aztán rájöttem, hogy akkor biztosan mindig, mindenkit elemezni akarnék, és az nem lenne jó).

Most elnézem ezt a két éves kis kölyköt, és azon gondolkodom, hogy vajon ő ügyesebb-e a kortársainál, vagy, akiket én ismerek vannak kicsit lemaradva?

Krumplicska egyedül eszik, öltözik (a zoknit segíteni kell felvenni), játszik, mondhatni szobatiszta, folyékonyan és érthetően beszél (ha én megértem, akkor az olaszok simán), a kérdéseket megérti, válaszol rá, ha azt kérem, hogy mutasson meg valamit megmutatja. Tudja melyik testrésze hol van és mi a neve, bal kézzel fogja a ceruzát (és egészen helyesen tartja, nem marokra fogja, hanem majdnem úgy, mint ahogy mi, akik már tudunk írni), és naagy baleenákat rajzol, amiknek ha azt mondom, hogy hol a szeme, a szája, akkor a baleeena (bálna) belsejébe rajzolja és nem kívülre. Ha azt mondom, hogy hol a keze, lába a baleeenának, akkor kicsit csatlakoztatva, de a testen kívülre rajzolja őket. Mást amúgy még nem rajzol, inkább csak firkál, de abban haláli ügyes. Tud ujjal és ecsettel festeni, kezet mosni, egyedül bilizni, sőt most már kéri, hogy olyankor hagyjuk magára. A múltkor a bringát végig egyedül tolta hazáig, pedig az azért nem volt könnyű bicaj, még nekem se (nem tudom mitől, de farnehéz). Megérti ha valamire azt mondom, hogy nem, de azért megkérdezi, hogy miért (általában az a válasz, hogy fai la bua /ez kb. az elesel, megütöd magad lehetne magyarul/ ). Óriási türelemmel képes rakosgatni a kockákat egymásra, egymás mellé, vagy a kisautókat, vagy akármit. Nagyon szeret pakolni és szeret segíteni nekem seperni vagy porszívózni vagy teregetni vagy ki-be pakolni a mosogatógépből. Ha azt mondom neki, hogy ez most fájt, akkor oda, ahol fájt, kapok egy puszit, tudja, ha rosszat csinál(t) és azonnal megpróbálja jóvá tenni.
Mostanában rászokott arra, hogy a függöny mögé bújik, ami vicces, mert a függöny átlátszó.:)

Szóval nem tudom, biztosan csak én találkoztam még kevés két évessel, meg, akikkel együtt dolgoztam anno, azoknak ugye muszáj volt fejlettebbnek lenni sok szempontból, mint a többieknek, hogy életben tudjanak maradni, de valahogy úgy tűnik, hogy Krumplicska ügyesebb, mint például azok a gyerekek, akikkel a játszótéren találkozunk néha.

Csak arról a nyoffaék cumiról szokna már le:)

Voglio succo!

Még mindig hihetetlen sebességgel bír a netem . Tegnap meg tegnapelőtt elmentem a mekibe az ingyen wifihez, hogy meg tudjak nézni ezt-azt. Arra már rájöttem, hogy be kell szerezzek egy telefonhoz való headsetet, olyat, ami kizárja a külvilág zaját, hogy tudjak skypon beszélni a telefonról is.

A honvágyam kezd elmúlni. Még mindig számolom vissza a napokat, hogy mikor megyek haza, de most már nem érzem azt, hogy szörnyen nehezen fogom kibírni ezt az időszakot. Azt hiszem csak az tudja megérteni, hogy milyen volt nekem az elmúlt pár hét, aki már átélt hasonlót. De most már tényleg jobb. Megint sokat nevetek, meg sokkal könnyebbnek érzem a beszédet is, mint korábban.

Krumplicska köhög, ami nem lep meg, mivel mostanában a "csakazértsemveszemfel" korszakát éli. Úgy kell néha ráimádkozni a zoknit, vagy a nadrágot. Bár hétfőn teljesen egyedül öltözött fel, és nagyon meg is ölelgettem, amin nagyokat kacagott. Hétfőn egyébként is nagyon helyes volt egész nap. Segített nekem, játszottunk, nevetgéltünk, elmentünk a térre, amit utálok, de kaptunk ajándékba egy bicajt. Legalábbis remélem, hogy tényleg ajándék volt, mert a "regalo" szót kiértettem belőle meg azt, hogy vihetjük, és nem hangzott el a fizetni meg a mennyibe kerül sem. De mivel úgyse megyünk arra egy ideig, igazából tökmindegy.
Kedden jött a nagymama és Krumplcsika épp akkor ébredt, szóval jó nyűgös volt. A nagyi mondta neki, hogy kér-e gyümölcslét (az a succo) vagy biscottit vagy mit kér? Mire én rájöttem, hogy hát de hülye vagyok, ébredés után reggel tejet szokott kapni, az biztos jó lesz most is. S lőn. 4 üvegnyi tejet ivott meg (egy üvegben szerintem 4 deci tej fér el). Meg nagyon érdekes élmény volt, hogy, ha letettem a kezemből, akkor sírt, ha a nagyanyja fogta a kezébe, akkor sírt, de ha az ölemben volt, akkor nem sírt. Ettől azért kicsit jól is éreztem magam, meg kicsit lelkiismeretfurdalásom is volt, hogy némmá a gyerek az én kezemben jól érzi magát, de a nagyanyjáéban nem. Meg én tudom mi kell neki, ő meg nem. Fura érzés volt. Főleg, hogy tudom, hogy miután hazamentem májusban, még pár hónapig emlékezni fog rám, de aztán elfelejt. Én se emlékszem sok felnőttre a kisgyerek koromból, pedig biztos nekem is voltak ilyen felnőttek, akiket nagyon szerettem. Az óvonénieim közül is csak négy maradt meg, és abból is három nem a jó emlékek miatt (egy kicsavarta a kezemet, egy bevágott a hideg zuhany alá, egy pedig imádkozni tanított, egy állami óvodában...)

