Még mindig hihetetlen sebességgel bír a netem . Tegnap meg tegnapelőtt elmentem a mekibe az ingyen wifihez, hogy meg tudjak nézni ezt-azt. Arra már rájöttem, hogy be kell szerezzek egy telefonhoz való headsetet, olyat, ami kizárja a külvilág zaját, hogy tudjak skypon beszélni a telefonról is.
A honvágyam kezd elmúlni. Még mindig számolom vissza a napokat, hogy mikor megyek haza, de most már nem érzem azt, hogy szörnyen nehezen fogom kibírni ezt az időszakot. Azt hiszem csak az tudja megérteni, hogy milyen volt nekem az elmúlt pár hét, aki már átélt hasonlót. De most már tényleg jobb. Megint sokat nevetek, meg sokkal könnyebbnek érzem a beszédet is, mint korábban.
Krumplicska köhög, ami nem lep meg, mivel mostanában a "csakazértsemveszemfel" korszakát éli. Úgy kell néha ráimádkozni a zoknit, vagy a nadrágot. Bár hétfőn teljesen egyedül öltözött fel, és nagyon meg is ölelgettem, amin nagyokat kacagott. Hétfőn egyébként is nagyon helyes volt egész nap. Segített nekem, játszottunk, nevetgéltünk, elmentünk a térre, amit utálok, de kaptunk ajándékba egy bicajt. Legalábbis remélem, hogy tényleg ajándék volt, mert a "regalo" szót kiértettem belőle meg azt, hogy vihetjük, és nem hangzott el a fizetni meg a mennyibe kerül sem. De mivel úgyse megyünk arra egy ideig, igazából tökmindegy.
Kedden jött a nagymama és Krumplcsika épp akkor ébredt, szóval jó nyűgös volt. A nagyi mondta neki, hogy kér-e gyümölcslét (az a succo) vagy biscottit vagy mit kér? Mire én rájöttem, hogy hát de hülye vagyok, ébredés után reggel tejet szokott kapni, az biztos jó lesz most is. S lőn. 4 üvegnyi tejet ivott meg (egy üvegben szerintem 4 deci tej fér el). Meg nagyon érdekes élmény volt, hogy, ha letettem a kezemből, akkor sírt, ha a nagyanyja fogta a kezébe, akkor sírt, de ha az ölemben volt, akkor nem sírt. Ettől azért kicsit jól is éreztem magam, meg kicsit lelkiismeretfurdalásom is volt, hogy némmá a gyerek az én kezemben jól érzi magát, de a nagyanyjáéban nem. Meg én tudom mi kell neki, ő meg nem. Fura érzés volt. Főleg, hogy tudom, hogy miután hazamentem májusban, még pár hónapig emlékezni fog rám, de aztán elfelejt. Én se emlékszem sok felnőttre a kisgyerek koromból, pedig biztos nekem is voltak ilyen felnőttek, akiket nagyon szerettem. Az óvonénieim közül is csak négy maradt meg, és abból is három nem a jó emlékek miatt (egy kicsavarta a kezemet, egy bevágott a hideg zuhany alá, egy pedig imádkozni tanított, egy állami óvodában...)
Néha egészen megtáltosodik a netem, ezért tudok most blogolni is.
Ja meg sütöttem zsömlét, de inkább lepénynek lehet nevezni,ami lett belőle. Halálian néz ki. De azért finom.
Ja és hétvégén gulyást fogok főzni. Még le kell írnom mi kell hozzá. Izgalmas lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése