Lapozzunk

Ismeritek azt az érzést, amikor olvastok egy könyvet és nagyon érdekes, de szeretnétek már a következő fejezethez érni?
Hát én most pontosan így érzem magam. Nagyon jó itt, meg mindenki nagyon kedves, de szeretnék már a "december közepe" fejezethez ugrani. Rettentően lassan telik a hétvége, mert hát nincsen nagyon mit csinálnom, csak várnom, hogy emberek, akik beszélgetni szeretnének velem, fellépjenek skypera vagy facebookra vagy valahova. Ha itt lenne a varrógépem, vagy a festékeim, akkor most alkotnék. Ráadásul az idő is olyan nyomott, nem lehet kimenni nagyokat sétálni mert hűvös van, és sokszor esik. Rettentő sok időm van gondolkodni mindenféle dolgokon.
Kicsit tényleg úgy érzem magam, mint 16-17 éves koromban, amikor  nem volt más dolgom csak tanulni meg létezni. Most nincsen más dolgom csak Ninoval foglalkozni meg a háztartással meg az olasszal. Otthon annyi mindent csináltam mindig, ott volt az MTT, a munka az egyetem a nyelvtanulás a barátok a családom a háztartás, a Szeder, a kreatív cuccaim, amikkel tudtam alkotni. Vennem kéne textilfestéket a táskámhoz, hogy átfessem a gyűrűverset rajta.
De már november van, és tudom, hogy mindjárt itt lesz a december is hamarosan és akkor megyek haza, és kb. három hétig jó lesz nekem. Legalábbis remélem, hogy jó lesz nekem.

Furcsa, mert ennyire bizonytalan, talán, még sosem volt az életem, mint most. Valahogy mindig tudtam, hogy mi a következő lépés, a következő feladat. Amikor gyerek voltam, tudtam, hogy most iskolába kell járni, hogy aztán másik majd másik iskolába járhassak, dolgozhassak, családom legyen. Kamaszként az volt a célom, hogy túléljem a középiskolát, hogy belém szeressen végre valaki, hogy az MTTben ne soroljanak a kicsik közé. Később, az egyetemen végigcsinálni a vizsgákat, a tangyakot, mosolyt csalni a gyerekek arcára, dolgozni az MTTben, elkezdni az önálló életet, ami nagyon nem volt egyszerű. Tavaly a tanítás, az órákra készülés, a nagymamámmal, apukámmal való törődés, és készülés arra, hogy kijöjjek. S most itt vagyok és nem tudom, hogy ha május-júniusban végleg hazamegyek, akkor onnan hogyan tovább? Leteszem a nyelvvizsgát, találok egy állást és utána? És ha nem találok állást?

Nem akarok majd megint messze élni azoktól, akik fontosak nekem, akiket szeretek,mert nagyon nagyon hiányoznak.