Néha egészen megtáltosodik a netem, ezért tudok most blogolni is.

Ja meg sütöttem zsömlét, de inkább lepénynek lehet nevezni,ami lett belőle. Halálian néz ki. De azért finom.

Ja és hétvégén gulyást fogok főzni. Még le kell írnom mi kell hozzá. Izgalmas lesz.

gyökkető

Nagyjából gyökkető sebességgel tudom használni a netet, mert most sikeresen elhasználtam két és fél hét alatt, azt a mennyiségű adatforgalmat, amit máskor egy hónap alatt szoktam. Mondjuk ezen azt hiszem nincsen mit csodálkozni, amikor csak tudtam felléptem a netre, mert baromira egyedül éreztem magam itt kint. Azért most már kezd jobb lenni, de még alakul. Mondjuk a tudat, hogy nemsokára hazamegyek egy kicsit eléggé jó érzés. Pedig tényleg jó itt, csak, amikor minden este úgy alszom el, hogy mindenféle szép emlékek jutnak eszembe, akkor kicsit nehéz. Bár sírni még mindig nem sírtam, pedig lehet, hogy kellene.

Kincsőnek hála, tegnap elmentem a milánói tolkieniták találkozójára. Tegnap voltam 9 évesek.:) Mármint az a család. Mert az olaszoknál családok vannak, és azokból áll össze A Társaság. Rettentő kedvesek voltak, beszélgettek velem, és mondták, hogy jöjjek máskor is. Ittam sok sok teát meg láttam ooolyan kalligráfus izéket, hogy úúú. Azt se hittem volna soha, hogy életem első tengwar előadását olaszul fogom végighallgatni és még érteni is fogom a nagy részét. Teljesen vidám dolog volt.

Hazafele feltöltöttem a telefonomat egy néni segítségével.

Ha legközelebb Milánóban járok, azért a várost is meg fogom nézni.:)

Képeket két hét múlva kaptok, amikor lesz rendes netem.

cinque euro

Úgy látszik az 5 eurósok valamiért nem szeretnek engem.. Ma elmentem vásárolni a holnapi naphoz, hogy legyen mit tennem a szendvicseimbe, amihez ma sültek ki szép zsömlék. Isteni zsömlék. Olyan zsömlék, hogy igazi héjuk van és úúú (és mint tudjuk a héjában van a vitamin). Szóval az jól sikerült. Gyönyörűek lettek. Barnák és.... Na jó felteszem róluk a képet, mert akkor látjátok is. Oké, nem ilyen nagyok, de úú... Még soha nem sikerült ilyen szépet és finomat csinálnom. 
Szóval elmentem a coopba vásárolni és ott ilyen automata kasszák is vannak. Először nem találtam a 20-asomat, ettől ideges lettem, majd meglett, fizettem vele és nem vettem észre, hogy 5 euróval kevesebbet adott vissza a gép, csak kicsivel később. Rettentően dühös lettem magamra emiatt. Ezért nem is mentem olaszra, mert annyira dühös voltam magamra, hogy nagyon. Meg szomorú is voltam és az jutott eszembe, hogy haza akarok menni, mert ott legalább el tudom mondani szótár nélkül is, hogy mi a problémám, ott el tudom olvasni az ételek címkéit rendesen, meg a dolgok használati utasítását. 
Elmentem hát a kertbe,egy kicsit egyedül lenni, hátha jobb lesz. Hallgattam némi zenét, aztán hazajöttem, és ettem zsömlét meg sajtot meg felvágottat meg paradicsomot meg csokit és akkor kicsit jobb lett a világ. 

Ja hazafele fotóztam is. Íme:

Csodazsömle, nagyobbak, mint a tenyerem.

**************

A cím helyére képzeljetek valami nagyon ronda, undorító káromkodást. Reggel egészen jól sikerült kelni, nem voltam álmos, nyűgös, pedig nem aludtam valami sokat. Miután Isabelle és a gyerekek elindultak, és én még nem voltam teljesen ébren, Nino elkezdte hordozni a bilijét. Mondom neki, hogy mi van pajti? Pisilni akar. Oké, akkor hajrá, csüccs. Aha... Ahogy én azt elképzeltem. Hordozta még egy ideig majd bekakilt... De nem ám akárhogy, hanem még a földre is jutott belőle. Hát képzelhetitek milyen rohadt boldog voltam. Levettem róla minden ruhát, bedobtam a csapba, a gyereket a kádba és lezuhanyoztam. Aztán feltakarítottam a kakit, felöltöztettem a gyereket, és beküldtem mesét nézni. Felmostam mindenütt, aztán kicsit pihentem. 11 körül összekaptam a gyereket, meg magamat, mert el kellett menni vásárolni. Lesétáltam vele a via caffaro végére, ott vettem kenyeret, majd lifteztünk és vettünk husikát átmentünk a carefourba. Na itt történt az, amitől mindig félek. Sikerült elhagynom valahogy a komplett listámat, blokkokat és 5 eurot. Nem volt nálam több pénz, csak némi apró meg a kártyám.Nem kicsit voltam ideges, ráadásul Nino is tekergőzött a kosárban, ment volna már haza. Állok a pénztárnál, odaadom a kártyát a néninek, aki el volt ájulva a Szedertől, éééés a kártyát NEM fogadta el a hülye rendszer. Fizettem már vele itt kint, szóval nem értem mért. Rohadtul szarul éreztem magamat. Volt 2 eurónyi apróm, és hármat kellett volna fizetni. Nagyon szar volt. Aztán egy néni kisegített egy euróval én meg nagyon hálálkodtam neki. Itthon Nino sikeresen bepisilt, megint nem szólt, hogy kell neki. Minden úszott a pisiben, a gyerek, a ruhája, a padló, a szék, amin állt... Ebédnél pedig sikerült a földre borítania a komplett tányérját, tele rizzsel.

