Fogalmam sincsen miért, de elég sokat énekelgetem ezt a dalt Ninonak. Biztosan, mert azon kevés "gyerekdalok" közé tartozik, amiket fejből tudok.
Még, mielőtt hazamentem volna, volt egy kiabálásom a gyerekre, és után ezzel a dallal nyugtattam meg. Aztán most itt kint, rosszul ébredt egy délután és elkezdtem neki énekelni és megint megnyugodott.
Ma reggel, ismét sírva ébredt, és téblábolt a lakásban, mint egy zombi. Én felvettem, elkezdtem neki énekelni mindenfélét, de az istennek se nyugodott meg. Majd eljutottunk a Bóbitáig, és fél percen belül csend volt. Rádőlt a vállamra és teljesen elengedte magát. A végén már végtelenített kazettának éreztem magam, de a gyerek legalább megnyugodott.
Úgyhogy ezúton is szeretnék köszönetet mondani Weöres Sándornak a versért, amit, ha jól tudom egyáltalán nem gyerekeknek írt, és Bródynak meg Halász Juditnak, hogy megzenésítették, és a szüleimnek, hogy megmutatták nekem és megtanították nekem.
Sosem gondoltam volna, hogy egy olasz kisfiú, a világ másik felén egy magyar dalocskára fog megnyugodni.
Aztán felöltöztettem, hogy na akkor menjünk játszani, de valami isteni sugallat azt mondta, hogy előbb kapcsoljam be a gépet. Éééés igaza lett az isteni sugallatnak.
Júlia holnap nálunk alszik, aminek én nagyon örülök.:) Aztán másnap elmegyünk ide-oda, és ez is nagyon jó. Lesz mit csinálnom végre! Meg a nyelvet is gyakorolni fogom. Nagyon várom már.
Egyébként taknyos vagyok és fájogat a torkom,meg az arcom is. De azért alakulok, ilyen megfázással simán dolgoztam tavaly, ahol 20 gyerekre kellett felügyelni, tanítani. Szóval rendben leszek.
Viszont, aminek nem örülök, hogy fájnak az izületeim. A térdeim, a bokám, és ez nem móka...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése