Torino 2.0

Reggel arra ébredtem, hogy tüsszögök. Nagyon szar érzés ám erre kelni.
Utána megírtam az előző blogbejegyzést, úgyhogy kb. onnan folytatom is.
Szóval felkerekedtünk Olivierrel, hogy elkísérjen a múzeumba. Közben megnéztünk néhány tényleg szép teret, meg LAKÓHÁZAT, és közben megáztunk kicsit. Merthogy ez a szutykos szemerkélő ratyli hullott az égből. Aztán elérkeztünk a múzeumig,ami persze nem volt ingyenes, (7,5 euro) úgyhogy Olivier nem is jött. Én álltam és vártam, hogy bejuthassak. Közben áztam és áztam, főleg mert a körülöttem állok esernyőjéről rám csöpögött a víz. Baromira élveztem, mondhatom. Azon is elkezdtem filózni, hogy megéri-e nekem itt állni.
Hát megérte.
Ugyanis, miután bejutottam, egy mosolygós nénitől kaptam a jegyet. A biztonsági őr is mosolygott. Végignéztem a kiállítást, és fotóztam, és fotóztam és fotóztam. Ja meg fotóztam is.Láttam igazi papiruszt és szarkofágot, és múmiát, igazit! És mindenféle edényeket, meg amuletteket, meg szobrokat. AKKORA szobrokat, hogy ihaj! És láttam Szfinxet is, rögtön kettőt! Meg óóriási szobrokat, nagyobbakat, mint egy ember. Meg azt, hogy mit hordtak akkor az emberek, milyen volt a cipőjük, a ruhájuk, milyen játékaik voltak a gyerekeknek. Jaj nagyon érdekes volt, de tényleg, Tünde elájult volna, ha ott van és látja mindezt.
Majdnem két óra mászkálás után, hívtam Júliát, hogy én kész vagyok, ő merre. Hát itt és itt.Aha...biztos...
Szóval innentől annyira nem volt jó. Mert eltévedtem. A térképem nem kicsit megázott, én is megáztam, fáztam, nem éreztem jól magam, és még el is tévedtem. És éreztem, hogy totálisan hülyének vagyok nézve, amiért eltévedtem egy számomra ismeretlen városban, aminek az utcái,nekem, teljesen egyformák.
Némi keringés után, visszajutottam a pályaudvarra, ahol gyorsan meg is vettem a vonajegyemet haza,igazából ha nem lett volna nálam Júlia gépe, lehet, hogy fel is szállok az első vonatra, ami hazahoz.
De a vasútállomásnál összeszedtek, visszamentünk Alessandróhoz, és kaptam megint teát.
Aztán elindultam a vonathoz, és annyira kurvára ügyes az itteni MÁV, hogy a vonatom nem akkor ment ám, amikorra ki volt írva, hanem 20 perccel korábban... Na ekkor kezdtem el nagyon sírni. Fáradt voltam, fáztam, vizes voltam és betegnek éreztem magam és még ez is. Bemenekültem egy mekibe, ahol vettem forrócsokit, és a nagyon kedves tündéri takarítóbácsi segítségével net is lett a gépemre. Ezúton is köszönöm Tominak, hogy kipanaszkodhattam neki magamat. Nagyon jólesett köszönöm!

A vonaton hazafele írtam, és zenét hallgattam és igyekeztem nem elaludni.

Összességét nézve nem volt rossz hétvége, de Torinót nem szerettem meg. Ugyanolyannak találom, mint bármelyik nagyvárost, azt pedig látok otthon is. Genova sokkal szebb szerintem.