Úgyhogy ma nagyon kabbefaszom napom van.

Che facciamo oggi?

Nem aludtam jól az éjszaka, hülyeségeket álmodtam, meg későn is aludtam el. Aztán arra ébredtem, hogy Nino áll a szobám ajtaja előtt és kiabál  befele, hogy Anna sveglia! Én meg kikiabáltam, hogy gyere be! Na akkor az ágyam előtt álldogálva próbált felébreszteni. Nagyon aranyos volt, odahozta a tigrisemet, meg odaadta a bauját, szóval tényleg tündéri volt. Mondtam neki, hogy 5 perc és felkelek, csak 5 percet adjon még. Erre elkezdett nevetni. Miután zombi-módban kitotyogtam a konyhába, Giorgo kérdezte, hogy fáj valamim? Mondtam, hogy nem, csak nem aludtam jól. Tőszavakban elmondtam neki az okát (későn aludtam el nagyon és nem voltam vidám...), aztán elmentem emberré varázsolni magamat. Akkora adag kávét ittam, hogy egészen délután kettőig kitartott. Nem kávéztam már talán egy hete, vagy több. De ma kellett.
Délelőtt pakolásztam, takarítgattam, ebédet főztem. Ebéd után pedig a neten lógtam. Kellett a kicsi lelkemnek. Négykor elindultunk Ninoval játszani, de én okos vagyok és vittem a babakocsit is, mert éreztem, hogy ebből alvás lesz. Éééés tééényleg. De azért sétáltam vele háromnegyed ötig, közben hallgattam a mindenféle csudajó zenéket a telefonomon, aztán itthon meg olvastam. Isabelle kicsit idegesen kért, hogy ő most elszalad valamiért, én meg addig rakjam már rendbe a konyhát. Mondtam, hogy persze, hát megcsinálom (ekkor már nem dolgoztam elvileg) és tényleg igyekeztem szépen megcsinálni. Ma ugyanis valami okból kifolyólag, kétszer lett felporszívózva. Egyszer én, egyszer pedig Isabelle porszívózott s nem tudom, hogy ő miért. Nagyon figyeltem pedig, hogy ne maradjon kosz sehol. Szóval igyekeztem szépen megcsinálni, amit kért, aztán besegítettem a vacsorában is.
Ja volt ma egy érdekes jelenet. Megyek ki a konyhába, látom ám, hogy Krumplicska éppen veszi le az asztalról a biscottis dobozt. Namost ezt ugye nem szabad ám. Elvettem tőle a dobozt, és mondtam neki, hogy na ezt nem. Nincsen biscotti, előbb ebéd van. Erre hozzám vágta bau piccolót (ő a szívecsücske játék egyébként, amikor bau piccolo bagnato, akkor egész nap sír) én meg elvettem tőle. Néz rám, hogy de ő akarja. Mondtam neki, hogy nem adom, mert hozzám vágtad, és ha dobálod biztosan nem kell neked. Na üvöltött vagy 5 percig a konyhában, akkor leguggoltam elé, és megkérdeztem, hogy fogod még dobálni? Nem? Akkor visszaadom. Aztán ő ment játszani, én meg folytattam az ebéd készítését.
Egyébként szeretek vele sétálni, ma különösen jó volt. Nem volt túl hideg és már ment lefelé a nap is.

Csendes délelőtt

Ma délelőttös voltam, így reggel nyolckor keltem. Nem kicsit kómásan, mert tegnap hajnali egyig a húgommal trécseltem skypeon. Látom ám, hogy hoppá mind a két lány alszik még. Mondom Isabellenek, hogy ezek szerint mindenki itthon lesz ma. Mondta, hogy igen. Én már tegnap sejtettem, mert Valentina be volt rekedve, na mára alig van hangja. DE nem ezért volt csendes a délelőtt, hanem azért, mert Elisa fél 12ig aludt! Én pedig nem ébresztettem fel, egyszer azért, mert ha valaki ilyen sokáig alszik, aki egyébként nem szokott, annak oka van (például az augmentin, én azzal átalszom két napot), a másik pedig, hogy addig is nyugi van. Valentinával és Ninoval mesét néztünk egész délelőtt, én néha el-el aludtam, de olyankor Nino mindig felébresztett, én meg mindig közöltem, hogy NEEMAALSZOOOMCSAAKPIHEEENEEEK. Haláli volt, ahogy ezzel szórakozott. Ha behunytam a szemem, rögtön vigyorogva közölte, hogy Ne aludjál Anna!
Aztán, amikor már eléggé bebootoltam elkezdtem azért rendberakni a konyhát, meg főzni az ebédet. Nagyon büszke vagyok magamra, mert Isabelle megdicsérte a főztömet. Olyat csináltam ugyanis, hogy krumplit, hagymát, fokhagymát és répát megpirítottam egy kicsi vajon, tettem rá sót, pici borsot, rozmaringot és majorannát, aztán felöntöttem egy pohár vízzel és összefőztem. Nos, nekem utána kellett sózni és borsozni, szóval biztos nem lett túl erős. Meg persze a szokásos szelet husikat, de azokért már kaptam dicséretet máskor is.

Amin viszont két napja szórakozom, hogy Ninot néha patatinonak hívják. Namost a patatino az újkrumplit vagy krumplicskát jelent:D

Nino egy kis krumplicska:DD

Elisa

Most kivételesen reggel is írok, mert ma IS arra keltem, hogy Elisa ordít. A kisasszony ugyebár "beteg", ezért itthon van lassan egy hete. Holnap mondjuk már megy iskolába.
Szóval azt kell róla tudni, hogy 11 éves lesz, és olyan mint a forgószél. Ha valamit csinál azt, nagyon. Ez igaz az evésre, a beszédre, a mozgásra. Én csodálom, hogy még nem törte össze magát, vagy valaki mást. Két napja például olyan tigrisugrással ugrott az ágyra Nino mellé, hogy kész csoda volt, hogy nem ugrott rá. Én legalábbis a frászt kaptam. A múltkor letörte a sütőajtót, mert nem tudta megvárni, ameddig az apja befejezi az evést és leveszi neki az akármit, amire szüksége volt. Úgyhogy egy hétig össze volt ragasztva a sütő.
Annyira gyorsan beszél, hogy állandóan kérnem kell, hogy lassíts már, mert nem értem mit szeretnél. Ha valami azt mondom, hogy nem, akkor megkérdezi miért, de a választ nem várja meg (a szüleinél se, pedig mindig kap választ rá). Tegnap pedig, direkt becsuktam a szobaajtót, hogy most ALUDNI FOGOK délután, és arra riadtam, hogy játék közben beront a szobámba. Szerencsére kiment, amikor látta, hogy alszom, de hát innen már mindegy volt.
A csúcs ma reggel következett be nálam. Mivel lassan egy hete folyamatosan az ő hangjára kelek, és ma is arra ébredtem, hogy Ninoval üvölt, kirobbantam a szobámból, ilyen bazdmegmivan fejjel, és nézek rá, hogy mi van? Mire mondta, hogy Nino nem öltözik. Na gyorsan besegítettem. Ekkor megjelent Giorgo, hogy felébredtem? Mondom ja... Elisa hangjára. Erre ő lecseszte a kiscsajt, hogy minek kiabál, hát nem tudta, hogy alszom? Ejnye, figyeljen már erre jobban. Egyébként kirobbanás előtt, már megfogalmaztam magamban a mondókámat, hogy leülök Elisával és megkérem, hogyha a szobám ajtaja csukva van reggel, illetve szombat/vasárnap délután, akkor valószínűleg alszom, vagy pihenek és legyen már olyan drága és ne üvöltözzön. Valószínűleg fogom is neki mondani.

Egyébként ezeket leszámítva egy nagyon jólelkű meg kedves kislány, csak annyira hevesek a reakciói, ami nekem már kicsit sok.

Anna é bagnato...

Tegnap este azzal a tervvel feküdtem le aludni, hogy ma mindenképp elmegyek a Fiumarába új fülesért. Reggel viszont annyira undorító ronda gusztustalan volt az idő, hogy erősen gondolkodtam rajta, hogy inkább holnap kéne menni. De megnéztem az időjárás előrejelzést, hogy holnap se lesz jobb, így ebéd után mondtam Giorgonak, hogy lassan indulok, de annyira ronda idő van... Megkérdezte van-e vízálló cipőm. Mondtam, hogy nincsen, úgyhogy adott egyet (akarok egy olyan cipőt, hát abban a világ végére is el lehet gyalogolni).Fogtam a kis zöld esernyőmet, felöltöztem szépen és elindultam. Lementem lifttel a buszhoz, aztán  csak vártam s vártam a buszra és közben imádkoztam, hogy ne essen már jobban. Nos, imáim nem értek célba, mert mire leszálltam a buszról olyan zuhé volt, hogy ilyen otthon csak elvétve fordul elő.Tényleg mintha dézsából öntötték volna a vizet. Ez még nem lett volna baj, ha az esernyőm nem dönt úgy, hogy nem akarja túlélni a napot, ha a kocsik nem verik fel a vizet és ha nem lenne mindenhol bokáig érő pocsolya. De azért elvergődtem a Fiumaráig, ott megkerestem a helyi média marktot és vettem szépen új fülest meg új egeret. Utóbbin filóztam egy kicsit, hogy biztosan kell-e nekem, de 10 eurot csak megér egy madzag nélküli darab (és tényleg). Aztán kerestem magamnak új naplót, de csak 20 eurótól voltak szépek, annyi meg nem volt nálam ilyesmire. Majd jövőhéten veszek, addig, ha olyanom van írok majd a füzetembe.
Szóval kinéztem az ablakon és láttam, hogy ez nem lesz jobb, muszáj elindulni haza. A busznál már nagyon anyáztam, mert még több volt a pocsolya, és a nadrágom már térdig felázott, ráadásul a buszon még büdös is volt:/
Az utcánk elején pedig teljesen megadta magát az ernyőm, úgyhogy azt eldobva rohantam haza, hogy ne ázzak ronggyá, főleg mert az új kabátom volt rajtam

De legalább most már rendesen tudok beszélgetni az emberekkel skypon.

Ja és megnéztem tegnap a nyelvvizsga időpontokat. Május közepén lesznek, így május elején én szépen haza fogok költözni.:)

Anna vieni giochi!!!

Azt hittem ma nem fogok írni, de hát muszáj.
Tegnap este, már ágyban voltam, pizsamában, amikor nyílik az ajtó és megjelenik Nino az egyik kezében a Bau piccolóval, a másikban a bilivel. Nézek rá, hogy Te most mit csinálsz? Mire ő közölte, hogy pisilni fogok. Mondom neki, hogy ITT? Mire mondta, hogy igen, és le is tette a bilit, mire én elkezdtem neki mondani, hogy Na azt neeem, közben persze rohadtul röhögtem, mert nagyon cuki volt. Ekkor ért ide az anyja, szintén nagyon nevetve, és fogta kézen és vitte ki. Hát még fél órával később is nagyon röhögtem.
Aztán reggel arra ébredtem, hogy áll az ágyam mellett, az összes két évével, és halkan mondogatja, hogy "Anna sveglia! Anna vieni giochi per me! Anna!" Mondtam neki, hogy előbb reggelizem, de aztán ígérem, hogy játszunk. Mivel a nagylány beteg, így nem tudunk kimenni a lakásból. De azért Giorgo elvitte egy kicsit. Ja tegnap egyébként megint sütöttünk kenyeret is, de úgy, hogy semmi méricskélés, hanem érzésre. Nagyon finom lett, most igyekszem mindet megenni, mielőtt megromlik. Az előző ugyanis sajnos nem fogyott el.
A mai nap nagy kalandja egyébként az volt, hogy én vittem orvoshoz Elisát (Ninoval). A doktornéni megvizsgálta a csajszit, írt fel neki antibacit meg valami szirupot (köhög, lázas és fáj a torka), majd mehettünk is. Nekem reggel óta fájdogál a torkom:/

Ma nagyon zenehallgatós kedvem van. Meg énekelős is. Valahol Európábant énekeltem meg dúdolgattam az eddig berakott zenék közül párat.

Elisa beteg, de nem annyira, hogy feküdjön. Ismerem ezt az érzést, amikor már jól vagy annyira, hogy csinálnád a dolgokat, már akár suliba is mennél, de nem lehet, mert igazából NEM VAGY JÓL. Úgyhogy küzdünk vele, hogy az ágyában feküdjön.

Nem szeretnék én is beteg lenni, de napok óta annak érzem magam:/

Mázli

Óriási mázlim volt ma, mert Elisa nem adta vissza a reggelijét a természetnek, cserébe egész délelőtt mesét néztek Ninoval, így nekem volt időm takarítani, vasalni meg pihenni. Még mindig rettentő fáradtnak érzem magam, biztos az időjárás, meg a hazamenni akarás is benne van.
Viszont megjött az új pulcsim, ami olyan meleg, mint egy rockerpulcsi de sokkal jobban néz ki! Abban aludtam délután és olyan jó volt... Szóval már csak egy új szoknya kell és teljes lesz a szett,amiben haza akarok menni. (Persze ha nem találok szerelem szoknyát olcsón, akkor nem abban megyek, hanem a bordóban).
Ninoval este rajzoltunk, pontosabban ő rajzolt, én meg néztem. Naagy bálnát rajzolt és mondtam neki, hogy hol a bálna szeme? Meg a szája? Van-e neki keze (rajzolt neki)? Hol vannak a fogai? (ezeket belerajzolta a szájába) és minden rajzolás után baromi vidáman nézett rám.
Rettentő cuki volt, azt kell mondjam.
Már csak a holnap van, és hétvége.

Elisa beteg

Reggel magamtól ébredtem nyolckor, ami nem volt igazán jó, mert így alig négy órát aludtam éjjel. Ezért jó kóma voltam egész nap. Elisa beteg lett, először csak a torka fájt, meg lázas volt, most már a hányásnál tart, ami azért probléma, mert ha valamit nem tudok kezelni, na az a hányás. A sajátommal nincsen problémám, azon túl vagyok, amióta KÖMTről hazafele a Ferenciek Terén hánytam, de mások hányásával egyszerűen nem tudok mit kezdeni. A Szeder hányását is mindig Alyr takarította fel (vagy én ha nagyon muszáj volt, de igyekeztem olyankor nem odafigyelni vagy valami). Szóval nagyon nehezen bírom. Inkább százszor súrolok wc-t vagy törlöm ki a gyerek fenekét...
Mellesleg én se vagyok teljesen egészséges, érzem megint, hogy valami nem stimmel, mint amikor Thereon érkezése előtt beteg lettem, akkor is köhécseltem, meg kicsit fura volt levegőt venni. De mindegy, most annyira nem zavar, ha beteg leszek, csak hagyjanak aludni...
Szóval délután aludtam olasz helyett. Muszáj volt aludnom, mert már nagyon kómatikus állapotban leledzettem. De ma mindenki ilyen hangulatban van, mert a gyerekeknek egész nap szabad volt mesét nézni a tvben, máskor ilyet nem lehet. Holnap se nagyon lesz más a program, mert én végigtakarítom a lakást megint, hogy elfoglaljam magam valamivel, ha már nem tudunk kimenni a játszótérre Ninoval.
Most a hétvégét várom nagyon, mert akkor kapok fizut és el tudok menni venni ezt-azt, például naplót, mert betelt a naplóm, meg levelező papírt meg borítékot.
 Aztán már csak egy hónap és lesz Hobbit film, amit elvileg Júliával nézünk együtt, aztán meg mindjárt otthon is vagyok hirtelen.
Életemben nem vártam még ennyire a decembert.

Igen mostanában sokat vinnyogok arról, hogy otthon akarok lenni. Tudom, ez majd elmúlik, meg könnyebb is lesz később, hiszen mondták mások, most mégis nagyon nehéz. Azt hiszem ezt csak az tudja, aki megélte már, hogy milyen érzés, amikor mindenki, akit igazán nagyon szeretsz távol van tőled, amikor este várod, hogy fellépjenek skypera, hogy felhívhasd őket és hallhasd a hangjukat egy kicsit, ha már találkozni nem tudtok, amikor azért akarsz félretenni, hogy kicsit ki tudd őket hozni, amikor majd visszajössz. Mert én nem azért akarok pénzt félretenni, hogy magamnak vegyek dolgokat, hanem, hogy ki tudjam utaztatni azt a kevés embert, akiről tudom, hogy máshogy nem jutna ki hozzám a tavasszal. Mert a ruhák elhasználódnak, a tárgyak tönkremennek, de ami beleég a retinánkba, azt nem veheti el tőlünk senki.

ííííííííííííííííííííí

Megjött ma a kabátom!:)))
Az úgy volt, hogy reggel nyolckor már keltem, és persze Nino is ébren volt. Konstatáltam, hogy oké, ma se alhatok tovább, de nem baj, mert úgyis van dolgom.
Aztán Nino egyszercsak közölte, hogy ANNAAA GYEREE EZT NÉÉZD!! És mutat az asztal alá. Ott volt, egy bazi nagy pók. Mondom neki, hogy Te ez igazi? Ő meg csak néz rám, hogy csináljak már valamit. Na megbökdöstem a pókot egy ceruzával, de nem mozdult. Megböktem újra. Aztán látom ám, hogy ez nem is igazi, hanem a lányok hagyták ott s műanyagból van. Meg is mutattam Ninonak, hogy nem igazi, ezzel ő elvonult mesét nézni. Addig én felmostam, teregettem, pakoltam a lakásban, és 11-kor elindultunk húst venni.  Majd fogom mondani Isabellenek, hogy ha reggel mondja nekem, hogy mit kell csinálni írjuk le, mert lazán elfelejtem délig, tekintve, hogy ilyenkor én még félig alszom.De a húst az ügyesen megvettük, bár Nino kétszer is megpróbált megszökni a boltból. Pedig kapott cukorkát is a hentestől, de hát marhára unta magát. Hazafele végig a hátamon vittem őkelmét (úgy, ahogy Mau szokta vinni Noyát), amit marhára élvezett, csak ő nem kapaszkodik:/
Aztán megfőztem az ebédet és kérdeztem tőle, hogy nem akar-e enni. De nem akart, viszont engem küldött nagyon, hogy menjél egyél, menjél egyél. Úgyhogy mentem és ettem, őfelsége közben elment egyedül pisilni, ám ehhez totálisan pucérra vetkőzött és az istennek se akart felöltözni. (Ja játszani se akart ma velem, csak mesét nézni.)
Ekkor ért haza Isabelle és én ekkor döntöttem úgy, hogy akkor most elaluszok egy kicsit. Arra ébredtem, hogy csöngetnek. Én úgy pattantam ki az ágyból, mint akit kilőttek, mert éreztem én, hogy a kabátom érkezik. Hát valami gyöönyörű. Rajtam is.:) Isabellenek is nagyon tetszett, meg Giorgo is azt mondta, hogy údeszép.
Majd lesz róla normális fotó, de csak kérésre küldöm mélben.

Musica

Ma 8-tól voltam Ninoval, aki persze 8 óra 5 perckor már ébren volt. Mondjuk most nem akartam beleájulni a kávémba, mint a múltkor. Némi játék után leraktam a gyereket a cartooniiii elé, hogy tudjak takarítani, na ennek az lett az eredménye, hogy eeegééész délelőtt hupikék törpikéket nézett vagy néztünk együtt, mert ha kikapcsoltam akkor hiszti volt és most nincsen hangulatom a hisztijéhez. Át akartam húzni az ágyamat, de, amikor benyúltam a szekrénybe új huzatért, akkor egy ROHADT NAGY PÓK mászott elő én meg egy sikoly kíséretében gyorsan visszadugtam az ágyneműt és közöltem a pókkal, hogy felőlem ottmaradhatsz, ígérem soha többet nem nyúlok arra a polcra!!! Alapjáraton én nem félek a pókoktól DE EZ GIGANTIKUS VOLT!!!!
Nino egyszer csak üvölteni kezdett, hogy FÁJ FÁJ. Mindent eldobva rohantam (éppen az asztalt szedtem le), hogy úúristen mi fáj? A kölyök mutogat a szemére. Atyaég, vajon mi történt. Kérdeztem tőle, hogy mi történt, mondta, hogy semmi csak fáj. Nem nyúlt bele, nem esett el. Na megpróbáltam kimosni hideg vízzel, meg meg is néztem, de nem láttam benne semmit. Valószínű, hogy csak egy szempilla volt, de rám a frászt hozta. Aztán segített porszívózni is.
Ebéd után már éreztem, hogy meg kéne inni még egy kübli kávét, de nem tettem mert akkor nem alszom éjszaka.

