A tenger - Il mare

Egy hónap múlva ilyenkor, már Milánóban fogom nézegetni a várost, vagy épp ebédelni fogok valahol. A csomagjaimat vagy megőrzőbe vagy valakihez felviszem.

A cím pedig, nos mostantól minden nap leírok ide valamit, ami hiányozni fog, amikor már otthon leszek. Az első, a tenger. A kéksége, az illata, a hangulata, a hangja. Szeretem a tengert. Sosem értettem miért vannak tőle elájulva az emberek, hogy "A tengernél voltunk nyaralni" naés? Víz víz. De van valami hangulata a tengernek, annak, hogy végtelennek tűnik, hogy nem látom a túlpartot, hogy akkora hajók úsznak rajta, amin egy komplett városnyi ember kényelmesen elfér. A tenger szép. A tenger hiányozni fog.

Egyébként ezen a héten a következők történtek:

Kedden én vittem Valentinát hittanra. Nagyon jó volt, mert sütött a nap, szép idő volt és kézen fogva, ugráltunk az utcán,indinászökdelésben, közben énekelgettünk. Jó volt. Szeretek ilyesmit csinálni, és Valentina abszolúte vevő a hülyeségeimre. A múltkor énekeltem az átjáróban, Elisa mondta, hogy hagyjam már abba, mert idegesíti az embereket (az átjárónak zseniális akusztikája van), de Vale mondta, hogy nee már olyan jó.
Szerdán Nino visítva ébredt, és miután megitattam tejjel, és megpisiltettem, elaludt a vállamon. Lefeküdtem a kanapéra vele, és aludtunk így vagy másfél órát. Néha megnéztem a kis buksiját,főleg, amikor már egyedül aludt, hogy milyen kis békés, boldog elégedett. Igazi kisgyerek. Mindegyiknek ilyennek kéne lennie. Aztán nekiálltam vasalni, és közben néztem volna a Being Humant, de megjelent Nino, és inkább az Oroszlánkirály olasz verziójába kezdtünk bele.
Tegnap már itthon voltak a lányok, mert tavaszi szünet van. Rettentő jól viselkedtek, ugyanis nekem tegnap volt a megfázás csúcs napja. Konkrétan arra keltem, hogy Valentina bejött, hogy csináljunk reggelit, mert éhes. Ojjé, basszus másfél órája ébren kéne lennem. Miután minden gyerek felkelt, evett, elvolt, lefeküdtem az ágyamba és próbáltam pihenni. Egész nap sokat pihentem, néztem a Being Human 2.évadját (amikor már Isabelle itthon volt), meg próbáltam aludni Yirumát hallgatva. Piszokszarul voltam, lelkileg és testileg is. Olyannyira, hogy este, mikor már mindenki aludt és én is el tudtam menni aludni, elsírtam magam, és így aludtam el. Nem tudom pontosan mi okozta ezt, egyszerűen megint rám tört, hogy kicsi vagyok, egyedül vagyok, magányos vagyok. Pedig tudom, hogy nem így van, de valamiért nagyon elveszettnek éreztem magam. Úgy éreztem, hogy elvesztettem valamit, ami számomra fontos. 

Ma sikerült NEM visszaaludnom, de azért így is Ninora ébredtem igazából. Most szédültem, amit nem szeretek, ilyenkor ki kell hűlnöm, hogy jobban legyek (ez milyen már egyébként??) mindenki megreggelizett rendesen, beszélgettünk közben a lányokkal, aztán Elisával nyelvtanoztunk (ő segített nekem) meg szavakat nézegettünk, és arról beszélgettünk, hogy miért rohadt nehéz a congiutivo (szerinte is nehéz...). Aztán felporszívóztam, felmostam, és éppen megnéztem ahogy Ádám énekli az MTT himnuszt, amikor csöngött a kaputelefon. Ó mondom még csak most lesz dél, mi van? Isabelle hazajött korábban, mert fáj a füle, az arca és úgy néz ki, mint akin átment egy úthenger. Szegény nagyon bekaphatott valami toszt, mert múlthéten is beteg volt. Megmelegítettem neki a sópárnámat, meg megebédeltettem mindenkit. Aztán Elisával csináltunk olyat, hogy kifújt egy tojást (jó nagy lukkal) kimosta, olvasztottunk csokit és beletöltöttük. Hát nagyon kíváncsi leszek mi lesz belőle:D

Mindenesetre azt hiszem a tegnapi sírás kellett ahhoz, hogy ma jobban érezzem magam.
Már csak a napsütés, az hiányzik nagyon.