Oszt amúgy?

Dodie kérte, hogy írjak arról, hogy amúgy mit gondolok, hogy érzem magam meg ilyenek.
Egyelőre nagyon fáradt vagyok és elég sokszor rohannak meg a "kurváranagyonhiányoztokéseztnemlehetszebbenkifejezni" érzések. Akárhányszor meglátok egy kutyát mindig a Szeder jut eszembe, a mostani vacsim fele még a tányérban van és tudom, hogyha otthon lennék a Szeder már régen megkapta volna. Ha látok egy sárkányt, rögtön lefotózom Alyrnak. A finom ételek illatáról, amit ma séta közben éreztem eszembe jutottak a közös főzések, s hogy mennyire megkóstolnám mindet. A várakat szeretném mindenkinek megmutatni, a tenger olyan kék, hogy ilyen kék szerintem nem is létezhet. A könyvesboltban ma 10 percig csak mászkáltam és nézegettem a könyveket és már most azon gondolkodom, hogy kinek mit vigyek ajándékba. Láttam például egy boltot,ahol különböző főzéshez kapcsolódó dolgok voltak, kötény, konyharuha stb. de ezek szépek voltak (kifejezetten ajándéknak valók) és rögtön eszembe jutott Miki meg Lyona, meg a húgom is, mert róluk tudom, hogy sokat főznek. A régi nagy épületeket nézve meg az jutott eszembe első nap, hogy vajon Alew mit tudna róluk mesélni (amikor Pécsett voltunk mindenféléket mesélt az épületekről). A szökőkútról a főtéren valamiért Ryana jut eszembe, az antikváriumról meg az anyukám. Ma betévedtem egy piacra is, arról meg apu jutott eszembe, hogy mennyire élvezné már magát a látványt is. A nyuszis usb portról meg Narb.:)) És ma majdnem bementem a genovai történeti múzeumba, de aztán mégsem, majd máskor, ha már jobban tudok olaszul.
És persze folyton az jár a fejemben, hogy annyira de annyira szeretném mindezt megmutatni nektek, hogy ne egyedül legyek részese az élménynek.

Szóval kb. mindenről azok az emberek jutnak eszembe, akik hiányoznak, és elég sokan hiányoznak nekem.

Egyébként nagyon furcsán érzem magam. Kezd kialakulni a sokadik énem. (Tudjátok van a Panni, a Rabyn, az Anna néni) és most alakul hozzá az Anná is. Mert azért itt mégsem tudom magam annyira elengedni, mint mondjuk otthon. Nagyon furcsa, hogy nem kell gondolnom a bevásárlásra, a számlafizetésre, nem kell kvázi ellátnom magam, mint az elmúlt négy évben. (Persze azért az otthoni dolgok foglalkoztatnak.)

Itt tényleg úgy vagyok kezelve, mint egy kvázi távoli rokon. Rettentő megértőek velem és ez nagyon furcsa nekem. Tényleg más, mint babysittelni, ami után hazamész, mert itt nem megyek haza, ha lejár a munkaidőm. Persze általában elmegyek sétálni, vagy csak beülök a gép elé és kockulok, vagy olvasok. Most épp az éhezők viadalának a második kötetét fogom elkezdeni a telefonon. Karácsonyra tényleg vennem kell magamnak egy e-book olvasót.

És nagyon szeretném ha pár napra kijönne néha valaki, ha csak egy kicsit is.

De egyébként jól vagyok, csak nagyon magányosnak érzem magam.