És igeeen, ma reggel csak émelygéssel ébredtem, viszont nagyon mély álomból. Megjött reggel Martina, beengedtem, és rögtön vissza is aludtam, mint akit leütöttek. Aludtam vagy 11-ig, amikor is már szédültem, meg fájdogált a fülem. Most már köhögök is... De legalább tudtam ENNI. Úristen ne tudjátok meg milyen élvezet az, amikor az ember hosszú napok koplalása utána tud ENNI. Rettentő jó érzés volt, bár az ízekkel még hadilábon állok.
Viszont így most egy csomó mindenkivel tudok beszélgetni, meg gondolkodni mindenféle dolgokon, amik egész érdekesek, meg persze olvasni a Hamuvárost (amit mindjárt be fogok fejezni, és akkor jön a következő kötet). Délutánra persze belázasodtam, nem én lennék. Mutattam Isabellenek, hogy má megy felfele a lázam, mondta, hogy akkor talán most váltaná ki az antibacit. Ojjé, újabb 3 nap kóma, úgy szeretem.
Isabelle azt is megkérdezte, nem akarok-e hazamenni gyógyulni, mondtam, hogy biztos nem. Meg fogok gyógyulni hétfőre, ha törik, ha szakad...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése