Van amikor....

Amikor utálom magam és haragszom magamra. Ma egy ilyen nap van. Felkeltem normális időben (olyan 9 körül) majd miután befejeztem a levelek megírását, elindultam, hogy megnézzem a várat, van benne egy múzeum is, azt majd valakivel akarom megnézni, nem egyedül. Szóval megnéztem a várat (képek majd később), ahol összetalálkoztam Elisával, Valentinával és a nagymamájukkal. Kaptam buszjegyet, miután elhűltek, hogy azért gyalogolok, mert nincsen buszjegyem(meg mert fél óra séta a vár... tök fölösleges ezért kiadni másfél eurót...) és bementem egy boltba zsepiért, ahol rögtön vágta az eladó, hogy nem vagyok helyi, aztán egy másik boltba narancsléért. Ennél a családnál ugyanis nem isznak gyümölcslevet, csak a gyerekek. Mivel a gyümölcslé, az én fizumhoz képest nem drága, ezért heti 1-2x bele fog férni egy liter. Otthon se iszom szerintem többet.
Naszóval hazaértem s megebédeltünk, majd szinte rögtön ebéd után olyan de olyan hányinger jött rám, némi hullafáradtsággal párosítva, hogy az hihetetlen. Isabella rögtön látta, hogy nem vagyok jól, én meg nem fogok neki hazudni, hogy deee jól vagyok, amikor úgy éreztem, hogy pillanatokon belül viszontlátom az ebédemet... Mondtam neki, hogy volt már ilyen és el fog múlni max. egy óra múlva, de addig pihenek, de aztán jól leszek.  Ő meg felhívta Giorgot, hogy nem vagyok jól és ha tud jöjjön haza hamarabb, mert Nino egyedül lenne. Iszonyatosan rosszul éreztem magam emiatt, majd a következő pillanatban minden átmenet nélkül elaludtam és amikor felébredtem, akkor nem volt már itthon senki. Borzasztó, iszonyatos lelkiismeretfurdalásom van (mert már jól vagyok persze, tudtam én, hogy ez lesz...) és már hatszor próbáltam meg megfogalmazni, hogy hogyan fogok bocsánatot kérni. A melóhelyemen anno, az ilyen rosszullétek voltak azok, amiket nem akartak elhinni. Általában akkor jön elő,ha nagyon elfáradtam, és tényleg egy óra múlva elmúlik. (Vagy nem, de akkor meg beteg vagyok). És ilyenkor nagyon utálom magamat, meg az egészet, mert ez olyan dolog, amin nem tudok változtatni. Az is lehet, hogy ez ilyen "maradéka" a régi nagy rosszulléteknek, amikre Dodie pl.: emlékezhet MTT táborból. Akkor is jött, elaludtam elmúlt. Csak akkor még remegtem is mellé, meg szédültem. Most már "csak" a hányinger maradt, de az elemi erejű. Ilyenkor attól félek, hogy megbízhatatlannak tartanak, meg persze láttam Isabella arcán is a rémületet, valószínűleg baromi szarul nézhettem ki...
Haragszom magamra. Nagyon....