Alszik a munkám

Ma reggel Nino sírva ébredt. Nem csodálom, elég csúnyán köhögött előtte. Miután megitattam tejjel, kérdeztem tőle, hogy akar-e még Valentina ágyában pihenni. Akart. Azóta is alszik (ennek úgy egy órája legalább). Szóval épp alszik a munkám, így van egy kicsi plusz időm.
Tegnap egész délután szabad voltam, ennek örömére, amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam itthonról, mert már nem esett az eső. Még mindig annyira meleg van, hogy a vastag pulcsimon kívül nem kell mást felvenni. Ültem egy kicsit a mekiben, az ingyenwifin, aztán megkérdeztem mennyibe kerül a fa furulya. Marha ügyesnek éreztem magam, hogy meg tudtam kérdezni. De tényleg. Mondtam a bácsinak, hogy azt szeretném kérdezni, hogy mennyibe kerül egy fából készült furulya? És akkor megmutatta, hogy milyen van és mondta, hogy 23 euro. Kicsit elszomorodtam, hogy most biztosan nem fogom tudni megvenni, de sebaj. Majd ha visszajöttem. Akkor viszont uuhuuu semmi se állíthat meg benne, hogy zenéljek. Nagyon hiányzik ugyanis az, hogy zenéljek. Elég sokat énekelek itt kint, de egy csomó dal van, aminek nem jut eszembe végig a szövege, vagy néha Nino rámkiabál, hogy mostmár fejezzem már be de rögtön. (Ilyenkor kaján vigyorral üvölti, hogy BASTA ANNA NON CANTARE!!!!!!) Én meg vigyorogva közlöm, hogy nem, mert én most énekelni akarok.
Olasz után elmentem felkutatni a boltot, ahol ahhoz voltak dolgok, amit karácsonyra készítek. Elleszek vele egy darabig, mert jó macerás dolgot találtam ki, de örömmel csinálom. Utoljára akkor szöszöltem ennyit valamivel, amikor neszeszert varrtam magamnak és arra a mai napig büszke vagyok, olyan jól sikerült.

Az jutott még eszembe egyébként, amiért megnyitottam a blogszerkesztőt, hogy annyira érdekes, hogy az elején csak arra törekedtem, hogy mindegy hogyan, de értsék meg, amit mondani szeretnék. Most már arra is nagyon igyekszem figyelni, hogy helyesen, vagy szépen, választékosan mondjam.

Szeretnék tényleg szépen beszélni olaszul, mire hazamegyek májusban. Nem csak a nyelvvizsga miatt, hanem egyébként is.