Elmentem olaszra, és zömében a fenti zenét hallgattam és közben vezényeltem hozzá. Haláli egy látvány lehettem, de annyira jó volt. Hazafele ugyanezt csináltam, meg azt játszottam, hogy videoklipben vagyok (szerintem ilyet mindenki szokott játszani) és ez is jó volt.
Egészen feltöltődve értem haza. 

Lapozzunk

Ismeritek azt az érzést, amikor olvastok egy könyvet és nagyon érdekes, de szeretnétek már a következő fejezethez érni?
Hát én most pontosan így érzem magam. Nagyon jó itt, meg mindenki nagyon kedves, de szeretnék már a "december közepe" fejezethez ugrani. Rettentően lassan telik a hétvége, mert hát nincsen nagyon mit csinálnom, csak várnom, hogy emberek, akik beszélgetni szeretnének velem, fellépjenek skypera vagy facebookra vagy valahova. Ha itt lenne a varrógépem, vagy a festékeim, akkor most alkotnék. Ráadásul az idő is olyan nyomott, nem lehet kimenni nagyokat sétálni mert hűvös van, és sokszor esik. Rettentő sok időm van gondolkodni mindenféle dolgokon.
Kicsit tényleg úgy érzem magam, mint 16-17 éves koromban, amikor  nem volt más dolgom csak tanulni meg létezni. Most nincsen más dolgom csak Ninoval foglalkozni meg a háztartással meg az olasszal. Otthon annyi mindent csináltam mindig, ott volt az MTT, a munka az egyetem a nyelvtanulás a barátok a családom a háztartás, a Szeder, a kreatív cuccaim, amikkel tudtam alkotni. Vennem kéne textilfestéket a táskámhoz, hogy átfessem a gyűrűverset rajta.
De már november van, és tudom, hogy mindjárt itt lesz a december is hamarosan és akkor megyek haza, és kb. három hétig jó lesz nekem. Legalábbis remélem, hogy jó lesz nekem.

Furcsa, mert ennyire bizonytalan, talán, még sosem volt az életem, mint most. Valahogy mindig tudtam, hogy mi a következő lépés, a következő feladat. Amikor gyerek voltam, tudtam, hogy most iskolába kell járni, hogy aztán másik majd másik iskolába járhassak, dolgozhassak, családom legyen. Kamaszként az volt a célom, hogy túléljem a középiskolát, hogy belém szeressen végre valaki, hogy az MTTben ne soroljanak a kicsik közé. Később, az egyetemen végigcsinálni a vizsgákat, a tangyakot, mosolyt csalni a gyerekek arcára, dolgozni az MTTben, elkezdni az önálló életet, ami nagyon nem volt egyszerű. Tavaly a tanítás, az órákra készülés, a nagymamámmal, apukámmal való törődés, és készülés arra, hogy kijöjjek. S most itt vagyok és nem tudom, hogy ha május-júniusban végleg hazamegyek, akkor onnan hogyan tovább? Leteszem a nyelvvizsgát, találok egy állást és utána? És ha nem találok állást?

Nem akarok majd megint messze élni azoktól, akik fontosak nekem, akiket szeretek,mert nagyon nagyon hiányoznak.

Pane per me!

Giorgo sütött nekem kenyeret!!!! Reggel mondta Isabelle, hogy megpróbálja (tény, hogy sokkal finomabb és olcsóbb, mintha mindig venni kell). Hát én ettől olyan mérhetetlenül boldog lettem, hogy azt ti el se tudjátok képzelni. Már egy csomó kaját úgy csinálnak, hogy én is ehessek belőle (polpettonét pl.: mindig. Most már nem kenyérrel, hanem kukoricadarával szórják meg).
Ma elmentek a cuki németek és mindenkit össze-vissza pusziltak. Haláliak voltak. Tuti melegek :DD
Reggel pedig úgy ébredtem, hogy fáj a nyakam. Valahogy nagyon elaludtam azt hiszem. Mondjuk azok után, amit álmodtam nem csodálom... Álmomban ugyanis háború volt és mindenféle elhagyott, félig lerombolt házakban rejtőztünk, aztán megszólaltak a légiszirénák és én lefagytam és nem tudtam tovább menni. Lekuporodtam a földre és csak mondogattam magam elé, hogy "nem nem nem nem". Egy ember kivételével mindenki tovább szalad fedezékbe. Aztán csend lett és szaladtunk mi is. Aztán meg lőttek ránk. Ezután ébredtem arra, hogy elfeküdtem a nyakamat. Gondolom megrántottam álmomban, ahogy menekültem.
Nem tudom miért álmodtam ilyet, mert már elég régen néztem háborús filmet (nem szeretem a háborús filmeket), nem is nagyon olvasok ilyesmit (oké a GyU-t de hát az más mese ugyebár).
De azért meglepően kipihentnek érzem magam.

Ma együtt néztem rajzfilmet a lányokkal. Nagyon érdekes élmény, hogy értem, amit a figurák mondanak, sőt néha nevetni is tudok rajta. Ma például Elisával egyszerre nevettünk fel valamin. Nino pedig sokkal jobban van szerencsére.

Jövő hét végén veszek új mikrofont+fülest meg egeret.

A harmadik ül a padon, furulyáját fújja nagyon...

