Ieri e stasera (tegnap és ma este)

Tegnap este elmentem aperitívora, ami egészen jól sikerült, viszonylag sokat beszélgettem, csak nagyon nagyon nagyon sokan voltunk s nagyon nagyon nagyon hangos volt minden én pedig nagyon fáradt voltam már.Volt, aki felismerte, hogy mi van a fülemben és akkor volt miről beszélni kb. 5 percig. De nem bántam meg, hogy elmentem, mert aludni még mindig nem tudok. Miután hazaértem, még olvastam kicsit a Csontvárost  aztán elaludtam. Nehezen aludtam el még így is, és nem emlékszem rá miket álmodtam, pedig sokféle volt. Reggel hallottam, hogy mind a három poronty itthon van. Oh jee,gondoltam magamban, pont ez hiányzik most még nekem.Mert hogy olyan hányingerrel, remegéssel és szédüléssel ébredtem, mint sok éve nem. Kellett is jó 10-15 perc mire ki tudtam mászni az ágyból és jó egy óra, mire emberré váltam. De egész délelőtt úgy mozogtam, mint egy zombi, a gyerekek elvoltak egymással, én megcsináltam a napi teendőket, főztem nekik ebédet,és amikor Isabelle hazaért begubóztam a szobámba skypolni (nem volt vidám). Valószínűleg hallhatták, hogy hogyan skypolok, mert nem jöttek szólni nekem fél ötkor, hogy menjek ki, csak hat körül (én próbáltam aludni négytől egy kicsit, de nem nagyon sikerült, inkább kóma volt).De nagyon hálás voltam ezért, meg azért is, mert Valentina csak benyitott volna a szobámba, és Isabelle rögtön rászólt, hogy előbb kopogjon. Szóval ez nagyon jólesett. Aztán Isabelle elvitte Ninot és Elisát valahova, mi pedig édes kettesben maradtunk Valentinával. Ő zenét hallgatott, én vasaltam, és gondolkodtam. Az a baj, hogy túl sokat gondolkodom. Nem lenne szabad.
Este pedig elmentem Júliával és egy barátnőjével pizzázni, nagyon szimpatikus volt a csaj, folyamatosan javított ha hibásan beszéltem, meg kérdezgetett, meg mondta a szavakat, szóval tökjó volt megismerni.Pizza helyett én paradicsomot meg mindenféle szalámikat kaptam, ami nagyon finom volt. De nem bírtam megenni.
Mert hogy enni sem tudok ilyenkor rendesen, amikor így ébredek. Nem is nagyon vagyok éhes sem, ha mégis akkor utána nem érzem jól magam.
De azért igyekszem, ebédre például gnocchit ettem paradicsomszósszal, ami finom volt. Végül is vissza akarom hízni, amit otthon leadtam...Meg egyébként is, én szeretek enni.

És most már kezdem nagyon érteni, hogy annak idején Anett az aupairközvetítő mit értett azalatt, hogy vannak időszakok idekint, amik durvábban fájnak, mint egy szakítás. Amikor az embernek semmihez sincsen kedve, amikor szeretne máshol lenni, amikor úgy érzi, hogy értelmetlen minden. De mi szerencsésebbek vagyunk már, mint ők voltak, mert nekünk van skype, internet,nekik csak a posta volt meg a telefon hetente egyszer.

S elnézést kérek a barátaimtól, hogy ennyire rájuk akaszkodom mostanában, rettentő régen éreztem magam ennyire rosszul, és nem tudom mikor fog elmúlni, de dolgozom rajta. Csak az sem segít, hogy Nino akárhányszor meglát felvisít...

Köszönöm, hogy vagytok nekem.Tényleg.