Anna! Vorrei latte!!!(Anna szeretnék tejet!)

Épp azt álmodtam, hogy Momo és Dodie felváltva kiabálnak velem, hogy hogy lehet akkora idióta, hogy pont Aragorna voltam képest beleszeretni, ő különben is foglalt, esélyem sincsen nála, ne is gondolkodjak ilyesmin, mert egy tündével nem vetekedhetek semmilyen formában, amikor is egy pici vékony hangocska felébresztett. Nino állt a szobám ajtajában, Bau piccoloval a kezében és szerintem már másodszor mondhatta, hogy tejet kér. Nézek rá, hogy cica, vasárnap van, anyáék? Alszanak. Ojjé. Mivel amúgy is fel kellett kelnem (alhattam volna még 45 percet...) ezért szépen kézen fogtam őkelmét és kimentünk a konyhába tejecskét csinálni. 5 perc múlva megjelent Giorgo pizsamába, hogy mi ez a buli a konyhában. Mondtam neki, hogy hát Nino engem keltett fel, hogy éhes. Ránéz, aszondja: Nino, Anna ma szabad!
Nino meg vigyorgott, mint a tejbetök. Megcsináltam neki a tejet, meg magamnak a teát, és elkezdtem reggelit, meg szendókákat gyártani. Közben a szokásos reggeli bootolást próbáltam elvégezni, baromi lassan ment ma is.
9:23-kor már úton voltam (kulcs, ebook és zenélős telefon nélkül, az ebookot és a kulcsot hazafele bántam, amikor a buszra vártam). A találkozó a Brignolen volt,ami a másik pályaudvar. Először baromira meg voltam rettenve, hogy senkit se ismerek, honnan fogom tudni, hogy ők azok? Aztán megláttam, hogy egy pasi meg egy kínai csaj álldogálnak egymáshoz közel, és odaléptem, hogy ők-e a kirándulós csapat. Ők voltak. Ha jól rémik 25-en gyűltünk össze az indulásra, és még utánunk futott Adrian meg egy barátja (hah újabb név! Mellesleg ő a mexikói srác, őszről). Felszálltunk a buszra, én meg felültem a korlát mögé, hogy elférjünk. Egy öreg néni nagyon aranyosan elbeszélgetett velem, arról, hogy hova megyünk (fogalmam se volt), meg milyen helyesek vagyunk és Magyarország milyen szép. Olyan igazi öreg olasz néni volt, tele mosollyal. Már ettől jobb kedvem lett. Aztán egy orosz lánnyal beszélgettem, akinek nem értettem jól a nevét, de azt hiszem Tanjának hívják. Gyönyörűen sütött a nap, annyira szép idő volt, hogy pólóra vetkőztem és elfeküdtem a fűben a templom előtt. Éreztem, ahogy töltődöm felfele, és az elmúlt egy hét feszültségei szépen lassan szállnak kifele belőlem. Aztán, ahogy mentünk láttunk romokat, és többször eszembe jutott Tünde, mert néha olyan úton kellett menni, amin ő biztosan nem jött volna. Konkrétan én is azon gondolkodtam, hogyha itt most megcsúszom, akkor finito. Rettentő keskeny utak voltak, tele kövekkel. Azon szórakozott Andy (ő volt a túravezető) meg egy másik pasi, hogy milyen vicces lehet itt télen, hogy csúszhat. Tényleg, baromi vicces lehet..:) Gyönyörű tavasz volt, olyan szép, amilyet már régen láttam. (Tudom rég volt tavasz.) Tényleg éreztem, ahogy töltődik belém az energia a következő hétre. Volt egy rész, ahol meg Adim és Bigfoot jutottak eszembe, hogy BIZTOS felmásztak volna oda, meg egy hegyoldal, amiről Ratz, hogy tuti megpróbálna leszaladni rajta. A keresztnél (képek a képtárban) a kilátás olyan gyönyörű volt, hogy azt szem nem képes azt hiszem befogadni. Próbáltam róla fotót csinálni, de fényképezőgép kellett volna hozzá, meg hát az sem olyan na.
Megálltunk valami helyen cappuccinózni, és azt figyeltem az asztalnál, a hol ültem, nem volt két egy nemzetiségből való ember és mégis baromi jól elbeszélgettek egymással. Az orosz lánynak egyébként Narbeleth hangja volt, ha nem láttam, hogy ő beszél, csak hallottam, egy pillanatra még azt is hittem, hogy  Narb az.
Hazafele kisvonattal jöttünk.

Rettentő jól éreztem magam, beszélgettem emberekkel, hárman megkérdezték mi a felirat a táskámon, ketten megdicsértek, hogy jól beszélek olaszul (igyekeztem figyelni), és az egész olyan jó volt.

Viszont rettentően fáj a térdem:(