Tegnap este megérkezett hozzánk két német csávó. Giorgo rögtön elkezdte húzni az agyamat, hogy Na melyik kéne? Én meg elkezdtem röhögni, hogy egyik se. Egyébként vicces mert a fazonok angolul és persze németül beszélnek és ennyi. Itt pedig tudtommal csak Isabelle beszél használhatóan angolul, Giorgo nem nagyon. Ma reggel, a két csávó valamit nagyon tervezett, én közben Ninoval bohóckodtam, meg pakolásztam a konyhában. Nino elég ramatyul van, de az orvos szerint semmi baja. Jah nem az ő ölében feküdt egész délután félálomban... Csóri kiskölyök, szerintem még csak alakul valami nyavaja neki, de az a baj, hogy én is elkezdtem köhögni.:/
Egyébként ma egyedül voltam Valentinával és Ninoval és játszottunk is egy kicsit, de inkább csak mesét néztünk,mert Nino nem igazán volt mozgatható állapotban (mindennek nekimegy, meg elesik, ha ebből nem lesz középfülgyulladás, akkor csoda van...)
Ja tegnap este elkérte tőlem a Mütyür nevű tigrisemet és azzal aludt el. Mondtam neki, hogy oké ma is alhat vele, de aztán kérem vissza. Halál boldogan hurcolássza a lakásban. Azt hiszem megvan mit kap tőlem karácsonyra, csak találnom is kell egyet otthon. Bár valszeg nem tigris lesz, hanem valami más állat. Az is lehet, hogy otthon varrok neki is meg a lányoknak is valami kicsit. A lányokban nem vagyok biztos, hogy örülnének neki, de Nino tuti halál boldog lenne tőle.
Aztán ebédnél azon nevetgéltünk, hogy Giorgo szerint a két német srác egy pár. Erre elkezdtem én is röhögni, merthogy szerintem is. Az egyikre még rá is illik a sztereotípia, ahogy jár meg beszél. Egész ebédnél ezen szórakoztunk, bár Isabelle szerint nem melegek. Nem mintha számítana, hiszen holnap már el is mennek, de ettől még nagyon vicces az egész. Isabelle mondta, hogy nem érti miért Giorgot fotózták le és mért nem engem, amikor én sokkal szebb vagyok, meg a szemem is kék. Na ezen például szakadtunk a nevetéstől. Sajnos az a baj, hogy ezután nem fogok tudni nevetés nélkül ránézni a fickókra.

Három körül pedig elmentem a Bazilikába gyertyát gyújtani. Tudom tegnap illett volna, de nem volt miben kimennem az utcára, mert annyira undorító idő volt, cserébe ma süt a nap. Ja és azért oda mentem, mert tudtam, hogy ott lehet gyertyát gyújtani. Meg vettem még teát, hogy legyen mit innom a gyógyulás érdekében. Nagyon szeretnék teljesen egészségesen hazamenni.

Most pedig Valentina furulyázik. Az a baj, hogy egyáltalán nem tud:D Pár napja kapta a furulyát. Ha itt lenne a sajátom (ha nem hagytam volna el tavaly karácsonykor), akkor most segítenék neki tanulni, de hát nekem még nincsen. Van itt hangszer bolt ott fogom megkérdezni, hogy mennyiért adják a fa furulyát. Persze vehetek 11 euróért Yamaha furulyát is, de ha már megtehetem, miért ne vegyek fát?

Érdekes egyébként, hogy vannak napok, amikor estig eszembe sem jut magyarul gondolkodni, vagy beszélni, máskor meg éppen csak makogom az olaszt...

Ha mostanában

Vinnyogós bejegyzéseket írok ne lepődjetek meg. Mint alant, már kifejtettem éppen rettentő hiányérzetem van. Ráadásul meg is vagyok fázva és a fejem is fáj. Nino sincsen a legjobb formájában sajnos:(

A mai nap nagyon érdekes volt, ugyanis elvileg most kéne dolgoznom, de nincsen mit csinálnom, tekintve, hogy Giorgo itthon van, a lakás rendben, az asztal megterítve és a gyerekek is le vannak foglalva az apjuk által. Úgyhogy most itt zombulok a gép előtt, ahogy egész nap tettem. Merthogy ma filmet néztem, a Zodiákus címűt. Nem rossz, nem rossz, de láttam már a témában jobb filmet is. Érdekelt volna, hogy megpróbálták-e újra elfogni a gyanúsított pasast és hogy miért nem adtak ki körözést ellene, ha gyanúsított volt, miért nem találtak meg és kérdeztek ki minden életben maradottat az üggyel kapcsolatban?
De a színészek nagyon jók voltak benne. Bár, hogy ki a film főszereplője (a láthatatlan gyilkoson kívül) az nem igazán derült ki tulajdonképpen. A rendőrfőnök? Az újságíró? A karikatúrista? (ezt így kell írni?)

Nino nagyon nyűgös volt egész nap. Szerintem most tényleg beteg lesz. Nem volt jó neki semmi, csak az anyja ölében. Egy élmény lesz vele holnap küzdeni.

Ha hétvégén is ilyen zseniálisan szép idő lesz, nem tudom mihez kezdek magammal... Két napja nem voltam kint.

Mai unalmas bejegyzésünket olvashatták. Amennyiben szeretnék ezt élőben is hallani, várjanak decemberig, vagy vegyenek fel skypon.

49

Most jutottam el arra a pontra, hogy haza akarok menni. Jó itt, tényleg, mindenki nagyon nagyon kedves velem és jól is érzem magam, de haza szeretnék menni. Vannak otthon emberek, akik nagyon hiányoznak. De még 49 napig itt leszek. Aztán meg majd jövök vissza, ami után remélem kicsit jobban érzem majd magam.

Szóval hogyha esetleg valaki úgy gondolja, skypon fel lehet ám venni és beszélgetni velem, aaaakármiről.